Nem féltem ránézni, mikor a terem másik felében nyugodt vonásokkal görnyedt az újságokkal leterített padló fölött. Ha akartam se tudtam volna elkerülni az auráját, s ez felzaklatott.
Csak úgy nem.
Hosszú, egészen vékony ujjaival egy gipsz alkotást formált, mi most is olyan szokatlan és különös arckifejezést vett fel.
Grimaszolt, durva és fájdalmas érzelmek borították.Mint magát a gazdáját.
Már sokadik perce figyeltem őt titokban az ajtó mögül, és ha innen bárki más észre venne, dühösen elküldene.
De ő nem érzékeli, ha valaki nézi miközben alkot.Létezik.
Neki ez egy fogalom.
Lassú, s megfontolt mozdulattal fordultam meg, nesz nélkül indultam el a sápadt márványlépcső irányába.
Már órákkal ezelőtt elhagyta mindenki az épületet, kivéve egy személyt, aki ma is a megszokott helyen alkotott.És engem, aki őt figyelte kételyekkel.
ŞİMDİ OKUDUĞUN
A Vörös Tempera
Kısa HikayeKeserű érzést hagy maga után, ha valakit nem szeretnek viszont. De mit mondunk arra, mikor a másik fél nem tud viszont szeretni? Ha elérhetetlen, mint a tüskékkel körbevont vörös rózsa. Ám most maga Owen veszi észre Hunter jelenlétét és kezd bele...