🔹A Mordon lány🔹

|Tizenkettedik|

Peter a válogatás után hallani sem akart kviddicsről. Nagy nehezen, de le tudtam hurcolni a pályára a Mardekár elleni meccsre, de unottan nézte végig.
💭
A meccs emlékeim szerint így zajlott: A Griffendél először nagy hátrányban volt, aztán az egyik hajtó majdnem leesett a seprűjéről, a Griffendél felhozta a hátrányt, de a nagydarab hetedéves terelőt, azt hiszem, Canhamot egy gurkó fejentalálta, és kómás fejjel próbált a nézőtér felé vánszorogni, de elájult. Valahogy végül a Griffendél nyert, mert James semmit sem vett észre a jelenetből és elkapta a cikeszt. Canhamot a gyengélkedőre vitték.
💭
Nagy volt a zúgolódás a meccs után, de Dumbledore mindenkit visszaparancsolt a kastélyba, és az eső is eleredt. A nagy tömeg egyszerre indult meg a vasajtó felé, és ha nem ismerjük a kastélyban elrejtett alagutakat, eltiportak volna. Mire odaértünk a Dáma portréjához, már csak páran lézengtek arrafelé, de amikor be akartam lépni, valaki nekem ütközött, és ha Peter nem tart meg, elestem volna. Fellökőmben ráismertem Thony Wirkére, arra a Griffendélesre, aki a terelő posztra jelentkezett, de ő sem kapta meg.
💭
-Canham nem játszik többet, mert szerződése van a Dimbourne-i Darazsakhoz, és nem sérülhet le többet. James még mindig próbálja megfűzni, de mindenki tudja, hogy nem fog menni. Szóval vagy te, vagy én kerülünk a helyére, Hushpush! Vigyázz magadra...-vigyorodott el gúnyosan, majd indult volna, de megállítottam.
💭
-Te pedig gyakorolj egy kis jómodort! Rádfér, egy troll is illedelmesebb nálad, még ő is tudja, hogy egy lányt nem illik ellökni-azzal faképnél hagytam, mert beléptem a klubhelyiségbe. Megírtuk a maradék leckét, majd mindketten elmentünk aludni.
💭
Hazudtam volna, ha reggel azt mondom, jól keltem. Izzadtságban úszott mindenem, élénken élt bennem az álmom minden részlete. Egy harc. Bellatrix Lestrange. Fekete varjak. Ez nem jelenthet jót. Remélem, csak egy buta álom, és nem halt meg senki. Végülis, megesett már, hogy Lestrange szerepelt egy rémálmomban.
💭
Petert meg sem várva mentem le reggelizni. Éppen abban a pillanatban pottyant egy levél a tányéromba, mikor elvettem egy piritóst. Kibontottam, láttam, hogy Anyukám írása. Itt ott elmosódott a tinta. Sírt. Görcsbe rándult a gyomrom a gondolatra, majd elkezdtem olvasni a sorokat.
💭
Mikor végeztem, csak lefagyva ültem. Nem akartam elhinni azt, amit Édesanyám tudatott velem.
💭
Meghalt. Véglegesen és visszafordíthatatlanul.
💭
Lehetetlen. Nem létezik. Arra eszméltem, hogy görcsösn markolom a boritékot és könnyeimmel küszködöm. Nem akartam, mindenki szeme láttára elbőgni magam, de a torkomat már kaparta a sírás. Még nem. Lassan kiballagtam a teremből, el egészen egy titkos átjáróig, leroskadtam a földre, és kitört belőlem a keserves zokogás.
💭
Cassy néni elment. Nincs többé. Akármennyiszer is mondom magamnak, nem hiszem el. Képtelen vagyok elfogadni. De ki is tudná? Nem tudom, mennyi ideig ültem a földön, arcom a kezembe temetve, de csak arra eszméltem, hogy egy kéz megsimítja a vállam, és felhúz a földről. Peter volt az. A nyakába borulva folytattam a sírást. Könnyeim végeláthatatlan tengere beterítette az egész arcom, és lefolyt a nyakamra is. Peter nem tudta, honnan is tudhatta volna, mi történt, de próbált nyugtatni. Előkerestem a levelet, melyet talárom zsebébe nyomtam, és a kezébe nyomtam, mert egy hang nem sok, annyi sem jött volna ki torkomon. Könnyeim megfékezve néztem a reakcióját. Peter valamelyest közel állt Cassyhez, mert egész nyáron vele voltunk nagyjából. Az eddig látott lehető legszomorúbb és legkeserűbb arckifejezést láttam arcán, de nem sírt. Sosem láttam még sírni. Talán nem is fogom.
💭
Felmentem a bagolyházba írni anyának egy levelet, hogy legyen erős, holott én is össze voltam törve, de az ő lelki állapota most fontosabb. És újraolvastam a levelet, mely a keserves hírt hozta.
💭
Tehát Bellattrix Lestrange. Ő ölte meg. Gyűlölöm azt a nőt.
💭
Kikönyököltem az ablak párkányra, és a messzeségbe meredtem, gondolataim záporként rohanták meg elmém. Minden emlék, minden rossz és jó dolog, melyet Cassy adott nekem. Mert hát mindig a legjobbak mennek el legelőbb. Felnéztem a felhőkre, és azon gondolkodtam, vajon melyiken ül Ő. Biztos boldog, megérdemli, hogy az legyen. Hisz ő angyal volt az emberek közt. Ismerős a mondás, hogy az idő megszépíti az emlékeket? A halál is. Úgy emlékezel vissza valakire, akit szerettél, mint egy csodára, és ettől csak fájdalmasabb az elvesztése.
💭
És higgyétek el, az is igaz, hogy mindig a legjobbak mennek el először. De ezt nem taglalom. Ez érthető, egyszerű, igaz.
💭
Mikor rávettem magam, hogy visszamenjek a klubhelyiségbe, Ellával találtam szembe magam, aki szintén semmit nem szólt, csak megölelt, és a fülembe suttogta, hogy: Peter mindent elmondott.
💭
Esküszöm, nekem vannak a legjobb barátaim. Mit is kezdenék nélkülük?
💭
Hétfőre az egész iskola tudta a hírt, mert a Reggeli Prófétában bent volt, de szerencsére csak néhány Griffendélesnek volt tudomása arról, hogy a nagynéném volt.
💭
-Képzeld, ma kiengedik Canhamot a gyengélkedőről, és a holnapi edzésen tárgyalják meg az úgy csapattagot-újságolta Peter izgatottan.

Sziasztok! Hatalmas kihagyás, tudom. Bocsánat. Viszont minden ego nélkül állítom, hogy erre a részre instán rengeteg pozitiv visszajelzést kaptam, és még nekem is tetszik!☺️Élveztem írni👀