Mommy?☘J-hope

Tizenegyedik

Kaye már az ötödik partnerével készült egy kis kalandozásra, mikor telefonja megrezzent az apró bőrtáskájában. Szitkozódva vette ki a készüléket, majd mikor meglátta, hogy csak a szolgáltató írt egy köszönő sms-t, még pipább lett. Tekintete visszacsúszott a kezdőképernyőre, ami egy kép volt, Hoseokról, lekötözve, mosolyogva. Szája sarkából csorgott a vér, szemei vörösek voltak, mindenhol használt óvszerek.

Kayenek hirtelen elment a kedve ettől az egésztől, mindentől. Element a kedve az élettől, de a halától is. Udvariasan elköszönt partnerétől, aki még a szobában maradt, valószínűleg kielégíteni magat. Már csupán attól forgott a gyomra, hogy erre gondolt. Az egész szex csupán már csak egy undorító aktusnak tűnt  szemében. A véleménye egy pillanat alatt változott meg, ahogy sebessége is. Rohanni kezdett. Kifutott a bárból, majd az egész utcából és végül megint egy ismerős háztömb mellett találta magát.

Szemei benedvesedtek ahogy felnézett az öreg tégla épületre. Annyi emlék kötötte ide, de mégsem volt ingere itt maradni.  Ujjaival letörölgette néhány kikandikáló könnycseppét, majd mosolyogva indult meg az ajtó felé. A lift most még lassabban ért le, mint szokott. A gombok még lassabban nyomódtak le és a kulcs is később került elő. Az idő belassult, vagy talán meg is állt. A bent terjengő állandó szag most sem volt jobb, csak keserűbb.

Óvatosan lépkedett a repedező parkettán a hálószobába felé. Remegő kezekkel húzta ki az ágy alatt porosodó vörös bőröndöt,  majd széttárta és beleszórta amit csak talált. 
Még az éjjeliszekrény alatt lévő kifogyott tollatt is bedobta abba az egy szem bőröndbe. Mintha a múltját pakolta volna össze.

Még egyszer odalépett az ágy mellé, s gyengéden ráhajtotta fejét. Szemét behunyva élvezte ezt az utolsó, meghitt pillanatot, majd  érzelemmentes arccal állt fel újra. Visszatért a régi énje, de mégis megváltozott. Valami más volt, mintha kiszedtek volna belőle valami pótolhatatlant. Talán így is volt.

Lelke mélyén tudta, hogy helyesen cselekszik, de vágyai mégis szétrepesztették  fejét.

Tűsarkúját bal kezébe fogva, a vörös bőröndöt húzva lépett ki újra az ismerős, de nemsokára ismeretlen utcára.

A nap már enyhén kidugta első sugarait, mikor végre meglátta a célt jelző vaskerítéseket. Még mindig unottan, de annál gyorsabban lépkedett a hűvös aszfalton, majd a kapu előtt megállt, s még egyszer elolvasta a hatalmas fém feliratot, mielőtt belépett.

"Adelaide Elmegyógyintézet"