Infinity (I Can't Believe It 2.)

20. fejezet

Sziasztok, meghoztuk a következő részt :) És továbbra is bármilyen visszajelzésnek nagyon örülünk/örülnénk! :)) Jó olvasást! :* 

Lia

Kényelmesen elterpeszkedtem Liamék kanapéján, épp a másik banánt majszoltam – Liamtől kaptam, mint kiderült nem kell a megvonástól szenvednem, mert van nekik otthon –, aztán az eddig félretett Twix-emnek estem neki, mikor Niall huppant mellém. Meglepetten pillogtam rá.

– Szia. – köszönt. Nem baj, hogy már vagy egy órája egy társaságban vagyunk.

– Öhm, helló! – nyeltem le a falatot.

– Hogy vagy? – pillogott ártatlan szemekkel. Perrie-re sandítottam, aki erősen fixírozott minket értetlen tekintettel. Nagyjából az arca mását láthatta rajtam, ugyanis én se értettem a helyzetet.

– Hát, minden szart megkívánok, de azért hányok, mint a lakodalmas kutya és a hormonjaim hullámvasutast játszanak. Voltam már jobban is, köszi. – mosolyodtam el erőltetetten és ismét a csokimnak szenteltem minden figyelmem.

– Ó! – többet nem mert reagálni, vagy nem tudott, fogalmam sincs. – Ha gondolod, felugorhatok hozzátok többször is. Talán tudok se...

– Niall, nekem pihenésre van szükségem! Köszönöm, de nem kell gardedám! Hányni egyedül is tudok, csak idegesít, ha valaki ott van velem. – nagyon moderálnom kellett magam és cenzúráznom a szavaim, hogy ne sértsem meg igazán. Lehet már ezt is a szívére veszi.

– Oké. – bólintott.

– Remek. – konstatáltam én is. – Hogy van a barátnőd? Hogy-hogy nem hoztad? – kicsit enyhíteni akartam a feszültséget, mely ránk tekepedett.

– Jól. Ma tízórázott, így nagyon ki volt. Nem volt kedve jönni.

– Ja, értem. Mit csinál?

– Jogi hallgató, csak egy üzletben árufeltöltő mellékállásként.

– Tehát ő sem hagyja, hogy a tenyerén hordozd, mi? – nevettem föl végre őszintén is.

– Nem. – rázta a fejét búskomoran, de aztán elmosolyodott azzal a jellegzetes vigyorával, amibe anno beleszerettem. Feltörtek a régi emlékek, de most nem bántam.

– Örülök neki. Legalább így tuti nem a pénzed miatt van veled. Bocsi, hogy ezt mondom. Megérdemelsz egy rendes lányt. Nagyon jó ember vagy Niall és sajnálom, hogy szétmentünk, de azt hiszem, ez így volt megírva.

Bólintott, ígyhát folytattam. Ezt már rég el akartam mondani.

– Érdekel, hogy miért pont Harry? – pislantottam rá.

– Aha. Már meg akartam kérdezni, csak... – elhallgatott. Louis odaszökkelt hozzánk és megkérdezte iszunk-e valamit. Jó volt ilyen felszabadultnak látni, végre ő is kikapcsol kicsit. A gyerek és a stresszes meló mellett nehéz lehet neki. A pia ajánlatra én nemet intettem, de Horan elfogadott egy sört.

– Szóval – invitált a folytatásra, mikor ismét hallótávolságra ért a fiú.

– Kimegyünk az erkélyre? Nagy a hangzavar és rühellem, ha párhuzamosan beszélnek velem. – magyaráztam.

– Tudom. – nevetett és már állt is fel.

– Egy pillanat, szólok Hazzánk. – odasiettem hozzá és közöltem a terveink. Egy csókot nyomott a számra és elhajtott, mert megzavartam a Mustangos, jó ég tudja még milyen kocsis beszélgetését a haverokkal.