Hold on~Tarts ki *BEFEJEZETT*

2. fejezet

-Ha?! - nézek a fiú után, majd vissza a többi tagra. Ennek meg mégis mi a jó édes baja van?! Úgy videlkesik, mintha meglátta volna az anyja gyilkosát, pedig tudtommal nem vagyok skizofrén, szóval tuti nem öltem senkit.
-Bocsánat, de a főnökség hív - veszi elő csörgő telefonját Hobeom, majd kimegy az előszobába.
-Öhm... - állok egyik lábamról a másikra, nem kicsit kínos ez a helyzet - É-én nem beszélek koreaiul - bököm ki nagy nehezen, nem figyelve az öt kíváncsi tekintetre.
-Ők pedig nem nagyon beszélnek angolul - áll fel először azt hiszem Rap Monster. - Én Kim Namjoon vagyok - nyújtja a kezét.
-Én Taylor.
-Taylor? - kapja fel a fejét Jin meglepődve - Te vagy Taylor, aki forgat velünk? - kérdezi tört angollal.
-Igen. Miért?
-Van testvéred? - csatlakozik be Suga is.
-Igen, egy húgom.
-Csak?
-Mi van ma?! Igen, csak egy húgom van! - kapom fel a vizet, pedig tényleg nem tettek semmit, amivel ezt kiérdemelnék.
-Bocsánat, de most mennem kell, Taylor hazatalálsz egyedül? - érkezik vissza Hobeom megmentve a helyzetet.
-Persze - egy kis füllentés nem árthat...
-Akkor jó, sziasztok! - int egyet a menedzser, majd lohol is tovább.

-Magyar vagy? - szólal meg most először Jungkook is halkan, de még mindig nem néz rám, ami kezd zavaróvá válni.
-Igen. Miért, baj? - húzom össze a szemeim. Csak nincs azzal bajuk, hogy honnan jöttem.
-Nem, dehogy is! Szeretjük a magyarokat - mosolyodik el fájdalmasan, ha minden igaz, a legfiatalabb.
-Ismertek magyarokat? - fordulok Rap Monster felé, hiszen messze lerí, hogy ő a legjobb angolos.
-Párat. De ha nem baj, nem szeretnék róla beszélni - tereli a témát a leader (hej, milyen szavakat tudok már!).
-Persze, semmi gond - legyintek, mert érzem, fájdalmas témára léptem - Én...azt hiszem megnézem Jimin-t - mutatok hátra, amerre az ezüst hajú fiú lelécelt.
-Szerintem nem túl jó...ötlet - sóhajt RapMon, de én addigra már elindulok. Én csináltam valamit, amivel megbántottam, nekem is kell kiengesztelnem. Csak az egész ott bukik, hogy fogalmam sincs mit tettem, ami rossz volt. Talán a létezésem fáj neki? Vagy csak nem vagyok szimpatikus számára? Lehet ismer, mint modell és nem tetszik a munkásságom. Ki tudja?
-Jimin - kopogok be az ajtón, amin emlékeim szerint bement, ám válasz nem érkezik. - Jimin! Nyisd ki, kérlek! Fogalmam sincs, hogy érted-e mit mondok, de sajnálom, oké? Nem tudom, hogy mit tettem, amivel megbántottalak, de bocsánatot kértem, szóval nyisd ki ezt a hülye ajtót! - sóhajtok és újból megpróbálok benyitni, de most valaki megakadályoz.
-Hagyd - teszi a kezemre sajátját Rap Monster és megrázza a fejét - Felesleges.
-Jungkook! - emeli fel a hangját valaki, aztán egy csattanást hallok, majd egy síró maknae viharzik el mellettünk és bezárkózik a másik szobába.
-Jungkook! Gyere ki! - kiabál az ajtaja előtt állva J-hope.
-Nem! Majd ha Taylor elmegy! - üvölti ki, aztán már csak a hüppögését lehet hallani.
Lesokkolódva állok és nem tudok megszólalni.
-Ne haragudj rá Taylor, nem úgy gondolta - próbálja menteni a helyzetet J-hope, miközben Jin és Suga is megjelennek.
-De! Pontosan úgy gondoltam!
-Jungkook! Taylor nem tehet semmiről! - rivall rá Jin, ami úgy érzem nem túl jellemző a legidősebbre.
-Igaza van, menjen el innen! - hallatja hangját Jimin most először, mióta itt vagyok.
A következő mondatokat nem értem, mert Suga kezd el ordibálni koreaiul.
-Gyere - fogja meg a kezem RapMon és kihúz az előszobáig. Könnyes szemmel figyelem mozdulatait. Nem gyakran sírok, de az sem túl általános, ha meglátogatok ismeretleneket kedvességből (legalábbis annak szántam), ők meg konkrétan kiutálnak.
-Ne haragudj rájuk, csak az indulat beszél belőlük - áll fel Rap Monster, miután felvette cipőjét.
-Megértem. Én is ilyen voltam régen - törlöm meg a szemem és csak remélem, hogy szempillaspirálom nem kenődött el.
-Idővel bocsánatot fognak kérni - ölel meg, amit nem tudok hova tenni, bár meg kell mondjam, jól esik. - Van kedved enni valamit? Közben válaszolhatnék a kérdésekre, amik most eszedbe jutottak - enged el és rámmosolyog.
-De - bólintok rá, aztán együtt megyünk ki a lakásból. RapMon egy cetlit hagy, hogy hova indultunk, aztán a lift felé veszi az irányt.
-Én inkább a lépcsőn megyek - hátrálok pár lépést a nyitott felvonó ajtajától.
-Miért? Hiszen itt van már - csodálkozik el a pár évvel idősebb fiú.
-Csak nem nagyon kedvelem a lifteket. Klausztrofóbiám van bennük.
-Oh, akkor megyek én is a lépcsőn - indul el előttem és szótlanul megtesszük azt a hat vagy mennyi emeletet.
-Hova megyünk? - kérdezem az utcára érve.
-Két saroknyira van egy pizzázó. Az jó lesz?
-Persze! Az instant leves nem éppen a legjobb kaja, szóval ez most jól fog esni. De várj! - torpanok meg.
-Mi az? - fordul hátra meglepetten.
-Nálam nincs pénz.
-Mindegy, meghívlak. Abba az egy szelet pizzába nem fogok belehalni - nevet fel, de én kihallom belőle az erőltetettséget.
-Nem kell színészkedned előttem.
-Nem színészkedem! - tiltakozik egyből, mire megforgatom a szemem.
-Ugyan, az arcodra van írva, hogy legszívesebben bezárkóznál a szobádba és ki se jönnél onnan.
-Ebben igazad van. De ha ezt tenném, azzal nem változna semmi, Taehyung nem éledne fel, a többiek pedig követnék a példámat. Én vagyok a leader. Ha én depressziós leszek, az egész csapatunknak annyi. Esetleg Yoongi még tudná tartani a frontot, de ha nem is mutatja ki az érzelmeit, ő az egyik olyan tag, akit a legjobban megviselt a kis földönkívüli elvesztése.
-Nem muszáj erről beszélned - vizslatom a cipőm orrát.
-Jobban leszek attól, ha valakivel megosztom a fájdalmam - felemelem a fejem és tekintetem a magas fiúra szegezem. Talán nekem is ezt kellett volna tennem...megosztani valakivel azt, ami a szívem nyomja.
-Nem is mondasz hülyeséget Rap Monster - mosolyodok el halványan, bár nem várom, hogy viszonozza a gesztust, ő mégis megpróbálja.
-Inkább hívj Namjoon-nak. Most csak egy hétköznapi ember vagyok, nem egy idol - kér meg, mire bólintok.
-Rendben, Namjoon.