Hold on~Tarts ki *BEFEJEZETT*

6. fejezet

-Indulhatunk? - kérdezi Csenge, sokkal inkább saját magától, mint tőlem.
-Egy pillanat - szólok és előveszem a telefonom. Tegnap este már nem volt lehetőségem felhívni apát, de most meg akarom tenni. Ha jól számolok, ott éppen reggel nyolc óra.
Pár csöngés után fel is veszi a telefont.
-Szia, Bella. Hogy-hogy ilyenkor hívsz?
-Nekem van egy ikertestvérem?! - kérdezem egyből, szinte letámadva szülőmet, de félek, nem válaszolna, ha nem így kezdeném.
-Tessék? Bella, te meg miket kérdezel?!
-Csak válaszolj rá. Van vagy nincs?
-Honnan veszed te ezt? - apa zavart, hallani enyhén remegő hangján.
-Van vagy nincs?
-Van... - suttogja halkan a telefonba, amit alig hallok meg.
-Miért nem mondtad el?
-El akartuk. El akartuk mondani anyáddal. De miután meghalt, nem tudtam, hogy hogyan fogadnád még ezt a hírt is. Bella, gyere haza és beszéljük meg itthon.
-Nem, most nem mehetek haza. Mondd el most.
-De...
-Apa! Kérlek.
-Hah... - sóhajt egyet - Mi nem vagyunk az igazi szüleid.
-Mi? - döbbenek le.
-Nyugodtan kiabálj velem, megérdemelném, amiért húsz éven keresztül hazudtam neked.
-Nem, nem vagyok mérges - rázom meg a fejem. Tényleg nem érzek dühöt. Csak színtiszta csalódottságot.
-Nem lehetett gyerekünk, mert az nagyon veszélyes lett volna az anyád, Lilla számára. Ezért örökbefogadtunk téged és egy másik házaspár a testvéredet. De attól még ugyanúgy szerettünk téged!
-Lili? Őt is örökbefogadtátok?
-Nem. Ő ténylegesen Lilla gyermeke. Nem törődve a veszélyeivel, megszülte őt, de aztán pár évvel később elhunyt.
-Értem... Mo-most leteszem. Kö-köszönöm, hogy el-elmondtad - rakom le a telefont, meg sem várva, hogy válaszoljon.
-Történt va... - jön mellém Fruzsi - ...lami.
-Nem, semmi gond - törlöm le a könnyeket, melyek már egy ideje folynak le arcomon. Ám a helyükre újak jönnek és én csak némán sírok. Fruzsi a hátamat simogatja, míg végre a cseppek el nem állnak végleg.
-Jól vagyok - teszem fel a kezem jelzésként, majd elveszem a zsebkendőt amit a lány ad nekem.
-Biztos?
-Igen - bólintok. Nem szeretném elmondani még az igazságot. Fogalmam sincs, Janka tudta-e, hogy van egy testvére, de végül is már mindegy, hiszen nem emlékszik semmire. Nem szeretném még ezzel is jobban megzavarni, így is elég baja lehet.

-Jimin - szólítom meg a fiút, aki sporttáskáját húzza be éppen, nem nagyon vigyázva rá.
-Igen?
-Miért nem mész be Jankához? - kérdezem egyenesen, mire a szürke hajú egy pillanatra ledermed. Már kezdenék bocsánatot kérni, mikor meglepő módon válaszol.
-Mert Taehyung-ra emlékeztet.
-Csak ezért...? - veszem halkabbra a hangerőm, mire Jimin elfordul. Ez nekem kielégítő válasz volt. Nem csak ezért.
-Na srácok, azért ne ilyen gyorsan - jön be a nappaliba Csenge egy gúnyos mosollyal az arcán. - Oh, megzavartam tán valamit?
-Nem-nem, semmit - rázza meg a fejét Jimin, majd távolabb lép tőlem.
-Akkor irány Jungkook, mert Fruzsinak elvonási tünetei lesznek - forgatja a szemeit Csenge, amin elmosolyodok.
-Hallottam ám! - hallunk egy kiáltást, ami barátnőjétől származik. Ami viszont meglepő, hogy Jimin is mosolyog, pedig magyarul beszéltünk...
-Beesteledik, mire odaérünk - sóhajt egyet a mellettem álló lány és én egyet értek vele.

Végre, még fél óra után, útnak indulunk a következő taghoz. Szerencsére ő is Busan-ban lakik, így nem kell órákig utaznunk. Jimin felveszi a maszkját és napszemüvegét a biztonság kedvéért.
Fruzsi vezetésével és egy taxival indulunk el Jungkook felé. Az ablakon kinézve elmélkedek, az apró esőcseppeket nézve, amint lefolynak az üvegen és helyükre újabbak kerülnek. Elmerülök pajkos versenyükben, közben végig Lilire, apára és Jankára gondolva.
Pontosan nem tudom mikor, de a fél órás út alatt hamar bealudtam, majd arra ébredtem, hogy a fejem egy nagyot koppan az ablakon.
-Aú! - szisszenek fel, mire egy folytott kuncogás hallatszik mellőlem. - Te is jó barát vagy - sóhajtok Csengére nézve, aki már egyenesek rámnézve vigyorog.
-Megérkeztünk - mondja Fruzsi és kiszáll az anyósülésről. Mi is követjük a példáját, majd kiveszzük a csomagjainkat hátulról és kifizetjük a taxit.
Egy kedves ház előtt találjuk magunkat, valahol Busan belvárosában. Az autók gyorsan mennek el a mellettünk elhelyezkedő úton, az egyik pedig pont mellettünk áll meg. Egy középkorú férfi száll ki belőle, érdeklődve pillantva ránk.
Fruzsi illedelmesen köszön neki, közben meghajolva és ebből arra következtetek, hogy ő Jungkook apukája.
Érdeklődve hallgatom a beszélgetést, amiből alig értek bármit is.
-Mit kerestek itt ilyenkor?
-Elnézést a zavarásért, JeongGuk-kal szeretnénk beszélni.
-Reméltem, hogy jössz, mert elég rossz álapotban van. Jimin-nek is biztosan örülni fog - mosolyodik el az apuka és előhalássza a kulcsát, majd kinyitja a bejárati ajtót, előreengedve minket. Csengével egymásra nézünk és némán megállapítjuk, hogy még egyikőnk sem járt itt. Viszont Fruzsi és Jimin magabiztosan lépkednek a házba és az ajtó elé érve megvárják Jungkook apukáját, hogy kinyissa.
-Megjöttem! - kiáltja Mr. Jeon (az igazi nevét nem tudom), mire érkezik is a válasz.
-Szia! Ma korán végeztél - viharzik be az előszobába egy nő, ezek szerint az előttünk álló férfi felesége - Oh, vendégek jöttek?
-Jó napot - köszönünk egyszerre.
-Oh, Fruzsi-ah, Jimin-ah! De jó, hogy itt vagytok! Le is hívom egyből Jungkook-ot - mosolyodik el Mrs. Jeon. - JeongGuk-ah! Gyere le, meglátogattak!
-Egy pillanat - válaszol a fiú, amit még meglepő módon meg is értek. Fruzsi mond valamit az anyukának, talán bocsánatot kér a hirtelen látogatás miatt, aztán meghalljuk a trappolást a lépcsőn és egy kíváncsi Kookie-val találjuk szembe magunkat. Amint meglátja barátnőjét, arca felvirul és odaszalad hozzá, hogy egy nagy ölelésben részesítse, majd ugyanezt megtegye Jimin-nel is.
-Janka? - fordul felém, de én megrázom a fejem.
-Sajnálom... - hajtom le a fejem. Annyiszor azt hitték már, hogy más vagyok, legszívesebben hazudnék és azt mondanám, én vagyok Janka, de azzal lehet csak rontanék a helyzeten.
-Semmi baj. Nem a te hibád - mosolyog rám szomorkásan, aztán már másfelé is tereli a témát. - Ti éhesek? - kérdezi, mire nevetek egy sort borzalmas angolján, de hamar abba is hagyom és helyeslően bólogatok Jimin-nel és Csengével egyszerre.
-Akkor csinálok szendvicseket - megy el a konyhába Mrs. Jeon. Kicsit meglepődök, hogy beszéli az angol nyelvet, de ez annyira nem is furcsa, így utólag belegondolva. Gyomrom máris egy nagyot kordul az étel gondolatára, amit a többiek hangos nevetéssel véleményeznek.
Amíg Jungkook anyukáka kenyeret és sonkákat bűvöl, apukája pedig kimegy kertészkedni, mi leülünk a nappaliba. Várok, hogy valaki megszólaljon és elregélje Kook-nak miért is vagyunk itt, de kezd frusztráló lenni a többiek folyamatos bámulása.
-Mit néztek?! - csattanok fel.
-Én elemzem a hajad - húzza össze a szemeit Jimin.
-Én várom, hogy elmondjad Jungkook-nak a tervünk - dől szerelme vállára Fruzsi a szemközti kanapén.
-Én is - helyesel Csenge.
-Te, hyung. Mióta beszélsz angolul? - kérdez valamit a fiatalabb fiú.
-Fejlesztettem egy kicsit a tudásom.
-A kiejtésed még mindig ugyanolyan rossz - sóhajt Jungkook, mire a többiek felnevetnek, én meg ülök, mint a sülthal. Vagy mint inkább egy éve, mikor megtudtam, hogy nem buktam meg a matek érettségin.
-Én is itt vagyok - teszem fel a kezem jelzésként, szerencsére a mellettem ülő Jimin észre is veszi.
-Igen, látom. Az előbb csaptál arcon a hajaddal - utal copfomra és vörös szemére mutat.
-Oh, bocsi.
-Túlélem.
-Na, mond miért itt - sürget Jungkook.
-Oké. Szóval volt egy ötlete a húgomnak - kezdek bele, de máris megakadok. Lilit egyáltalán nevezhetem a húgomnak? - Khm...szóval Lilinek volt egy ötlete, hogy keressünk meg titeket és hozzunk újra össze. Jimin már beleegyezett, ezért van velünk. Te mit gondolsz? - tárom szét karjaim, de a fekete hajú fiútól nem kapok semmi reakciót, a nagy szemekkel nézésen kívül.
Fruzsi sóhajt egyet, majd gyorsan elhadarja koreaiul, mire Jungkook-nak felvillan a kis körte a fejében.
-Ez jó ötlet! Veletek megyek! - villant egy nagy vigyort.
-Jön - fordítja Csenge.
-Nagyszerű!
-Úgyis hiányoznak már a hyungok. De te hogy-hogy jösz Jimin hyung?
-Ennyire meglepő? Nem csak neked hiányoznak a többiek - vonja meg a vállát az idősebb fiú, aztán belekezdenek egy újabb beszélgetésbe, amiből személy szerint semmit nem értek, így inkább kimegyek a konyhába Mrs. Jeon-hoz.
-Oh, jó, hogy itt vagy...
-Taylor - mosolyodok el, mikor meglátom a nő gondolkodó arcát.
-Taylor? Olyan ismerős vagy - húzza össze a szemeit.
-Lehet az újságban látott vagy Jankára emlékeztetem.
-Janka? Ja, igen, tudom ki ő. De nem nagyon emlékszem az arcára, csak egyszer mutatott róla és Taehyung-ról JeongGuk-ah egy képet. Úgy sajnálom ami velük történt - sóhajt egyet Mrs. Jeon és letörli az előbújni készülő könnyeit. - Taehyug-ah olyan volt számomra, mint a harmadik fiam, JeongGuk és JungHyun mellett. De most, hogy mondtad, tényleg az újságból voltál ismerős. Csak nem az a híres modell vagy?! - tereli a témát gyorsan a nő, én pedig nem firtatom tovább a dolgokat.
-De, én vagyok az.
-Három világhírű híresség van a házunkban. Kell egy fotó! - szalad el Mrs. Jeon mellettem. Én pedig míg vissza nem ér, megvizsgálom a nagyobbacska konyhát.
Fél téglalap alakban helyezkedik el a mosogató és mosogatógép, sütő, hűtőszekrény és a krémszínű pult, melyen ott gőzölög a leves. Egész kellemes kis szoba.

-Álljatok szépen egymás mellé - utasít minket Mrs. Jeon, mikor visszaér fényképezőjével és férjét is berángatta a kertből. Jimin és Jungkook közé állok, majd egy mosolyra húzom a szám.
-Taylor tökéletes, de nektek olyan mű a mosolyotok, mint az apám fogsora - forgatja a szemét Jungkook anyukája.
-Nem neked mondta - legyint Fruzsi, mikor meglátja kérdő tekintetem. A következő pillanatban a felesége mellett ácsorgó férfi vág egy hülye arcot, mire mindannyian elkezdünk nevetni, Mrs. Jeon pedig elkészíti a képet kacagó hármasunkról.
-Jó lett - biccent egyet, majd megmutatja a fotót. Elmosolyodok a kis kijelzőn virító emberek láttán. Jungkook és Jimin igazából nevetnek. És ez boldoggá tesz valamiért. Talán rendbe fognak jönni a dolgok.

A leves őszintén szólva nem ízlett kifejezetten, de az éhség győzött, így másodjára is szedtem, miután megláttam, hogy Jungkook minimum az ötödik adagját habzsolja. Jimin alig evett és ez nem csak nekem szúrt szemet.
-Jimin-ah, egyél még. Talán nem ízlik? - szól rá kedves hangsúlyban Mrs. Jeon.
-Igazán finom, nem az a baj. Csak nem vagyok éhes. Már ettem - utasítja el Jimin, a mellettem ülő Csenge pedig halkan suttogja a beszéd tárgyát. Igaz, Jimin evett ma már egy szelet kenyeret, de az édes kevés.

A késői ebéd után Jimin - gyanús módon - kimegy a kertbe, állítása szerint levegőzni.
-Azt mondtad nem fogsz cigizni - veszem ki a kezéből a csikket, mire a fiú összerezzen. Valószínűleg nem vette észre a közeledésem.
-Igen. Bocs - sóhajt egyet.
-Utolsó? - kérdezem.
-Utolsó - bólint, majd odaadom kezébe a szálat. A nap kezd lemenni és nagyon úgy tűnik, itt fogjuk tölteni az éjszakát.
-Tudod, nem néztem meg mit írtak a rajongók - szólal meg, miközben erősen szugerálja a szemben lévő egyik fát.
-Miért?
-Nem tudom. Talán félek a véleményüktől, talán nem. De az is lehet, nem akarom, hogy még több ember sajnáljon.
-Ők is biztosan szomorúak.
-És pont itt van a baj - fordul felém hirtelen - Ők nem értik meg a fájdalmunk, hacsak nem vesztettek el egy ilyen fontos embert, mint amilyen számunkra volt Taehyung.
-Ez igaz. De, ha mégis megtapasztalták, akkor átérzik, mint én - teszem a vállára a kezem és mélyen a szemeibe nézek.
-Túlságosan hasonlítasz rá - fordul el Jimin, majd kidobja a csikket a kinti kukába, ami itt van mellette.
-Kire? - vonom fel a szemöldököm, holott pontosan tudom kiről beszélt, ám választ nem kapok. - Jimin.
-Hm?
-Én... - hagyok egy kis szünetet - Janka az ikertestvérem.
-Hogy mi?! - fordul meg pár pillanat múlva, mikor feldolgozza a hallotakat.
-Én is csak tegnap tudtam meg.
-Ez...
-Nem lehetetlen - rázom meg a fejem. - Örökbe fogadtak.
-Akkor ezért néztek ki teljesen ugyanúgy.
-Igen.
-Most, hogy jobban megnézlek, tényleg nincs különbség köztetek. Csak személyiségben. Ő ügyetlenebb volt nálad - nevet fel keserűen a szürke hajú fiú.
-Jimin - kezdek bele komolyan - Szeretnék találkozni vele.

..........

Sajnálom, hogy csak ilyen későn hoztam, de alig van időm :(