Infinity (I Can't Believe It 2.)

5. Fejezet

  Sziasztok! Drágaságaink, lassacskán kezd beindulni a történet, és reméljük, hogy aki olvassa annak tetszik. Már nagyon várjuk, hogy esetleg kapunk valami reakciót, jót esetleg rosszat, mindennek nagyon örülnénk. Nem is húznám tovább: Jó olvasást kívánunk! :) :*

Nathi

  Igazság szerint meglepődtem, hogy Lia és Olly kijöttek elém a reptérre, hát még azon, hogy láthatóan fasírtban vannak Nialler-el. Remek, mi a fene van, hogy minden elromlani látszik? Egyébiránt még leosztani is lusta voltam legjobb barátnőmet LA miatt, meg úgy láttam, hogy amúgy sincs most az én puffogásomhoz idegzete, tehát félig-meddig csendben kocsikáztunk el Oliverékig. Természetesen egy jó kis belvárosi dugót is kaptunk, így alakult, hogy a háromnegyed órás útból röpke egy és fél óra lett. Be kell látnunk ez a mai nem a mi napunk. A kis Alice-t az apukája szépen kivarázsolta a kocsiból a babaüléssel együtt és megindultunk fel a lakásukba. Úgy beszéltük meg az autóban, hogy megvárjuk vele Jay-t, hisz se én, se Lia nem akart haza menni. Útközben ugyanis beavatott a részletekbe. Hát nem is csodálom, hogy nem vágyott egy légtérben lenni Szöszkével. Én pedig a George iránt érzett dühömet panaszoltam el a nekik, amiben nagyjából egyetértésben voltak mind ketten. Egyszóval jogos volt a felháborodásom. Olly már a harmadik kancsó mojitot itatta velünk mikor a kicsi tündérke felébredt. Pici sírás után már semmi baja nem is volt, és az apukája ránk bízta még vacsorát készít neki.

– Nagyon-nagyot nőttél Ally! – simogattam meg a puha hajacskáját. Csak nagy szemekkel pislogott rám. Nem lepődtem meg, hisz rég találkoztunk már. Hiányoztatok. – intéztem szavaim ezúttal Liának.

– Alig mentél el pár napra. – értetlenkedett.

– Nem úgy értettem. – ráztam meg a fejem szomorkásan. – Hanem, hogy annyira szét van szóródva mostanában a csapat. Jó, tudom, hogy mindegyikünknek dolga van, és saját magánélete, de akkor is.

– Értem mire gondolsz. – helyeselt. – Én is ezt érzem.

– Ahogy mindannyian. – szállt be a beszélgetésbe a házigazda is. Leguggolt a kislánya elé, aki történetesen kettőnk között molyolt az egyik plüssével. – Megkérhetlek, hogy kösd a nyakacskájába ezt a szakállkát? – nyújtotta Liának a bal keze tartalmát. Ő gyorsan és meglepően szakértő kezekkel oldotta meg a megbízatását.

– Remélem nem lett szoros. – nyúlt be a nyakinca és az anyag közé.

– Nem, tökéletes! Köszönöm szépen! – mosolygott. Kevert még egyet-kettőt a tálkában lévő trutyin – nekem legalábbis annak tűnt, majd kis falatot kanalazott ki és rakta Alice szájához. – Itt jön a hami vonat! – játszott vele.

– Annyira jól csinálod! – dicsértem meg, mikor a kislány már a sokadik vagonnál járt. – Szerintem én soha nem leszek képes ilyesmikre. Egyszerűen akkora nagy félsz van bennem a gyerekekkel kapcsolatban, hogy csak na. – ismertem be.

– Dehogyisnem, ez ösztönösen jön.

– Nem is tudom. – húztam a szám és kortyoltam egyet a finom italból.

– Hidd el! – bizonygatta.

– Én már kíváncsi lennék, hogy milyen lehet. – tűnődött Lia.

– Még nem gondolkodtatok rajta Niall-lel? – érdeklődött.

– Hát úgy konkrétan nem, egyszer szóba jött, hogy majd én is meg ő is akar gyereket, de még korai lenne szerintem. Fiatalok vagyunk még. Meg amúgy is most annyira labilis a kapcsolatunk, legalábbis én úgy érzem. – húzta a száját.