.:Misbeliever:.

Part I.

2017. 02. 11.

Nem először történt meg, hogy idegen helyen ébredtem fel és nem emlékeztem semmire az előző napból. Az sem először történt meg, hogy mikor kinyitottam a szemem és körbenéztem, hirtelen azt kívántam bárcsak ne lettem volna olyan hülye és maradtam volna Carry-vel és az aktuális barátaival iszogatni még egy kicsit. Természetesen saját magam elátkozása általában nem tartott tovább pár percnél és már szedtem is össze a cuccaimat a szoba különböző pontjairól amíg alkalmi partnerem aludt, de most ez kivételesen máshogy alakult.

- Jó reggelt – szólalt meg az ágyon fekvő alak. Lassan fordultam felé, fél lábammal már a földön. – Megtudnád mondani, hány óra? – érkezett a kérdés. Eleget tettem a kérésének és amikor felvettem a telefonom az ágy mellől akkor láttam csak, milyen sok nem fogadott hívásom van... Carry most valóban aggódhatott, valószínűleg nem látta, kivel léptem ki a bárból pár órával ezelőtt.

- Fél kettő – adtam gyors választ és már írtam is egy sms-t barátnőmnek. Rögtön válaszolt. Hol vagy? Fogalmam sem volt. Igazából még az arcát se láttam rendesen annak, akivel az előző estém túlnyomó többségét töltöttem.

Mögöttem az ágyon mocorogni kezdett a srác, én pedig próbáltam a lábammal elérni a tőlem nem messze lévő melltartóm. Szerencsére az alsóneműm másik fele sem volt olyan távol és valamiért egy póló már alapból rajtam volt. Nem telt több, mint fél percbe és már is eléggé biztonságban éreztem magam ahhoz, hogy rendesen felmérjem a terepet. Apró kis hálóban voltunk, letisztult színek és bútorok mindenhol. Túl rendezett, mégis rendetlenség volt mindenhol. Hotelszoba.

- Ne haragudj, meg tudod mondani hol vagyunk? – Azok a kínos kérdések másnap reggel... Utáltam őket, összeszorították a torkom, mégsem hagytam fel az egy éjszakás kalandokkal a rizikók ismeretében sem. Valamiért izgalmasnak találtam és mikor már nagy mennyiségű alkohol dolgozik az ember szervezetében, jobban vágyik az adrenalinra. Aztán pár órával később...

Folytattam a ruháim és kiegészítőim összeszedését olyan gyorsan, amennyire csak lehetett. Francért kellett felébrednie. Aludhatott volna még tovább, míg én elosonok és nem látom többet. Úgy éreztem magam, mintha lebuktam volna.

Ő nem válaszolt én pedig már majdnem teljes díszben álltam a szoba közepén, de még mindig elképzelni se tudtam, hova hozott. Ami pedig elég fontos információ volt ahhoz, hogy Carry értem jöhessen és elvigyen enni valahova. Kizárólag az után, hogy lekiabálja a fejem, miért nem adtam magamról életjelet órákig.

Ránéztem. Ő végig engem figyelt a takaró alatt félig megbújva. Az óriási fehér paplan alól csak a feje és a bal karja látszódott ki. Valami érdekes mintázatú tetoválása is volt, de nem volt merszem addig bámulni, míg rá nem jövök, mi az. Azért egy gyors pillantást még vetettem arcára mielőtt elfordultam és el kellett ismernem, nem fogtam ki egy csúnya pasast. Körülbelül velem egyidős lehetett, nagyon rövid barna haja és csokoládébarna szemei voltak. Nem volt az a kigyúrt alkat, de szerencsére az engem sosem vonzott.

- Éhes vagy? – kérdezte anélkül, hogy bármit is elárult volna hollétünkről. Kicsit fura reakció volt és nem éreztem jó ötletnek ezt az egészet. Tudtam, hogy nemet kell rá mondanom és szednem a sátorfám, hiszen ez a lényege az egy éjszakás együttlétnek. Egy éjszaka. Nem több. Ennek ellenére már nyitottam is a szám.

- Igazából éhen halok. – Hát te nem vagy normális. Szerencsére legjobb barátnőm anélkül mentett ki a slamasztikából, hogy kértem volna. Újra csörgött a telefonom, ezúttal hívás miatt. Utánanyúltam és a fülemhez emeltem. Ideges, felemelt hangon szólt hozzám Carry. Reméltem, hogy megérezte, milyen helyzetben vagyok, és csak tetteti, mennyire mérges, bár abban a pillanatban nem igazán érdekelt más, csak az, hogy elkerüljek onnan, mielőtt még a telefonszámom is megadom a srácnak.

Gyorsan megnyugtattam Carryt, hogy élek és virulok, küldöm a címet pár másodpercen belül.

- Ne haragudj, igazából mennem kéne – fordultam vissza az ágyon fekvő emberhez, miután letettem a telefont. - Holnap délután dolgozom, és ha most nem intézem el a dolgaim, késésben leszek. – Nem hazudtam egyáltalán, a következő nap került megrendezésre az 59. Grammy és már harmadik alkalommal dolgoztam ott, mint hostess. Ez azt jelentette, hogy már kora délután a helyszínen kellett lennünk, de még ruhám se volt.

- Sajnálom... Reméltem, hogy eltölthetek veled egy kis időt, mielőtt nekem is mennem kell. De örültem a találkozásnak – mosolygott és nem tudtam nem viszonozni. Valami különös melegséget árasztott magából, ami bár megnyugtatott, kicsit meg is ijesztett. Nem így szoktunk elválni egy ilyen este után, mindenesetre pozitív élmény volt, hogy nem égtem be előtte.

Amíg én a fürdőben rendbe tettem magam, lediktálta a hotel címét. Rögtön küldtem is az üzenetet barátnőmnek, pár perccel később pedig már lent vártam rá az aulában.

_________________________________________________________________________

Aznap délután Carry elvitt ebédelni, azután pedig a kozmetikushoz, ahova ráadásul időpontot is foglaltunk, így duplán büszke voltam magamra, amiért nem engedtem a srác marasztalásának. Habár egész nap ott motoszkált az agyam hátsó zugában, hogy vajon milyen ember lehet, és vajon mi történt volna, ha elmegyek vele, elég volt egy képzeletbeli pofon és már fel is ébredtem. Valószínűleg soha többet nem fogok találkozni vele, a nevét se tudtam, azt se, hogy hány éves. Jött és ment. Persze a köztes időben felettébb jól éreztük magunk, már amennyire emlékeztem, és csak ez számított.

- Túl jó volt az este? – kérdezte a mellettem sétáló barátnőm. Sima farmer és egy fehér ing volt rajta, illetve az elhagyhatatlan barna bokacsizmája. Sose értettem, hova akar még nőni, hiszen már így is egy fejjel magasabb volt nálam. Mikor felé emeltem a tekintetem, hogy válaszolhassak, sikerült belebámulnom a napba. Annak ellenére, hogy még csak február volt, elég intenzíven sütött és baromi meleg volt az idő, rendesen bele is izzadtam a dzsekimbe.

- Ha tudni akarod, meglepően jó volt. Miért kérdezted? Sosem érdekelnek ezek. – Letoltam az orromra a szemüvegem és újra az útra koncentráltam.

- Igazad van, általában nem érdekel, mert tök mindegy, mit mondok ezzel kapcsolatban, jövő héten úgy is egy másik fiút kaparsz össze valahonnan. – Bár hanglejtése és szóhasználata félreérthető volt, én tudtam, hogy nem féltékenységből mondja. Szimplán meg akart óvni és amúgy különböztünk. Ő 22 évesen már szeretett volna egy biztos kapcsolatot, ami tökéletes alap a családalapításhoz. Ezzel szemben egy évvel idősebb fejjel én úgy gondoltam, fiatal vagyok. Ráérek. Nem sietek sehova. Volt munkám, habár nem teljesen volt köze ahhoz, amiről gyerekkorom óta álmodtam, de nem panaszkodhattam. Albérletben éltem a legjobb barátnőmmel, tanulhattam is mellette. Ráadásul megengedhettük magunknak, hogy eljárjunk szórakozni, tehát hülye lettem volna nem élni a lehetőségeimmel. Természetesen megértettem Carryt, ezért sem reagáltam le, amit mondott. 

- Ne aggódj. Minden rendben van. Vigyáztam az értékeimre és magamra is. – A jól betanult szöveget rengetegszer sütöm el nála, viszont most tényleg úgy is gondoltam.

- Hát pedig egész nap úgy viselkedsz, mintha itt se lennél. – Kibújt a szög a zsákból. Közelebb léptem hozzá és átkaroltam a vállát, ami kicsit viccesen hatott, mert jóformán fel se értem.

- Carry, komolyan mondom – mosolyogtam rá, majd elmeséltem mindent, ami történt. Úgy tűnt, megértette, miért voltam elveszve a gondolataimban, és ő is biztosított arról, hogy az volt az első és utolsó alkalom, hogy találkoztunk. Hatalmas város, hatalmas épületek, rengeteg ember. Kizárt dolog, hogy ugyanazok az emberek kétszer fussanak össze.