Egy hét Gravity Fallsban

12. fejezet - Csillagok és Nagy Medveölelés

A koppanás az ajtón kísérteties csöndet hagyott maga után. Anita agyán már éppen átvillant az a lehetőség, hogy gyorsan eltűnik a helyszínről, ám mikor készült volna eliszkolni onnan, meghallotta a lépteket a túloldalról.

Az ajtó kitárult, és Dipper jelent meg a küszöbön. Anita a fiú kócos haját és félszeg mosolyra húzódó ajkait látva teljesen leblokkolt, és földbe gyökerezett a lába. Riadtan döbbent rá, hogy halvány lila gőze sincs arról, hogy pontosan mit fog neki mondani.

- Öh, izé, szia! - Anita a füle mögé tűrte néhány tincsét, és elpirulva intett neki.

Dipper beletúrt a hajába, és halvány, fáradt mosollyal Anitára emelte mogyoróbarna tekintetét. Anita gyomra triplaszaltót ugrott.

- Csak nem szerveztél egy magán-pizsamapartit Grendával? - kérdezte bujkáló mosollyal a srác.

Anita zavartan és kínos hangmagassággal elnevette magát. Idegesítően sokáig nem tudta abbahagyni a kacagást, holott végig azon gondolkozott, hogy ez milyen ciki már. Mi a fene ütött belé?

Amilyen hamar csak tudta lenyelte a kacagását, és paradicsomvörös arccal lesütötte a szemeit.

- Nem, csak gondoltam, hogy...izé... - Anita lázasan törte a fejét valami használható indokon, hogy nyugiban tudjanak beszélgetni, mikor is cikázó zöld szemei megakadtak az ablakon, és briliáns ötlete támadt. - Öhm, nincs kedved csillagokat nézni?

Anita legszívesebben elsüllyedt volna. Csillagokat nézni? Ez most komoly? Ennél jobb nem juthatott volna az eszébe? Most Dipper biztosan idiótának tartja...

Ám Anita legnagyobb meglepetésére Dipper szemei izgatottan felcsillantak, és már egy csöppet sem tűnt álmosnak.

- Mutatok valamit. Egy perc, csak felveszek egy pulóvert - ígérte, azzal az ágya mellett lógó fölsőt magára kapva halkan becsukta az ajtót maga mögött.

- Kövess! - biccentett Anitának, és elindult az előszobába. Anita engedett a csábításnak, és kíváncsian Dipper nyomába eredt.

Dipper az előszobában egy falnak támasztott létrához vezette őt. Anita már korábban is észrevette, de a csapóajtó a létra végén elkerülte a figyelmét.

- Óvatosan mássz majd, csúszik - figyelmeztette Dipper, majd a létrához odalépve fokról-fokra feljebb jutott.

Anita kellemes izgatottsággal várta, hogy vajon hol érhet véget a létra. A feje fölött Dipper felnyithatott egy ablakféleséget, mert hűvös levegő borzolta össze rövid haját. Anita ámulva figyelte, ahogyan Dipper biztos mozdulatokkal kimászik az ablakon, és hátrafordul hozzá.

- Gyere! - mosolygott, és rövid habozás után Anita felé nyújtotta a kezét. - Add a kezed!

A fiú kócos tincseit beezüstözte a holdsugár. Anita pirulva megfogta Dipper kezét.

Dipper óvatosan felhúzta a lányt. Anita csukott szemekkel hagyta, hogy Dipper felsegítse őt, és mikor érezte a hűs nyári szelet az arcán, kinyitotta a szemét... és a szája is tátva maradt. A Kalyiba tetején állt, körülötte elterült az erdő. Holdfényes éjszaka volt, és a csillagok soha nem látott fénnyel ragyogtak az égbolton.

- Itt még nincs vége - súgta oda Dipper, majd Anita döbbenetére leszánkázott a tető oldalán.

Anita szíve a torkába ugrott.

- Dipper! - kiáltotta, és olyan hévvel kapott utána, hogy majdnem ő maga is lezuhant a tetőről.

- Anita, óvatosan! Le ne ess! - hallotta a fiú hangját a túloldalról.