Veszélyes szerelem /Befejezett\

11. rész - Nagyapa+ emlék

Magamat láttam és a Kobra nevű férfit. Körbe rohangáltam körülötte. Anya és apa mosolyogva figyeltek engem. Mögöttük egy magas barna hajú férfi állt. Egy kisfiú komor tekintettel méregetett. Oda rohantam hozzá és közel hajoltam az arcához. Gondolom a szemétbe néztem.

- Mi az?

- Olyan szép a szemed.

Teljesen piros lett az arca, amitől a kisseb énem elkezdett kuncogni.

Majd újra a jelent láttam. Az a fiú... ő hívott Lizinek engem.

- Ismerős? – kérdezte Kobra.

- Igen. A szüleimmel voltam itt egyszer. Viszont a te neved nem Kobra. Hanem Ronald Bowman. Te vagy a nagyapám.

- Oh.. Hát erre is emlékszel?

- Igen. De miért nem kerestél engem?

- A fiam, vagyis az apád nem igazán szeret engem. Törtétek dolgok. De a legfőbb bűnöm az, hogy állítólag miattam volt a balesetek. Vagyis azért mert kapcsolatban álltok egy bűnözővel. – nevetett fel kínosan. – De tudod én mindig is ott voltam veled. Akkor is, amikor bántottak. Emlékszel Jennifer Davis bátyára? A neve Joshua Davis

- Igen, miért?

- Ő az egyik „bajtársam".

- Gondolkoztam is, hogy miért védelmez annyira. Egy suliba vagyok vele most, igaz? Az se véletlen?

- Így van. De én csak azt mondtam figyeljen rád. Azt nem, hogy védjen meg. Azt magától tette.

- De csak azért, mert már olyan, mintha a húgom lenne. – hallottam Joshua hangját, majd lesétált a lépcsőn. Rajta is öltöny volt. – Nem gondoltam volna, hogy valaha is rájössz. – állt meg előttem.

- J..Joshua?

- Szia, Liza. – mosolygott rám.

- Te ezeket mindvégig tudtad?

- Igen. De kifejezett parancsot kaptam rá, hogy nem mondhatok neked semmit. Sajnálom.

Fél óráig beszélgettünk, amikor Thomas lépett be a garázs ajtón. Egy pisztoly volt a kezében. Oda rohantam hozzá és a nyakába akartam borulni, de elfordult tőlem. Könnyek gyűltek a szemembe. Miért tette ezt? Hisz Kobra azt mondta szeret engem. Már nem értem. Már elegem volt.

- MI A FRANC BAJOD VAN VELEM? – kiáltottam utána.

- Kiborult. – hallottam Joshua hangját.

- Ki hát. ezek után nem is csoda. – most Ronald hangját hallottam.

- Tiszta kosz, véres és sebes vagyok. Nincs jogom így megölelni önt. – fordult felém. Hisz..

- Hülye! Nem érdekel, hogy koszos vagy csak hadd öleljelek meg.

Kiesett a kezéből a pisztoly és oda jött hozzám és magához ölelt. Szorosan magamhoz húztam és elkezdtek potyogni a könnyeim.

- Emlékszem rád. Arra, hogy tíz éve itt voltam veled. És nagyapára is.

Eltolt magától. Csillogtak a szemei. Nagyapa felé fordult.

- Köszönöm a segítséget. A tartozásom, majd később behajtja.

- Ugyan hisz az unokámról volt szó. Na, menjetek.

- Sziasztok. – köszöntem, de Thomas a kezemnél fogva kirángatott a garázsból. Egészen a kocsijáig, ami a főútnál parkolt. Ki akrtam fulyni magam ezért neki támaszkodtam az autónak. Oda jött elém és mélyen a szemembe nézett. Egyre közelebb hajolt.

- Lizi. – mondta gyengéden.

Ha tetszett csillagozzatok!😮😊😊