Miraculous:Mindörökké együtt!

15. Fejezet

A csörgő telefonomra ébredtem. Sokat pislogva ültem fel az ágyban, majd a telefonomért nyúltam. Meg se nézve, hogy ki hív, felvettem és beleszóltam.
-Igen, tessék?-kérdeztem álmosan.
-Bogaram..-Erre a szóra rögtön kiment a szememből az álmosság.
-Adrien, mondtam, hogy hagyj békén!-mondtam, majd épp lerakni készültem, amikor Emma mellém ült.-Neharagudj Kicsim, felébresztettelek?-simítottam ki egy hajtincset a szeméből. Válaszul csak megrázta a fejét, majd visszafeküdt.
-Marinette, ezt meg kell beszélnünk!
-Nem! Mondtam hogy meg..-itt megakadtam.. Hiszen én azt mondtam neki hogy megbízok benne.-Mindegy.-sóhajtottam.-Neharagudj..
Egy pár percig Adrien meg sem szólalt, így azt hittem hogy letette. Épp megnéztem volna hogy igaz e a gondolatom, de ekkor megszólalt.
-Én? Miért pont én nekem kéne megbocsátanom?-hallottam a hangján, hogy mosolyog.
-Hát mert...
-Adrien, kivel beszélsz?-Lila.. Közvetlenül Adrien mellett hallottam a hangját.
-Bogaram..
-Nahát, szia Lila! Remélem jó lesz a napotok, és hogy jól érzitek majd magatokat Adrien!-mondtam kínosan mosolyogva.-Szeretlek!-ezzel letettem. Lehet hogy megint csak túlzok, de mégis csak a férjem! Szerintem Adrien is féltékeny lenne, ha egy férfival egy másik országban lennék.
Én is visszafeküdtem, majd nem sokkal később elaludtam.

-Sss.. Emma, még anya felkel!
-Késő!-morogtam álmosan.-Hány óra?-dörzsölgettem a szemem.
-10:30-mondta anya mosolyogva.
-Jézusom! Anya miért nem keltettél fel hamarabb?-pattantam ki az ágyból.
-Na de Marinette! Mi ez a nagy sietség?-döbbent le anya.
-Alyának megigértem még a multkor, hogy elmegyek, és segítek készülődni neki az esküvőre! És már jócskán késésben vagyok!-estem vissza.
-Nyugi Anya! Keresztanyu biztos nem haragszik!-tette Emma a kis kezét nyugtatóan a vállamra.
-Igen.. Remélem. Anyu, ha nem baj akkor nem ennék, hanem megyünk Alyáélhoz!
-Rendben kicsim, de ha gondolod itt is lehet Emma.
-Ha nem baj, most magammak viszem, rendben anya? Megigérem hogy holnap megint eljövünk!
-Jólvan. Na! Menjetek! Úgylátom már hív is!-mutatott a csörgő telefonomra. Bólintva felvettem.
-Szia, Alya!
-Kislány! Hol vagy?-szólt bele köszönés nélkül.
-Anyuéknál. Ne haragudj, elaludtam! 30 perc és ott leszek!
-Jaj Marinette!-nevetett Alya.-Semmi baj! De aztán gyere! Nino most nincs itthon!
-Persze, nemsokára megyek! Sziaa!-ezzel bontottam a vonalat.
-Emma, te reggeliztél?
-Igen!
-Akkor indulunk!-álltam fel ismét és elindultam volna a lépcsőn ha Anyu meg nem állít.
-Marinette. Pizsamába akarsz menni?-mosolygott Anya.
-Ó! Tényleg!-mosolyodtam  el a tévedésemen, aztán a ruháimmal együtt a fürdőbe zártam magam. Magamra kapkodtam azokat, majd kirontottam a fürdőböl. Felvéve a telefonom lementem a konyhába, ahol elköszöntem anyáéktól majd Emma kezét megfogva mentünk ki a házból. Beültünk a kocsiba majd hazafelé vettem az irányt. Otthon átvettem egy másik ruhát, hogy ne a tegnapiba legyek, Emmára is ráadtam egy újat, majd ismét beültünk a kocsiba, és Alyáékhoz indultunk. Út közben vagy 5-ször csörgött a telefonom. Biztos Adrien.
Leparkoltam a ház elé, majd becsengettem. Nem kellett sokat várni, már nyílt is az ajtó.
-Sziasztok!-engem megölelt. Emmát meg az ölébe kapta.-Gyere! Ahj el sem hiszem Marinette!-tette le a konyhapultra Emmát Alya.-1 hét és esküvő!-kiáltott fel.
-Igen, tudom milyen!-mosolyogtam.
-Pontosan tudod, csak most hullámvölgy van!-jött elő Tikki
-Tikki!-szóltam rá.
-Hullámvölgy?-vonta fel kíváncsian Alya az egyik szemöldökét.
-Nem, nem Alya!-ráztam a fejem nemlegesen.-Nincs semmilyen hullámvölgy!-hazudtam.
-Kislány!-és megint csörögni kezdett a telóm.
-Anya, nem veszed fel?-kérdezte Emma félve.
-Én,nem. De ha te szeretnéd felveheted!-nyújtottam oda a telefonom.
-Apa! Te vagy az? Úgy hiányzol! mikor jössz már haza?-beszélgetett Adriennel Emma. Alya rámnézett, majd a keresztlányára, és ismét rám.
-Itt leszünk a nappaliba!-mutatott a konyha melletti helyiségre.-Mondjad csak mi a baj?
-Hát.. Adrien egyedül van Yorkban Lilával!-hajtottam le a fejem, de folytattam.-És valami nem stimmel. Rossz érzésem van. A reptéren megigértem Adriennek, hogy megbízok benne, de Lila egyszerűen mindig felbukkan amikor beszélünk, és hát.. Ááh.. Mindegy.
-Értelek kislány. De Adrien nem csalna meg, ha erre gondolsz.-mosolygott rám.
-Anya! Apa veled szeretne beszélni!-kiabált Emma.
-Gyerünk Kicsim!-kacsintott rám. Nagyot sóhajtva kimentem, és elvettem a vigyorgó kislányomtól a telót.
-Adrien?-szóltam bele zavartan.
-Marinette! Megtudhatnám, hogy miért csinálod ezt?!-jött tőle a kérdés.
-Még te vagy felháborodva?! Nem én vagyok egy másik..nővel.-suttogtam az utolsó szót.
-Nem, de mit igértél?
-Nem mondom el többször!-forgattam a szemem.
-Dehogy nem!
-Remélem, hogy Alyáék esküvőjére azért hazatalálsz!
-Hidd el, ha tehetném már ma hazamennék.
-És mi tart vissza?-kérdeztem-Csak nem Lila?-gúnyolódtam.
-Marinette, szerintem ezt már megbeszéltük!
-Miért tereled a szót?!
-Fejezd be! Tudod hogy soha nem csalnálak meg, akkor mit vagy úgy oda?! Csak munkaügy miatt vagyunk itt, értsd már meg!-vesztette el a türelmét, és kiabálni kezdett. Aztán nagyot sóhajtott, és folytatta.-Annyira makacs tudsz lenni.. Figyelj, ismersz! Soha nem hagynálak el titeket!
-Persze.-motyogtam.-Szia, Adrien.
-Nehogy Kinyomd!-kiáltott fel. Persze hogy kinyomtam.