🔹A Mordon lány🔹

|Ötödik|A testvér|Rémálom|

Teltek a napok, már nagyon sok prófétát átböngésztünk, de még nem találtunk semmit. Éppen szombat volt, a parkban üldögéltünk és egy újabb köteget olvastunk az újságok közül, amikor egyszer csak megakadt a szemem egy néven:Hushpush.

-Itt van-nyújtottam át a barátomnak a lapot. Ő elolvasta a rövid cikket és felhúzta a szemöldökét.

-Itt azt írják, hogy:,,két gyermekük árvaházba került''. Két gyermek? Van egy testvérem? Miért nem találkoztam vele abban a nyomorult árvaházban? Vagy őt már örökbe fogadták? Valószínű. Engem miért hagytak ott?-tette fel a sok, számomra megválaszolhatatlan kérdést.

-Mindenek előtt azt kéne kideríteni, hogy a testvéred kisebb vagy nagyobb, mint te. Szerintem nagyobb, mert egyéves korodban...-nem akartam kimondani, hogy megölték a szüleit-...akkor viszont most a Roxfortba jár, nem?

-Neked gyorsabban pörög az agyad, mint nekem. Igen. Biztosan ide jár.

Elmentünk vacsorázni.

Vacsora után még felszaladtunk a könyvtárba, mert Peter otthagyta az Ezer bűvös fű és gomba című tankönyvét.

Mivel már elmúlt hét óra, nekünk a klubhelységben kellett volna lennünk. Mikor odaértünk, a Dáma nem volt a helyén.

-Most mi a fenét kezdünk?-kérdezte Peter.

-Legjobb lesz, ha lelépünk a fenébe, mert Frics itt könnyen megtalál. Van egy hely. Anya mesélt róla, hogy a hetedik emeleten van egy titokzatos helyiség, amit a Szükség Szobájának hívnak. Nem tudom, honnan tudja. Az Északi-toronyhoz közel.

Futva mentünk arrafelé. Csak néhány folyosón és egy-két átjárón kellett keresztülhaladni. Amikor odaértünk a trollokat balettozni tanító Badar Barnabás portréja elé, tudtam, hogy jó helyen járunk. Háromszor fel-alá sétáltam és közben azt ismételgettem:Kell egy hely, ahová elbújhatunk, akár reggelig. Egyszer csak fém halk csikorgását hallottam, és megjelent mögöttem egy ajtó. Peter odalépett és kinyitotta. Bent minden tele volt fáklyákkal. Volt egy polc, amin sorakozott pár könyv. Középen egy nagy szőnyeg terült el, amit két kanapé és egy fotel szegélyezett. A sarokban tűz lobogott egy kis kályhában.

Peter levetette magát az egyik kanapéra és én sem álldogáltam sokáig, beültem a kényelmes fotelba. A lábaimat kényelmesen a karfára tettem és úgy terültem el a nagy ülőalkalmatosságon [wow, ez durva szó], mintha otthon lennék.

-Ez tehát a Szükség Szobája-jegyeztem meg.

-Most azon gondolkozom, milyen menő helyeket lehetne kérni a szobától. Sok mindenre lehet hasznláni. Arra nem tudnánk, hogy adjon információt a testvéremről?-kérdezte és látszott, hogy akkor jött rá a mondata értelmére, mikor kimondta.

-Nem tudom, de ráérünk holnap reggel kipróbálni, mert szombat lesz, most elkapna Firics és mindjárt bealszom-ásítottam.

Ledőltem a másik kanapéra, elvettem a támlájára aggatott plédet és miután jól betakaróztam, engedtem, hogy az álmok birodalmának határőre beengedjen a fantázia kapuján.

Kár volt. Rosszat álmodtam. Nagyon rosszat. Elraboltak. Egy sötét pincébe voltam zárva. Bejött egy nő. Bozontos fekete haj. A pálcáját hanyagul tartotta a kezében. Rám szegezte.

-Áá, milyen kínoznivaló kis fruska lett belőled, Mordon! Crucio!

Igaz, hogy csak álmodtam, mégis enyhén éreztem a fájdalmat. Olyan volt, mintha hosszú percekig, órákig, vagy akár napokig ordítanék.

-Mi a baj, Charry? Rosszat álmodtál?-pofozgatott gyengén Peter, hogy keljek már fel.

-Nagyon rosszat-meséltem el neki.

-Nyugi, velem is volt ilyen néha az árvaházban. Nem jelent semmit.

-A nő Bellatrix Lestrange. Ismerem, apa beszélt róla. Nagy fejfájást okozott a minisztériumnak, mert Tudjukki egyik leghűségesebb csatlósa és nem igazán izgatja a varázslók lelepleződése.

-Amúgy hajnali öt óra van, de én teljesen kipihentnek érzem magam. Mondjuk fél nyolckor aludtunk el, úgyhogy nem csoda-állt fel Peter és az egyik könyvespolchoz lépett. Leemelt egy vaskos kötetet és kerekre tágult a szeme.

-Varázslócsaládok nemzedékei A-J-olvasta fel hangosan a címet.

Rögtön fellapozta a H-nál, majd megkereste a Hushpush nevet. Nem volt sok név, mert az utódoknak nem sok gyermekük volt. Ám az alja felé kicsit szélesedni kezdett. Többfelé ágazott. A legalsó nemzedéknél keresgéltünk a nevekben, amikor rámutatott a Peter Hushpush rublikára, vagyis magára.

Eleonora Leannis Potter-John Arnold Hushpush
|
Samuel Arnold Hushpush (Wicket)-----Peter John Hushpush_____

-Tehát a testvérem Samuel Wicket. Biztosan az új szülei nevét viseli-vélekedett Peter.

-Nem ismerek Samuel Wicketet a Griffendélben-csóváltam a fejem.-De tetszik a John név. Eddig nem is tudtam, hogy ez a második keresztneved. Johnny. Ha te Charrynek hívsz, én Johnnynak-vigyorodtam el.

-Hívhatsz úgy, tetszik. De nem fogok felfigyelni rá még egy ideig, mert a Petert szoktam meg. Igaz, sose szerettem a nevemet. Peter, olyan rideg név-mosolyodott el.

-Hat óra van, szerintem most már felmehetünk a toronyba-vetettem fel az ötletet.

A Griffendél-torony másik szárnyában volt a kastélynak, így pár lépcső után befordultunk a Kövér Dáma folyosójára. Nagyjából minden végtagom lehűlt, mert ahhoz képest, hogy szeptember eleje volt, nagyon hideg volt a kastélyban. Most már ott volt a hölgy. Még mindig aludt, de miután háromszor is elmondtuk a jelszót, beengedett. A klubhelyiségben alig páran ücsörögtek, hisz szombat reggel negyed hétkor kevesen kelnek fel. Leültünk egy fotelba a kandalló mellé és átmelegítettük a végtagjainkat.