Feldöntöttem a vászontartót, s a sok ecset szétgurult a földön.
Megzavart.
Néhányan fejüket csóválva figyelték szegények sorsát, míg a temperával senki sem foglalkozott.
Bugyután festette vörösre a padlót.
De nem csak a tempera volt itt most alulszerepelt, leginkább én. Közelsége, vibráló teste most teljesen elvette a figyelmemet, úgy néztem, mint akiben most azonnal tudnék olvasni.
Meg akartam érinteni keménynek tűnő arcát, végigsimítani ajkain, csak legyen az enyém.
Mellém sétálva, s elhaladva csak egy kifejezéstelen pillantásra futottam nála, majd kikerülte a felfordulásomat és az ablakhoz ment.
A szemem sarkából követtem.
Megállt, mintha pár másodperce elfelejtette volna miért is érkezett, végül elvett egy füzetet a polcról és gyorsan átfutotta.
Senki sem foglalkozott a két szokatlan jelenséggel.
Vele.
És velem.
Visszafele felvette a vörös tempera tubusát.
Hosszú ujjai között tartotta, engem figyelt, majd halvány rezdülés futott végig az arcán és az állványomra helyezte.
Elment.
YOU ARE READING
A Vörös Tempera
Short StoryKeserű érzést hagy maga után, ha valakit nem szeretnek viszont. De mit mondunk arra, mikor a másik fél nem tud viszont szeretni? Ha elérhetetlen, mint a tüskékkel körbevont vörös rózsa. Ám most maga Owen veszi észre Hunter jelenlétét és kezd bele...
