Mommy?☘J-hope

Tizedik

Hoseok félt, borzasztóan rettegett. Már órák óta csak ül a vak sötétben, és várja, hogy végre megálljon a kamion, aztán kirugva az ajtót vissza rohanhasson Kayehez, de sajnos nem jött össze a terve.
Mikor kinyitották a hatalmas ajtókat, azok recsegve, nyikorogva húzódtak el előle, így beengedve az energiatakarékos izzó gyengéd fényét. Kezét szemeire tapasztotta és üvöltözni kezdett. Két fekete ruhás ember-valószínűleg azok akik ide hozták- két oldalról megragadták, majd egy gyors mozdulattal leragasztották a száját, így elnyomva egyre hangosabb kiáltasait.
Állat módjára tépték ki az utcára, ami inkább egy udvarnak tűnt. Teljesen úgy érezte magát, mint aki napok óta nem szívott levegőt. Lehet így is volt. Remegő kezein még mindig halványan látszódtak a lila foltok, melyeket Kaye játszadozásai közben szerzett. Akár mennyire is állat ként bánt vele, Hoseok élvezte ezeket a reggelbe nyúló estéket. Tele volt gyönyörrel és jól eső fájdalommal.
Szemei nedvesedni kezdtek, mikor újra a lány gyönyörű alakjára gondolt. Mivel minden önuralmát és önértékelését elvesztette, sírva rogyott a földre a két alakot erősen odébb lökve.
Ismét állat módjára viselkedett. Legszívesebben széttépett volna mindenkit, s ezt meg is próbálta, de a második nekiugrásnál egy hatalmas gumibottal találkozott feje, majd eszméletét elvesztve esett vissza a földre.

Csak percek elteltével tudta végre kinyitni azokat a gyönyörű barna szemeit. Arcába intenzíven világított a plafonon libegő izzó, ami biztosan nem volt energiatakarékos. Kezeivel próbálta eltakarni a fényáradatot, de azok nem mozdultak, sőt egész teste irányítatlanul maradt. Fejét kivéve, amit most kíváncsian felemelt, hogy megnézze, még is mi baja van.
Csuklóját, bokáját és derekát erős bőrhám fogta az ágyhoz. Próbált kalimpálni, de szinte semmit sem mozdult, így a másik módszert használta, üvöltözni kezdett-megint.

Értelmetlen, nyálban csurgó szavak hagyták el száját, mégsem jött senki a segítségére, de azért folytatta. Inkább küzdött, mint tétlenül várja, míg valaki -talán ezer év múlva- megtalálja ebben az istenverte diliházban.

-Engedjenek ki ebből a diliházból!- sikoltotta torka szakadtából, mire egyből kinyílt az ajtó, mintha csak valami értelmes, emberi szóra vártak volna.

Egy magas, kopasz férfi lépett be a szürke szobába. Szeme alatt egy mély sebhely húzódott, ami megilyesztette Hoseokot.

-Tudtam, hogy van benne még valami emberiség.-mosolyodott el. Kedvesnek tűnt.- De még is honnan tudta, hogy egy úgy nevezett diliházban van?

-T-tényleg ott vagyok?- nagyot nyelt Hoseok. Félt a választol, borzasztóan.

-Igen. Néhány fekete ruhás ember hozta ide, emlékszik?

-Nagyjából. De miért kerültem ide. Nekem Kaye mellett van a  helyem.

-Pontosan ezért. Figyeljen, magát manipulálták és kihasználták. Az a maga által tisztelt nőszemély egy szexfüggő vadállat. Állatként kezelte önt, és ezért maga is állat ként viselkedik. De nyugodjon meg, én pontosan ezért vagyok itt, hogy segítsek, és amint rendbe jön, visszatérhet a rendes életébe.

-De én nem szeretnék.- nézett szomorúan Hoseok, majd szemeit dühösen ráemelte az orvosra-Nekem csak Kaye kell!- üvöltötte az arcába, mire a doki lefordult a székről, amin eddig nyugodtan ücsörgélt.

Hoseok fogait összeszorítva erőlködött addig, míg szét nem tépte a vastak bőrszíjakat, majd állat módjára  ráugrott az orvosra és cincálni kezdte, mindenhol.