Epilogue.

966 60 16
                                    

Azt mondják új év, új lehetőségek.
2017 volt a Mi új lehetőségünk.
Bár Juliana December 31.-én folyamatosan próbálkozott Ádámnál nem járt jól.
Egy képen sem szerepeltem, egy képet sem töltöttem fel a Brazilíában való tartozkodásom alatt. Nem akartuk világgá kürtölni, hogy együtt vagyunk, újra. Tisztáznunk kellett előbb mindent.
Sam kiürítette a holmim a New York-i lakásból ami egy héttel később Berlin-ben volt. Móni vette át és a lakásba pakoltatta.
Míg Ádám haza tért és folytatta a szezont a Hoffenheim-ben, én Magyarországra mentem, hogy elbucsúzzak és sok sikert kívánjak Dominiknak, aki indult Varsóba, hogy ott kezdjen új életet és karriert a Legia-ban. Rettentő büdzrk voltam rá!
Csak ez után mentem Berlin-be, ahol a holmim nagy részét felajánlottam különböző segélyszervezeteknek ezzek a címlapokra kerülve. Bár nem bántam, mert ez jó cél érdekében volt. Ebben pedig megtaláltam a hívatásomat.
A modellkedéssel végleg végeztem és Stella-val is. Dominikkal ellenben minden héten egyszer minimum beszélünk.
Három hónap kellett ahhoz, hogy rávegyem magamat és Ádámhoz költözzek. Megint.
Immáron 21 évesen. Februárban tartottam a születésnapomat, ami egy kisebb party lett Magyarországon.

'-Fújd el! -kiáltja Bence, de Móni leinti. Barátom erre elmosolyodik a kezei közé kapja a kedvenc Dárdai gyerekemet és együtt kezdik skandálni, hogy fújjam el.
-De csak, ha segítesz!- szólok oda Bencének. Ádám egyből leteszi, a fiú pedig oda siet hozzám és közösen fújjuk el.
-Boldog Szülinapot Egyetlenem.- suttogja a fülembe mögüllem Ádám és arcon puszil. Itt van mindenki aki számít. Ádám, Dárdaiék, Dominik, Krisztián és Sophie, és a nagypapám édesanyám részéről és Ádám családja.
Akiket végre megismertem úgy egy hónapja. Vili és Berci testvérként szeret -mellesleg Gergő is bír- Ádi apjával és anyjával is kijövök, szerencsére.
-Boldog Szülinapot Szivi!- lép hozzám Sophie.
-Soph- ölelem át- Már két hónapja- emlékeztetem utolsó találkozásunkra.
-Rég volt tudom- ölelget meg.
-Most én jövök!- veszi át párja helyét Krisztián.
-Hé!- kiáltok a mögöttünk álló Sophie-ra.- Mi az, az ujjadon!?- dülled ki a szemem.
-Nem akartam tönkre tenni a szülinapod..- kezdi a magyarázkodást. Elengedem Németh-et és a barátnője felé sétálok aki egyre csak távolodik tőlem- Tudom.. el kellett volna már mondanom.. de te meg Ádám annyira dolgoztatok a kapcsolatotokon..
-Nana! Ez nem kifogás!- fenyegetem a mutató ujjamal- Krisz nyugtass meg, hogy nem Karácsonykor kérted meg..- csapok a fejemhez mikor elkaptam barátnőm kezét és vizsgálni kezdem az eljegyzési gyűrűt.
-Nyugi kreatív gyerek vagyok- feleli nevetve.
-Tehát?- pillantok magam mögé a srácra.
-Szilveszterkor fellőttem egy szív alakú tűzijátékot. Mire rám nézett már előtte térdeltem a nyitott ékszeres dobozzal.- meséli el büszkén.
-Istenem ez olyan romantikus- mosolyodom el- Te mikor fogsz ilyet csinálni?- nézek Ádámra. Aki egyből kiköpi az italát.
-Hogy én? -dülled ki a szeme- Mindketten tudjuk, hogy a romantikus a családban nem én vagyok.- hárit egyből.
-Pár székkel arébb keresd a mi romantikusunkat drágám- mosolyog rám Ádi anyukája, Anna.
-Azt mondjátok vetessem el magamat Bercivel?- nézek rájuk értetlen fejjel, de mind elnevetjük magunkat.
-Korban közelebb vagy hozzám- gondolkodik hangosan a legkisebb Szalai.
-Hogyne kicsi Berci- túróm össze a haját.
-De igazad van Chloé, ez olyan Ádámos mozdulat volt, hogy Titeket az Isten is egymásnak teremtett.- mosolyog rám a kedvenc Szalai fiúm, persze Ádit leszámítva.
-Tudjuk öcsi- kacsint a testvérére Ádám és átkarolja a vállamat. Mire rámosolygok.
-Szeretlek- nézek a gyönyörű szemeibe.
-Míg világ, a világ- feleli és megcsókol.'

A születésnapom után beindult a válogatott szezonja is és többször jártunk Magyarországra. Balázzsal is sikerült végre elsimítanom a dolgokat és úgy tekint most már rám, mint a legjobb barátja párjára.
Nem beszélünk a múltról. Mert felesleges, nem ott kell élni, hanem a jelenben.
A jelenben, ahol megtaláltam a nekem való hivatást és, ahol önmagam lehetek. Mivel népszerű vagyok az emberek körében és ismert személyiség is vagyok sokak látták bennem a lehetőséget így én lehettem Németország ENSZ nagykövete.
Boldogsággal töltött el a munka, ahol főképp a gyermekek jogaiért harcoltam. Nem egy, nem két német árvaházat újítottunk fel és gyüjtöttünk a gyerekek részére, igen nagy sikerrel.
Külföldön is sokszor jártam, Ádám pedig százszázalékosan támogatott, mert tudta, hogy ebben örömömet lelem és valami olyan nemes célért harcolok amiért érdemes.
Hiába próbálkoztunk, értem itt azt, hogy nem védekeztünk a második évfordulónktól fogva a baba csak nem akart összejönni.
Mindketten szomorúak voltunk, de tudtuk, hogy ez lesz. Ekkor hoztam meg egy döntést amivel Ádám elé álltam.

Dárdai FC. {Befejezett}Where stories live. Discover now