Sápadt karja az enyém felé lendült, s lassan, bizonytalanul végigvezette rajta hosszú, kecses ujjait, megállapodva a csuklómon.
Tekintetemmel feszülten figyeltem, felpillantva az arcára ugyanolyan zavartan nézett rám vissza, mint mikor egymáshoz nyomódott a lábunk.
De nem mozdult el.
Másodszorra sem.
'Hideg a kezed.'
Mondta merev-egyenes tartással ülve előttem.
Kerülte a tekintetem.
'Kicsit kimerültem, azért.'
Válaszoltam, de úgy éreztem bőröm lángol az érintése alatt.
Az övé is hűvös volt. Távolságtartó.
De mégis közel.
Ma nem tudott festeni és ezért rosszul éreztem magam.
'Sajnálom.'
Suttogtam rekedt hangon. Végre mutatott valami érzelmet. Felém nézett, s gyengéden megszorította a karom.
YOU ARE READING
A Vörös Tempera
Short StoryKeserű érzést hagy maga után, ha valakit nem szeretnek viszont. De mit mondunk arra, mikor a másik fél nem tud viszont szeretni? Ha elérhetetlen, mint a tüskékkel körbevont vörös rózsa. Ám most maga Owen veszi észre Hunter jelenlétét és kezd bele...
