Veszélyes szerelem /Befejezett\

17.rész- "Szeretted? Igen."

Mikor el akartam magamtól tolni vissza húzott. Óvatosan az arcára néztem. El volt vörösödve. Néha elgondolkodtam, hogy miért szeret engem. Hisz nem vagyok olyan, mint azok a lányok, akik az utcákon mennek. Én más vagyok.

- Maradjunk így még egy kicsit. – mondta és belepuszilt a hajamba.

- J..Jó.

De a rossz csak ez után kezdődött. Valaki csöngetett. Elindultam az ajtóhoz, hogy megnézzem ki az. Egy lány állt az ajtóba. Kinyitottam az ajtót és mosolyogva néztem rá.

- Miben segíthetek? – kérdeztem.

- Thomas Malikot keresem. Te ki vagy?

- Öhm.. Elizabeth Bowman, miért?

- TE? – nevetett. – Azt hittem legalább szebb vagy. Mit szeret benned? Jól főzöl, vagy valami más? – gonsoszul elvigyorodott. - Esetleg jó vagy az ágyban?

- Na, folytasd még. Kíváncsi vagyok, mi van még. - Jelent meg mögöttem Thomas.

- Miért őt választottad? Hisz itt vagyok neked én. Én sokkal jobb vagyok, mint ő. – mutatott rám. – Ki ő egyáltalán?

- Mi ez a hangzavar, Liza. – hallottam az utcáról nagyapa hangját.

- Ko..Kobra? – nézett hátra ijedten a lány. – Honnan ismered az utcák királyát? – Förmedt rám.

- Ő a nagyapám. – mondtam nyugodtan és oda mentem az öreghez.

- Ki ez a lány? - kérdezte nagyapi Thomast. – Épp most akartam hozni nektek egy kis tortát, de meghallottam a kiabálást. Szóval? Thomas ki ez a lány? – nézett szigorúan.

- A volt barátnőm. – mondta a szemembe nézve. Arca kifejezéstelen volt.

- És szeretted?

- Igen.

Mi? Nem úgy volt, hogy csak engem szeretett? Tényleg elhittem neki? Hogy én mekkora egy idióta vagyok. Nem szóltam semmit csak elindultam valakihez, aki megért engem. Eleredtek a könnyeim. Észre se vettem, de már Jennifernél voltam. Csengettem a kaputelefonon. Az anyukája vette fel. Mr. Davis mindig mosolyogva fogadott engem.

- Nahát, Elizabeth. Mi történt? – látta meg az arcom.

- Jennifer itthon van?

- Nincs.

- Ki az anya? – hallatszott a háttérből Joshua hangja.

- Csak Elizabeth, de nem néz ki túl jól.

- Engedd be. – mondta.

Hallottam egy sípolást és kinyílt a kapu. Lassan lépkedtem a ház felé. Ahogy az ajtóhoz értem kivágódott és Joshua aggódó tekintetével néztem szembe. Ahogy meglátta a ki sírt szememet megfogta a karomat és behúzott a házba. Egészen fel az emeletre a szobájáig. Viszont már nem volt erő a lábamban. Olyan gyenge vagyok. Becsukta maga mögött az ajtót és magához húzva megölelt. Olyan jól esett a közelsége. Lassan visszaöleltem és sírtam. Sírtam amennyire csak tudtam.

- Liza, én mindig meg foglak védeni. Soha nem hagynám, hogy miattam sírj.

- E..Ezt, hogy érted?

- Úgy, hogy te vagy az én kishúgom. Féltestvérek vagyunk.

Egy kis érzelmi csavar. Remélem tetszik a rész, ha igen akkor csillagozz. :)