Apró mosoly (BTS ff)~BEFEJEZETT

3. 장

Hát, eljött ez a nap is. Költözünk.

A leendő házat ma is néhány ezerszer megnéztem, és még mindig ugyanolyannak tűnt. Nagy, oldalt lépcső vezet fel az ajtóhoz, belül pedig nagy. Három szobás, egy közös fürdő, egy szobában pedig saját fürdő, ami az enyém lesz. Plusz egy konyha, ami pont odaillett. Aztán visszanéztem a szinte már teljesen üres házra. A néhány bútor, ami maradt, anyuék rokonai adják el, majd a pénzt nekünk küldik. A többit már eladtuk.

A többi értékesebb cuccot megoldottuk, így azok már lassan ott vannak.

Az utazás kb. 13 óra körül lesz, így aztán elöl hagytam egy koreai sorozatról írt könyvecskét képekkel.

Nagyon szeretek olvasni, ám kicsit rákattantam a k-drámára. Is.

A bőröndömmel mentem anya felé, aki mosolyogva megsimította a vállam.

- Örülsz? - kérdezte, mire bólintottam.

- Csak kicsit hiányozni fognak a barátaim... De egyébként nagyon várom. - szóltam.

- Jaj, kicsim! Majd sokszor jöhetsz látogatóba ide, és őket is szívesen fogadjuk, ha véletlenül erre sodorja őket az élet. Tartjátok a kapcsolatot, de új barátaid is lesznek. Hidd el! - mondta, mire bólintottam.

- Tudom. Akkor enyém lehet az a szoba, aminek külön mosdója van? - tereltem a témát, mire felnevetett.

- Persze, kicsim. Bár a szobád színe zöld, ha megfelel.

- Jó, nekem jó az is. - rántottam meg a vállam, majd arra vártam, hogy végre itt legyen Josh. Nem is kellett sokat várnom, ahogy kinyitottam az ajtót, ő állt ott és elvette tőlem a bőröndöt, mondván, csak ne cipekedjek, amíg van, ki vigye.

- Bocsánat! - mosolyodtam el, mire megrántotta a vállát. - Anyudék is itt vannak?

- Itt vannak. Amúgy ez van. Izgulsz? - kérdezte, mire bólintottam.

- Nagyon izgulok. Tizenhárom órát utazok. És nem nagyon vagyok fáradt. Ki tudja, ki mellett ülök majd. - sóhajtottam, mire megölelt. Ám nem tudom miért, kissé feszengtem az ölelés miatt. De visszaöleltem.

A tegnapi óta valamiért furcsán érzem magam. Ne legyenek félreértések, nem az, hogy szeretem Josht, hanem valami kellemetlen kissé. De nem tettem szóvá.

- Majd ha valaki mellett ülsz és zavar, vedd ezt fel. - vett elő egy fejhallgatót.

- Te... odaadod a fejhallgatódat? - lepődtem meg, mire mosolyogva bólintott.

- Hát... bármit, hogy a barátom ne érezze magát rosszul.

- Várj, adok valamit. - szóltam, majd elkezdtem turkálni a zsebemben. Megtapintottam a képet, majd felé nyújtottam. - tudom, hogy te sokkal nagyobb dolgot adtál, de...- akartam szólni, ám nem tudtam, mert kikapta a kezemből a képet és szorosan megölelt ismét, ám ezt nem éreztem kellemetlennek. Boldogan öleltem vissza.

- Nagyon szeretlek! Nagyon fogsz hiányozni! Soha nem találok egy hasonló legjobb barátot! - zokogott föl, amitől meglepődtem.

A képen egyébként az első találkozásunk volt megörökítve. Nálam is megvolt az a kép, ám lemásoltattam és az eredetit odaadtam neki.

A képen én, mint egy kis hét éves, kezet fogok a drága Joshsal, aki mosolyog. Ez volt az a pillanat, amikor megegyeztünk, hogy legjobb barátok leszünk.

Én is kissé elkönnyeztem, de megígérve, hogy nem sírok, durván letöröltem a szememből.

- Ne sírj, hallod? Örökre veled maradok, itt. - töröltem le krokodilkönnyeit, majd a szívére mutattam. - meg a neten. - szóltam, mire végre elnevette magát.