Hold on~Tarts ki *BEFEJEZETT*

5. fejezet

Először is, bocsánatot szeretnék kérni. Egyik ismerősőm mondta, hogy Dél-Koreában más az időjárás, én meg elhittem neki, de amint kiderült, ez nem így van, szóval felejtsétek el és mégegyszer bocsánat :(
És ha félkövér betűvel láttok valamit, azt koreaiul mondják :)
...........

Nem csomagoltam sok mindent, csak pár pólót és a biztonság kedvéért egy rövidgatyát is, ha nagyon meleg lenne. Még betettem a telefontöltőm, fogkefém és fogkrémem, meg persze a fésűm.
A kisebb sporttáskámmal mentem Csengéékhez, hogy végre elindulhassunk Jimin felé.

-Készen vagytok? - nyitok be az ajtójukon, ami résnyire tárva volt. Mivel az egyik szobából kiabálás és dulakodás zaja üti meg a fülem, így óvatosan arra veszem az irányt. Kicsit félve nyitok be, de mikor megpillantom a két lányt egymáson fetrengve, eléggé meglepődök.
-Oh, sziasztok.
-Szia - köszönnek egyszerre, majd mint ha ott sem lennék, folytatják amit félbehagytam.
-Mondtam, hogy nem hozhatod! - kiáltja Fruzsi és ki akarja venni Csenge kezéből a...mit is? Nintendo-t?
-Te ne mond meg mit vihetek!
-Ismerlek téged, mint a rossz pénzt. Egész végig azzal fogsz játszani!
-Na és? Úgyis csak unatkoznék!
-De ott leszünk mi is! Majd mi szórakoztatunk! Különben is, bunkóság lenne azzal játszani!
-Tudod jól, hogy ezzel nem hatsz meg!
-Igen és ez a baj! Ah, ha Jana itt lenne, könnyebb lenne meggyőzni! - sóhajt egyet Fruzsi, mire a szobára kínos csönd telepszik.
-Inkább menjünk - áll fel Csenge és leteszi játékát az asztalára, majd felkapja hátizsákját és kibattyog a szobából. Fruzsi is feltápászkodik, majd int nekem, hogy kövessem. Ő is felveszi a vállára táskáját, majd együtt megyünk ki a lakásból.
-És tudja valaki hol lakik Jimin? - kérdezem, mert a nagy sietségben el is felejtettem, hogy nem tudom hol laknak a fiúk.
-Igen, szerencsére - nevet fel Fruzsi és máris elmúlik az a feszült légkör. Most már nyugodtan tudunk beszélgetni és Csenge is egészen jól el van Nintendo-ja nélkül, ami jó előjel.

-Mivel megyünk? Vonattal? - kérdezem, mikor felszállunk a metróra, ami fogalmam sincs hova visz.
-Igen - bólint Fruzsi, majd megkapaszkodik az egyik ülés korlátjában, mert a jármű fékez.
-KTX-szel, nem? - vonja fel egyik szemöldökét Csenge kérdőn, mire ledöbbenek. Remélem, nem, mert nincsen rá pénzem...
-De, azzal gyorsan odaérünk.
-Ez tök jó, de nekem nincs erre pénzem - tárom szét a karjaim, ám ez nem volt túl jó ötlet, mert a közeli fékezésnél szépen ráesek a mögöttem álló srácra. Még jó, hogy megtartott.
-Oh, bocsánat - mondom angolul, mire ő csak legyint egyet, de tekintetét nem veszi le rólam.
-Taylor? - kérdezi, mire kicsit meglepődök. Ez meg honnan ismer engem? Ja, hupsz. Elfelejtettem hirtelenjében, hogy híres vagyok.
-Öhm. Igen, én vagyok.
-Esetleg...kaphatnék egy autogrammot? - bámulja a földet a fiú zavarában. Nem lehet sokkal fiatalabb nálam, talán egy-két évvel.
Elmosolyodok félénkségén és megfogom a vállát.
-Persze.
-Tényleg? Köszönöm! - néz fel rám boldogan és már veszi is elő táskájából egy tollát és füzetét.
-Csak nem biológia? - nevetek fel, mikor meglátok egy virágot, körülötte nyilakkal és írással, az egyik lapon.
-Haha, de - nevet fel zavartan. Gyorsan aláírom az üres lapot, amit ő egy meghajlással és köszönéssel vesz el, majd még egy közös képet is kér.
-Nem tudom, itt kicsit nagy a tömeg a fotózkodáshoz - nézek körbe és szembe találom magam a sugdolózó Fruzsiékkal.
-Én a következő megállónál szállok le - vonja meg a vállát a fiú, most már sokkal magabiztosabban.
-Mi is - karolja át a vállam Csenge vigyorogva. Úgy tűnik mindent hallott.
-Ott majd tudtok képet csinálni - lép mellém Fruzsi is és kacsint egyet. Ha tudnám mi jár a fejükben ilyenkor...

Pár perc múlva mind a négyen leszállunk és elkészíti rólunk a képet - a srác telefonjával - Csenge. Mivel kiderült a fiú is Busan-ba tart nagyszüleihez, így valahogy hozzánkcsapódott.