|Nyolcadik|Süssünk!|

400 37 7
                                    

Elsőben nem történt több említésre érdemes dolog, megismertem Peter testvérét, aki nagyon jó arc, átmentünk mind a vizsgákon, nyáron pedig nálunk volt Peter egy hetet, mert a többit Cassy néni nyaralójában töltöttem. Másodikból sem kell sok mindenről szót ejtenünk, Ella ugyanúgy a barátunk maradt, és sok időt töltöttünk a Tekergőkkel, mert kiderült, egy hullámhosszon vagyunk, ugyanis ők is szeretik a csínyeket és szeretnek bolondozni. Peter nem ment el kviddicsválogatásra, pedig noszogattam. Ja, és arról se feledkezzünk meg, hogy Ellához már hozzá sem szólnak otthon. Nem is említettem még: elköltöztünk Londonba! Még másodikban volt, mert anyáék jobbnak tartották azt, ha itt lakunk. A mostani házunk tele van mugli cuccokkal, és anya egyet sem távolított el, mert szerinte "hasznosak", szerencsére lassan én is megtanulom kezelni.

___1978. Július 12.  Szerda___

Ma írta Peter egy levélben, hogy másnap tud jönni. Persze, ezt is Lyra hozta, jóban vannak. Kezdek félni, hogy nem vagyok jó gazda.
Nagyon be vagyok zsongva, ugyanis négy nap múlva KVIDDICS VILÁGKUPA elődöntő, Anglia-Törökország. Már beszereztem két piros-fehér sálat és sapkát. Apának vannak minisztériumi kapcsolatai, így nagyon jó helyen kaptunk három ajándékjegyet. Igen, hárman megyünk, Cassy néni, Peter és én, mert anya nem rajong a kviddicsért, ugyanis kiskorában betörte az orrát egy baleset folytán, apa pedig varázslóőr lesz, tehát nem fogunk nagyon találkozni. Viszont, igaz, hogy csak négy nap múlva lesz a meccs, mi holnapután megyünk, mert nem mehet egyszerre túl sok varázsló egy helyre. Nem tudom, talán feltűnő lenne.

Egész napomat csak tengettem, egyedül semmit nem tudok csinálni. Azt hiszem, bealudhattam a kanapén, mert arra eszméltem fel, hogy anya hazaért a munkából (egy Patikában dolgozik az Abszol úton).

-Szervusz kincsem, mi jót csináltál?

-Írtam egy levelet Peternek, hogy a Kóbor Grimbusszal tud leggyorsabban és legegyszerűbben eljönni.

-És még?

-Semmi mást. Beszéltem Lyrához, aki erre úgy gondolta, hogy jobb lenne a plafonomat bámulni. Egyedül nagyon unatkozom, de holnaptól lesz társaságom.

-Úgy van! Bevásároltam, úgyhogy süthettek majd valamilyen süteményt. - Na, erre felcsillant a szemem.

Igen, már akkor tudtam, hogy ha mi nekiállunk sütni, annak nem lesz jó vége. Nagyon nem. Háhá, pimasz vigyor, hol bujkáltál eddig? Legalább most előkerült. A kis huncut.

Másnap reggel csengetésre ébredtem. Gondoltam, hogy Peter az, ezért lefutottam, és szélesre tártam az ajtót, de csak a mugli postás volt a csekkekkel. Nem tudom, miért csengetett be. Ja, csomagot hozott, akkor láttam meg.

-Anya!-kiáltottam fel anyunak, aki épp a fürdőben takarított.-Csomag jött!

-Megyek már!-Azzal lefutott a lépcsőn, és még csak akkor húzta le a sárga kesztyűjét.

-Jó napot! Á, a keverőgép! Köszönöm. Rendben, aláírom. Viszlát!-nagyjából ennyit hallottam a beszélgetésből, mert mentem a konyhába valami étel után kutatva. Kinyitottam a hűtőt (igen, van hűtőnk, hisz anya mugli születésű, és praktikus egy tárgy. Amúgy több háztartási eszközünk is van. Viszont Cassy nyaralójában semmi ilyen nincsen.) , és kivettem valami pudingot, amit a sarki kisboltban vettem tegnap. Egyébként egészen "muglisan" élünk, mert anya rájött, hogy nagyon sok mindent okosan megoldottak. Más varázslócsaládoknál nem így mennek a dolgok, nem ilyen a lakás sem, viszont az én anyukám egy nagyon különleges személy.

🔹A Mordon lány🔹Nơi câu chuyện tồn tại. Hãy khám phá bây giờ