Miraculous:Mindörökké együtt!

10.Fejezet

Adrien szemszöge:
Épp az irodába ültem és dolgoztam, amikor nagy sikolyokat hallottam.  Kinéztem az ablakon, majd láttam, ahogy szaladgálnak az emberek. Gyorsan átváltoztam, majd elkezdtem keresni az akumát.
Egyszer csak észrevettem.. De amit még láttam attól a lélegzetem is elállt. Marinettet támadta meg, aki Emmát felkapta az ölébe és úgy védte. Amikor máf sikerült feleszmélnem, gyorsan eléjük futottam, és kivédtem a támadását. Dühös, és egyben aggódó is voltam. Rászóltam Marinettre, hogy fusson el Emmával, és menjenek biztonságos helyre.
Körülbelül 20 perc múlva sikeresen legyőztük az akumát.

Marinette szemszöge:
Egyenesen Alyaékhoz mentem. Épp hogy beugrottam a szobába, máris visszaváltoztam. 
Lementem a nappaliba, ahol Alya Emmát próbálta megvigasztalni, hogy ne sírjon. Odasétáltam hozzájuk, majd megfogtam Alya vállát, mire rám nézett. Emma hirtelen felpattant a kanapéról, és sírva elémjött. Leguggoltam elé, és a kis arcáról letöröltem a könnyeket.
Magamhoz húztam, mire ő a fejemet átölelte.
-Mami.. K..ki vojt a..az a bá..bácsi?-kérdezte
-Csak egy olyan ember, akit saját akarata ellen irányitanak, amikor szomorú.-próbáltam elmagyarázni neki.
Ő csak bólintott. Hirtelen kinyitódott az ajtó, és Adrien jött be. Szegény Alya.. Biztos mind a ketten a szívbajt hoztuk rá.
-Öhm..Szia Alya! Neharagudj hogy csak így bejöttem..-mondta Adrien miközbe a tarkóját vakargatta. Odaléptem elé Emmával a kezembe.
-Szia és semmi baj.-mondta. Ő csak bólintott majd rámnézett.
-Ugye jól vagytok?
-Igen jól Adrien-mondtam neki.-De ezt te is tudod, hisz itt állunk előtted.
-Igen látom, de ha nem érek oda időbe, akkor lehet hogy mégse állnál itt!-mondta dühösen
-Az én hibám hogy akumatizáltak egy embert? Nem!-mondtam én is  megemelve a hangom.
-Igen nem a te hibád, de akkor is miért nem futottál el Emmával?!
-Mondjuk azért mert lesokkolt hogy 5 másodperc alatt előttem állt, és csak annyira volt időm, hogy elforduljak?-válaszoltam dühösen kérdésre kérdessel.
-Hé! Nyugi!-szólt ránk Alya.-Miért veszekedtek egyfolytába?-kérdezte. Igaza van. Én magam se tudom..
-Azért mert Marinette nem bírja felfogni, hogy meg is halhatott volna, ha nem érek oda időbe!-mondta.
-Fejezd már be!-szóltam rá.
-Miért pont én? Hiszen Te vagy a hibás!-mondta, én pedig kikerekedett szemekkel néztem rá. Alya csúnyán nézett Adrienre, hisz tudta hogy ezt nem kellett volna a fejemhez vágnia. Adrien is észbe kapott és rögtön magyarázátba kezdett.
-É..én ne..nem úgy..-kezdett bele, de félbeszakítottam.
-Nem érdekel a kifogásod! Azt mondod én vagyok a hibás? Oké! Akkor az vagyok! Én vagyok a hibás hogy lesokkoltam! Mindenért..-mondtam, majd Emmát letettem.
-Dehát én  nem úgy értettem!-mondta
-Én meg mondtam, hogy nem érdekel! Kimondtad, én pedig felfogtam!-mondtam
-Marinette!-szólt Al.-Figyelj gyere ki velem egy kicsit a teraszra, oké?
-Rendben.-mondtam, majd kisétáltunk.
-Na tehát..-kezdte- Először is mi történt?-Nagyot sóhajtottam, mire a táskámból előjött Tikki, és együtt kezdük el neki beszámolni a történtekről.
-Oh.. Mostmár értem Adrien aggódását..-mondta- De figyelj.. Ebből is látszik, hogy mennyire szeret titeket. És egészen biztos vagyok benne, hogy nem téged hibáztat a történtek miatt.-mondta. Nagyon is igaza volt.-Mostmár menjünk vissza.- én csak bólintottam. Adrien ránk nézett. Közelebb jött hozzám, mire én hátráltam. Ez így ment amíg meg nem állított a fal.
-Ne haragudj..
-Nem haragszom.-Mondtam, majd kikerültem őt. Elköszöntem Alyától, és együtt indultunk haza.
Adrien megfogta a kezem,és másik kezében Emmát tartotta.
Hamarosan hazérkeztünk.
Adrien leraktam Em.-et, aki rögtön felszaladt az emeletre. Mi csak egymásra néztünk, majd utánna. Amikor felértünk, ő már kipakolta a Barbie babáit, és várta hogy bemenjünk.
-Igaz játszottok?-kérdezte
-Én igen.-válaszoltam. Adrien csak fura fejet vágott. Nem igazán akart Barbisat játszani!
-Öhm..én ezt inkább kihagyom..-mondta, majd védekezően maga elé rakta a kezét.
-De apa! Légysziii!-kérlelte
-Igen Drágám! Légyszi!-mondtam én is.
-Ahjj.. Jó..
-Ezaaz!-ugrált Emma.-Tessék Mami, ez a tiéd! Őt úgy hívják, hogy Amy!-mondta majd a kezembe nyomota a babát.-Apa ez pedig a tiéd, és Amandának hívják!
-Huuu de joo!-mondta Adrien, majd valamit súgott valamig Emmának, amit sajna nem hallottam.
-Társaságban nem illik súgdolózni!-mondtam nevetve.
                ***
Másnap szerencsére szombat volt. De Adrien-nek még ma is be kellett mennie egy fotózásra.
Mivel Emma nem hagyott békén, ezért lementünk az egyik játszótérre. Természetesen amikor odaértünk, akkor felhívtam Alyat, hogy jöjjönk ki ő is. Ki is jött. Mi ketten leültünk egy padra és beszélgettünk. Egyszer csak meghallottam egy kisgyereknek a sikolyát. Mind a ketten odakaptuk a fejünket.. És akitől a hang származik, az Emma volt az. Valaki felkapta és elfutott vele. Gyorsan felpattantam, majd utánnuk eredtem. De mivel magasított, telitalpu cipőbe voltam, alig tudtam úgy futni.
-EMMAAA!!!-ordítottam, még mindig futottam. De egyszer csak eltüntek a szemem elől, én pedig sírva rogytam össze.
Alya is utólért, és ő is kereste azt a személyt, aki elrabolta az én Kicsikémet.
-Marinette.. Marinette! -szólongatott-Nem lesz semmi baj!
-Már hogyne lenne! Va..valaki elvitte Emmát!
-Ez igaz.. De biztos hogy megfogjátok találni! Hiszen ti vagytok Adriennel Párizs hősei Kislány!-mondta miközbe ő is sírt. Aztán eszembe jutott Adrien. Gyorsan felálltam.
-Hova mész?-kérdezte
-Adrienhez! Most azonnal el kell hogy menjek hozzá!!-mondtam majd futni kezdtem. Végig sprinteltem
, majd amikor odaértem a munkahelyére, megálltam, és pihentem egy kicsit.
Majd beléptem az ajtón.
-Hello! Figyelj nemtudod hol van Adrien?-kérdzetem
-De! Fotózáson van, a 15-ös terembe.. De..-folytatta volna, de félbe szakítottam egy ,,Köszi"-vel és futottam a 15-ös terembe. Amikor az ajtó elé értem, nem kopogtam, csak berontottam.
Mindenki rám kapta a tekintetét. Majdnem összeestem, de Adrien hirtelen mellettem termett, és elkapott.
-Bogaram, mi történt?-kérdezte aggódva-Hol van Emma?-kérdezgetett tovább, de már nem tudtam válaszolni, mert elsötétült minden. Arra ébrettem fel, hogy valaki enyhén pofozgat. Lassan kinyitottam a szemem, és Adriennel talátam magam szembe. Hirtelen magához ölelt. Én is visszaöleltem, majd eszembe jutott Emma, és zokogni kezdtem. A fejem Adrien mellkhasába fúrtam, így biztos voltam benne, hogy tiszta vizes lett az inge. Egy kicsit eltolt magától, de csak annyira, hogy szembe nézzen velem. Mindenkit kiküldött a teremből, így csak ketten maradtunk.
-Bogaram..-szólt, de én elnéztem..-Marinette..-szólt mégegyszer, de ezuttal az állam alá nyúlt, így engem arra kényszerített, hogy rá nézzek.-Jól vagy?
-I..igen... Vagyis.. Ne..nem-sírtam még mindig
-Hol van Emma?-kérdezte meg megint
-El...elra...elrabolták Adrien!-kiabáltam majd mégjobban sírni kezdtem. Ő csak lefagyva ült velem szembe, majd könnycseppek kezdtek lefolyni az arcán.-Alya..Alyával le.leültünk beszélgetni..miközbe Emma játszott a parkban..-sóhajtottam, hogy ne zokogjam még jobban el magam- de..de egyszer csak meghallottam hogy Emma sikít, és valaki felkapja, és elfut vele..-folytak a könnyeim.- elkezdtem utánna futni, de hirtelen eltüntek a szemem elől.-mondtam, majd ha leheg mégjobban sírtam-Szö..szörnyű a..anya vagyok!-mondtam. Adrien magához húzott.
-Nem vagy az. Te vagy a világon a legjobb anya, és feleség.. De..-mondta és éreztem hogy megfeszül mellettem- de megfogjuk találni a mi kislányunkat! Rohadjon meg aki elrabolta!-mondta idegesen.
                ***
Már éjfél is elmúlt, de még mindig nem találtuk meg Emmát. Nagyon aggódom érte..
-Marinette! Gyere egyél egy kicsit!-szólt kedvesen Alya.
-Nem vagyok éhes..-motyogtam rekedtes hangon
-Valamit enned kel Bogaram..-szólt Adrien is.
-Mondtam, hogy nem!-motyogtam
-Jó.. Ebből elég! Reggel óta nem ettél! Tudom hogy aggódsz Em. miatt, mert én is aggódom érte, de ez nem megoldás!-mondta
-Akkor se eszek mert nem kell!-mondtam
-Akkor majd én!-mondta, majd odajött hozzám, és felvett az ölébe menyasszony pózba, és kivitt a konyhába, majd lült velem együtt egy székre.
Egy villára rakott egy kis spagettit és a számhoz rakta, mire én elfordítottam a fejem.
-Kérlek Marinette! Csak egy kicsit egyél!-kérlelt.. De nem érdekelt. Úgy érzem hogy én vagyok a hibás a történtekért.. Ha jobban odafigyelek, akkor nem lett volna ez.. Azt akarom, hogy itt legyen velünk..-Légyszives!
-Nem fogsz addig békénhagyni, igaz?-kérdeztem, mire csak bólintott. Bekaptam, de az is csak épphogy lecsúszott a torkomon. Majd egy újabb villával szám elé rakott, amit fintororgva de megettem. Nehogy félre értsetek, nagyon finom volt ahogy Al megcsinálta, csak egyszerűen nem bírok enni.
-Adrien mostmár elég! Nem kérek többet.-motyogtam
-Dehát ez alig volt 2 villával!-mondta
-Jobb mint a semmi!-mondta Alya.
-Álmos vagyok..-mondtam, majd elsötétült minden...
------------------------------------------------------
Sziasztok! Meghoztam a 10. Fejezetet. Tudom hogy régen volt rész, amiért bocsánatot kérek, de két nagyon hosszú verset kellett/kell tanulnuk.. Szóval mégegyszer bocsi, és jó olvasást!