🔹A Mordon lány🔹

|Hatodik|Szerelmi bánat|

Teltek a hetek, már megtanultuk a röptető bűbájt bűbájtanból, körözni a seprűvel és gyorsan fékezni repüléstanon, hegesztő-főzetet készíteni bájitaltan órára és katicabogárból gombokat varázsolni átváltoztatástanra. Lassan itt volt Halloween is, Hagrid kertjében nőttek a nagy halloweeni-tökök. Éppen a könyvtárban ücsörögtünk mágiatörténet házi felett, amikor Peternek, aki Johhny, de azt még nem szoktam meg eszébe jutott, hogy megismerhetnénk a vadőrt. Lementünk tehát a kunyhóba, és koppintottam hármat az ajtón. Az óriás szinte azonnal ki is nyitotta. Beinvitált minket, de az egyik széken már ült valaki.

-Szerbusz, Charina, ilyen pici korod óta nem láttalak-ölelt meg Hagrid és mutatta, hogy nagyjából a térdéig értem, amikor utoljára találkoztunk. Igazából emlékszem rá úgy nagyjából.

-Kihez van szerencsém?-kérdezte Peterre mutatva.

-Ő itt Peter Hushpush.

-Hushpush....ismertem a szüleidet...Egyébként ő itt James Potter, aki épp szerelmi bánatban szenved-mosolyodott el huncutan.

-Nem kell mindenkinek tudni róla, Rubeus-motyogta a fiú.

-Szia James!-köszöntünk szinte egyszerre Peterrel.

Leültünk a másik két emberi méretű székre, majd Hagrid főzött teát.

-Figyelj, James, ha szereted, mondd meg neki!-szólt egyszer csak.

-Már ezerszer mondtam neki, de ő mindig csak Pipogy...akarom mondani Pitont védi. Valamiért utál. De mit vétettem?

-Figyelj, Charina, te lány vagy. Miért van az, hogy Lily utál, pedig nem is vétettem semmit ellene?-kérdezte egyszer csak hirtelen tőlem James.

-Hááááát, biztos nem tettél semmit? Hallottam egyet s mást, hogy néha szekálod Pitont...vagy megtákozod...-válaszoltam, mert Lilyt nem úgy ismertem meg, hogy csak úgy megutál valakit.

-Jó, beismerem, volt néhány eset, de mostanra már okos, érett férfi lettem és nem fogok féltékenykedni...azt hiszem...megpróbálom...-mondta a vége felé halkuló hanggal.

-Szerintem hagyd Pitont, mert Lily nem úgy néz ki, mint aki érez bármit is iránta, de én nem tudhatom, hisz csak két hete vagyok itt-mondtam.

-Na jó, megpróbálom.

-Egyébként hogy-hogy lejöttetek?

-Tudod, Hagrid, sok Griffendéles kedvel téged, plusz ismered a Rend tagjait, és valakitől meg kellett kérdeznünk, hogy ki is a Hushpush házaspár és hogy mit tudsz róluk-magyaráztam.

-Hát, én nem sokszor találkoztam velük, csak néha az Odúban és a Rend tagjainak szállásain. Annyit tudok, hogy Eleonorát maga Voldemort, Sam et pedig Mulciber ölte meg. Viszont úgy emlékszem, hogy rokoni kapcsolat van a Potter család és Eleonora között.

Ekkor James szólalt meg, aki eddig a karamella ragasztócsapdájába volt zárva.

-Lenora néni apa unokatesója. Én ismertem, de nem túl sokat találkoztunk. Két fia van, az egyik te vagy, ugye? A másik fiuk azt hiszem, Hugrabugos, ezt onnan tudom, hogy a kviddics csapat hajtója. Viszont a Hushpush neki csak a második neve. Nem biztos, hogy jó emberre gondolok.

-Hugrabugos? Tudtam, hogy van testvérem, de azt nem, hogy melyik házba jár. Nem tudod, melyik évfolyamos?

-Azt sajnos nem, de így már könnyen megtalálod. Egyébként az idény első mérkőzése Hugrabug-Griffendél lesz, kivételesen nem a Mardekárral küzdünk meg először. Ha máshol nem, ott láthatod.

Ott maradtunk még egy darabig, James mesélte a barátaival átélt Roxfortos történeteit, amiken nagyot nevettünk, például, hogy egyszer látták, amint Dumbledore egy macskához beszél es Minervának szólítja, pedig Mcgalagony éppen akkor ment fel a lépcsőn.

Egyszer csak kopogott valaki. Hagrid nyitott ajtót. Egy sovány, fakó arcú diák jött be, felismertem benne Remus Lupint. Köszönt mindegyikünknek, tájékoztatta Jamest, hogy csomót kereste a fiút, és hogy valami Tapmancs épp egy Féregfark nevezetű valakit próbál sakkozni tanítani-kevés sikerrel. Remus is leült, de vele csak kevés időnk volt beszélni-ami kevés idő alatt éppen eleget nevettünk a két fiún-, mert uzsonnázni indultunk, ugyanis az ebédet kihagytuk és már mindkettőnk gyomra jelezte, hogy nem kissé üres. Mondhatom, a vadőr nem nagy konyhaművész.

Elbúcsúztunk újdonsült barátainktól, majd felbaktattunk a füvön egészen a kastély nagy faajtajáig, ami tárva nyitva volt, hagyva, hogy a nap arany sugarai behatolhassanak a régi falak kavalkádjába. Végiglépdeltünk az ódon folyosókon és lépcsőkön egészen a klubhelyiségig, ahol még nem látszottak a holnapi Halloween nyomai. Úgy tudom, hogy a legtöbb dekoráció a nagyteremben lesz, de éjszaka a manók felaggatnak néhány díszt a kastély különböző pontjaira.

A nagyterembe igyekeztünk, mert már tényleg nagyon éhesek voltunk. Mikor beléptünk az ajtaján, megcsapott a péksütemények illata. Tudtam, hogy nemsokára vacsora, de ott degeszre tömtem magam. Azt hiszem, Peter is így lehetett vele, mert alig bírt felállni a székből. A klubhelyiségben ledőltünk egy kanapéra, és azt hiszem, talán vacsoráig semmit sem csináltunk, mert a leckéket tegnap megírtuk, holnap meg majd tanulunk valamicskét. Hát igen, attól, hogy nem egészen vettük komolyan a tanulást, mindkettőnk jó volt nagyjából mindenből.

_________

Másnap a könyvtárba érve azt láttam, hogy Ella (Avery) magányosan ücsörög az egyik asztalnál egy könyv felett. Invitáltam Petert, hogy menjünk oda hozzá, aki -mert nem tudott a Mardekáros előítéletekről, vagy csak szimplán azért, mert ilyen a természete- rögtön meg is indult-velem együtt-az asztal felé.

-Szia Ella!-köszöntem mosolyogva, barátom pedig utánam szintén.

-Sziasztok!-mondta ki ezt a kis szót bágyadt mosollyal.

-Mi a baj?-kérdeztem.

-Rossz házba osztottak-mondta nemes egyszerűséggel.-A Mardekárosok utálnak, mert én nem vagyok elég gonosz vagy mi hozzájuk.

-És ez miért baj?

-Tudod, az apám és a nővérem után tőlem is elvárnák, hogy romlott legyek. De én egyáltalán nem vagyok olyan, mint a családom többi tagja. Ó, miért nem lehettem én Hollóhátas?!-a végét már csak magának mondta, de ebből megértettem, hogy miért ilyen okos és miért hoz minden SVK órára valami könyvet magával.

-Szerintem örülj, hogy nem Hollós lettél, mert akkor azzal a nagyképű Lockharttal lennétek osztálytársak. Így legalább tőle megmenekültél-jegyezte meg Peter.

-Én még őt is elbírnám viselni. Inkább, mint Dolohov és a sleppje-még a fiú gondolatától is megborzongott.

Leültünk mellé, és -immár hárman- nekikezdtünk a tanulásnak. Nagyjából fél óra múlva egyszer csak azt vettem észre, hogy két alak huppant le a mellettem és a valam szemben levő székre. Hát igen, a két őrült barátnőm volt, Helena és Christine. Komolyan, sajnálni kezdtem Petert, mert négy ilyen furcsa hölgyeménnyel nehéz lehet a tanulás-meg úgy az élet.

Mivel mi ketten lettünk először készek a tanulással, fel is futottunk a klubhelységbe, azon versenyezve, ki ér oda előbb.

-Hahá! -kiáltottam fel vigyorogva, mikozben neki mentem a Kövér Dáma portréja melletti falrésznek.-Nyertem!

-Szóval ez az a vigyor, amiről Hagrid beszélt-nevetett fel kicsit lihegve Peter.

-Nyugi, nem utoljára látod-igen, most is a cinkos vigyorom vettem elő.

-Remélem is, mert ettől rám jön a nevethetnék.