Egy hét Gravity Fallsban

23. fejezet - Partners in crime

Habár kint tombolt a világvége, a barátja ketrecbe zárva, eszméletét vesztve raboskodott egy lebegő kastélyban, és ő maga pedig egy őrült álomdémon állítólagos tulajdonát képezte, Anita mégis úgy érezte, hogy életében nem aludt ilyen jól. Annyira kimerülten hajtotta álomra a fejét, hogy minden perc alvás kész csodával ért fel számára. Nagyot nyújtózkodva ébredt, és lustán pislogva eszmélt csak fel. Álmosan körülhordozta pillantását a fekete kövekkel kirakott szobában... míg zöld szemei meg nem akadtak egy eszelősen vigyorgó, szőke srácon az egyik karosszékben.

Anita a meglepettségtől akkorát ugrott ültében, hogy majdnem hátradobta magát, de a kék láncok most az egyszer jól jöttek a csuklóján, és megtartották őt. Azonnal a szívéhez kapott.

- Ilyet ne csinálj még egyszer! - szólt sötéten a fotelben elterpeszkedő démonra pillantva.

Bill kifogástalan öltözékkel, keresztbe tett lábbal ült a vörös karosszékben. Jobb kezében egy vérvörös színű italt lögybölgetett körbe egy elegáns koktélpohárkában, és hófehér, gödröcskés mosollyal, no meg villogó szemmel csak derűsen rákacsintott a lányra.

- Mármint, hogy ne legyek ennyire észbontóan vonzó? Őszintén sajnálom, kislány, de azt hiszem, ez egyszerűen lehetetlen - válaszolt Bill kajánul, egy lekicsinylő pillantással megtoldva a szavait. Majd Anita visszavágását meg se várva hozzáfűzte: - Különben tudtad, hogy beszélsz az álmodban, kölyök?

- Te bámultál engem, amíg aludtam? - hüledezett Anita.

Bill rá se hederített, csak elgondolkodva beleszürcsölt a koktéljába, majd mosolyogva folytatta a mondandóját:

- Azt mondják, hogy mindenki a legtitkosabb vágyait kotyogja ki, míg álmodik... és ha valakinek, hát nekem hihetsz, ha álmokról van szó, kislány.

Anita felvonta a szemöldökét.

- Miért, miket mondtam? - kérdezte gyanakodva. Bill csak legyintett.

- Ó, csak a szokásost, amit mindenki mondani szokott, mikor a közelében vagyok. "Bámulatos vagy, Bill." "Annyira őrülten karizmatikus vagy." Na meg: "Minden vágyam, hogy a cinkosod legyek, és annyira szeretném, ha segíthetnék ellopni Fordsietól az egyenletet"... Meglepően hosszú mondatokat mondtál.

- Attól függetlenül, hogy hazudsz, remekül felvezetted, hogy mit akarsz - jegyezte meg csípősen Anita. - Ezek szerint nem sikerült bejutnod Ford álmaiba?

Bill nem válaszolt, csak elvigyorodott, és újra ajkaihoz emelte a vérvörös löttyel teli koktélpohárkát.

Anita tekintete megállapodott az üdítőn, és hirtelen kiszáradó torokkal, vágyakozva nyelt egyet. Csak akkor döbbent rá, hogy mennyire régóta nem ivott már.

Nem volt szükség gondolatolvasásra, hogy ki lehessen találni, hogy mi megy végre a fejében:

- Csak nem megszomjaztál, kislány? - kuncogott Bill. Anita akaratlanul is bólintott.

Bill kezének egy apró legyintésére a kék láncok elpárologtak a lány csuklójáról, és azzal párhuzamosan egy, a démonéhoz hasonló karosszék bukkant fel közvetlenül Bill foteljével szemben.

- Foglalj helyet, kölyök! - intett Bill a szemközti, bíbor bársonnyal borított fotelre.

Anita odabukdácsolt, és smaragd szeme megakadt a karosszék háttámlájába hímzett, apró, ám mégis jelentőségteljes szimbólumon. Anita nagyot nyelt.

A szék támláján egy arany királynői korona csillogott.

Anita nyelve hegyén már ott volt a csípős felelet, de ekkor az agyába villant a terve. Hát persze, a terv! Hogyan is mehetett ki a fejéből?