Nők Középföldén / Women In Middle-Earth *LOTR fanfic

Galil-Gade, the Noble Elf Girl (magyar)

II. Galil-Gadë, a nemes lány

Tudom, hogy utálnom kéne. A népem mindig is utálta az õ népét. Eleddig a gyomrom is görcsbe rándult az utálattól, ha csak említették is nekem õket. De arra nem voltam felkészülve, hogy egyszer élõben is találkozok eggyel közülük! Az a férfiasan izmos termet, a hihetetlenül széles mellkas! A nyers férfierõ sugárzott róla. Tetszett a vállára omló sötétvörös fonatos haja is, olyasmi szinû mint az enyém, csak sokkal-sokkal sötétebb. És igen még a szakálla is tetszett nekem, hisz ilyet a népemnél nemigen látni. Legfeljebb az idelátogató varázslókon, na meg azon a félvér srácon...a csuda tudja hogy hívják, hisz nem is érinkeztem vele soha, a félvér a Ház fejével volt rokonságban.

De most, annyi idõ elteltével megint különbözõ népek jöttek össze valami tanácskozásra - ahogy mesélték nekem. De ezzel sem foglalkoztam különösebben, annyira lenyûgözött az õsi ellenségünk egyik tagja, az a vöröshajú, vidáman hunyorgó szemû, markáns arcú, hirtelen haragú, ám bátor férfi. Izgalmas, dinamikus megjelenése volt. Elszánt harcosnak látszott.

Hozzá képest népem fiai szinte erõtlennek tetszenek légies karcsúságukkal, lányos arcukkal, kecses mozdulataikkal, szelíd szavaikkal. Igaz, arcra tán nem a legszebb, ám aki annyi idõt töltött már a tökéletes szépség légkörében mint én is, már van valami újra, másra, valami kevésbé tökéletes izgalmára vágyik. Igy szívemnek titkával egyedül maradtam, hisz senki sem értette volna meg, hogy érezhetek így õsi ellenségünk egyik fia iránt. Még az unokatestvérem is, a hegyeken túli setét rengetegbõl, milyen utálattal fogadta az õ hõsies felajánlását!

Ahogy mondta is setéterdei rokonom: azok mindig is elvettek a földtõl, köveket bányásztak, hogy hatalmas csarnokokat, csak nekik tetszõ helyeket építsenek. Azt is mondta, a világ minden kincséért sem tenné be a lábát ilyen földalatti helyekre!

Én viszont egyszer beszéltem szívem férfijával pár szót, és õ pedig azt fejtegette nekem, hogy az õ népe csak a becsületes megélhetést keres azzal, hogy a föld belsejét csodálatossá varázsolják. És azt is mesélte, mily gyönyörû, míves ékszereket, játékokat, és persze fegyvereket is készítenek, melyek bizony híresek messze földeken is. De vannak akik féltékenyek a kultúrájukra és minden bizonnyal anyagiasnak és kapzsinak nevezik õket. - És ha anyagiasak vagyunk? - bizonygatta csípõre tett kézzel. - Ilyenek vagyunk és punktum.

Engem bizony elbûvölt ez a harcias kiállása!

Végül valami titkos küldetésben egyeztek meg együtt, s hosszas, heves vita után, melybõl csak töredékek és foszlányok jutottak el hozzám, elindult szívszerelmem veszélyes útjára nyolc társával egyetemben. Vajon, viszontlátom-e még valaha?

A lány gyönyörû, kicsit sápadt arcát rokonaitól eltérõen szõkésvöröses fürtök ölelték körbe. A vöröses fürtök közül épp hogy csak kilátszott a lány népére jellemzõ enyhén hegyes füle. A csodás arc valahogy furcsa volt. A szemei. Szürke szemei könnyben úsztak, ahogy a Menedék legmagasabb pontjáról addig kísérte figyelemmel az utazók lépteit, míg csak messzenézõ szemei látni engedték...