Infinity (I Can't Believe It 2.)

26. fejezet

A hamuból feltámadt főnix, jelenleg így lehetne a legszebben leírni ezt a könyvet, közel egy év kihagyás után. Nem szeretném a szót szaporítani, a "Magyarázat" elnevezésű posztunkban mindent leírtunk. Jó olvasást szeretnék kívánni!

Csók, Drágáim :*

MyFlower

Lia

– Teljességel kizárt! Felejtse el, hölgyem! Nem lehet! Túl veszélyes!

– Na ne szórakozzon velem! Saját felelősségre lemehetek! Ne oktasson ki, tudom jól mi a szitu, utána kérdeztem. Szóval adja azt a nyavajás papírt, aláfirkantom és mehetünk mindketten! – vettem elő a „ne baszakodjon velem" hangszínem és keresztbe tett kézzel, morcosan néztem a nőre.

Így is nagyon szar napom van, nincs szükségem rá, hogy még a nőgyógyász is kioktasson, köszönöm szépen. Ha menni akarok, megyek. Majd vigyázok és kész!

– Miss Novak...

– Az Novák.

– Elnézést. – köszörülte meg a torkát a nő. – Mint mondtam veszélyes és lehet, hogy úgy érzi...

– Tudom, hogy vigyázni fogok magamra, tehát ne idegesítsen tovább és adja oda a papírt, amire tolok egy szignót, mert esküszöm nem köszöni meg, amit tőlem kap, ha nem intézkedik sürgősen!

– Nos... – nyelte egyet és sértődötten folytatta – ... rendben.

Kutakodott kicsit, majd odaadott egy fecnit.

– Remek. Köszönöm. – morogtam és aláfirkantottam. – Van még valami dolgom?

– Úgy tudtam tájékozott.... – dödögte az orra alatt. – Nem. – válaszolt normál hangerővel továbbra is sértetten.

– Remek. Viszlát. És köszönöm. – álltam fel és ott hagytam a nőt.

Hihetetlen... komolyan mondom.

Mérgesen hagytam el a rendelőt és hansonló állapotban dobódtam be a kocsiba. Már épp rükvercbe raktam, mikor hangos csilingelésre lettem figyelmes. A teló már rá volt kötve a kocsira, így a hangszórók csak úgy ordították a csengőhangom. Éreztem, hogy a kicsi összerándul. Épp aludt és most ez a szar felverte. Pedig örültem, hogy végre egy kis nyugtom lesz...

– Nagyon gyorsan mondd, mert épp most verted fel a gyerekem, ezzel pedig elintézted, hogy legalább egy órán keresztül azért imátkozzak, hogy ne repüljön ki belőlem a vesém.

– Bocsi, Lia. – szólt a telefonba bele egy mély hang.

– Harry? – rápillantottam a képernyőre, ahol idegen szám volt a megszokott név helyett. – Milyen számról hívsz?

– Új SIM-kártya. Hosszú. Ne haragudj, Pearl! – sóhajtotta a pasi a kocsi hangszóróiból. Meglepetten figyeltem fel rá arra a jelenségre, hogy mióta meghallotta a kicsi Hazza hangját, megnyugodott kicsit.

– Megnyugodott a kicsi. Beszélj még! – utasítottam.

– Figyelj, csak beszélni akarok veled. Sajnálom. Hülye voltam! Csak nagyon aggódom miattatok. Kérlek, gyere fel hozzám! Otthon vagyok.

Nagy levegőt vettem, majd hosszan kifújtam:

– Ez nem telefon téma. És egyébként is te estél nekem. Lehet, hogy te pár álmatlan éjszaka után megbánod, amit tettél, de én nem tudom ilyen gyorsan elfelejteni. Rohadul megbántottál Harry. Most leteszem, mert mennem kell. Szervezem Nathi esküvőjét.