Különös érzés valakire gondolni miközben megkezded az újonnan vett vörös temperád.
A Dáma megérkezett, s ragyog.
Nekem pedig a türelmem fogyott, az ősz szakállas professzor nem akarta abba hagyni az órát, hátha nyomot tud hagyni a lelkekben, ha oly átéléssel meséli régi művészeink korát.
De nem.
És már nyilvánvalóan csengettek.
Valaki a festőállványnak támaszkodott, s az ringatózva ugyan, de tartotta magát.
Nem bírtam tovább.
Kemény fatáblámat előhúzva a polc alsó részéről hangos zajt keltettem, ártatlanul lesve körbe kaptam nehány tekintetet.
És egy pisszegést.
Amivel nem tudtam mit kezdeni.
Felragasztottam a fehér lapot a fehér teremben ülve, s fogva az ecsetet durva vonást húztam a Dámával.
Valóban ragyogott.
Büszkén mutatta milyen előkelő is ő, hisz a vörös domináns.
Mint a szerelem.
YOU ARE READING
A Vörös Tempera
Short StoryKeserű érzést hagy maga után, ha valakit nem szeretnek viszont. De mit mondunk arra, mikor a másik fél nem tud viszont szeretni? Ha elérhetetlen, mint a tüskékkel körbevont vörös rózsa. Ám most maga Owen veszi észre Hunter jelenlétét és kezd bele...