Miért pont én? - Marcus & Martinus fanfiction |Befejezett!|

22. Rész

Amikor a többiek is kimentek egy kicsit pityeregtem. Bántott, hogy Marcus ilyet mondott. Nem értem most ezt a nagy fellángolását. Egyszer csak egy srác lépett be az ajtón.
- Szia! Segíthetek valamiben? - fordultam a helyes fiú felé.
- Öö? - látszólag nem tudta hogy hol van. - Hát a haveromat keresem.
- Hogy hívják?
- Sam. Angol a spanci.
- Azt hiszem a kettővel arrébb lévő szobában van. - mutattam át a falon.
- Rendben nagyon szépen köszönöm.
- Szívesen! - mosolyogtam rá.
- Akkor szia! - köszönt el.
- Sziaa! - köszöntem én is majd fogtam magam és benyomtam a tv-t. Csak azon a srácon járt az eszem.  Most hogy Marcus nem szeret, úgy érzem nekem is lépnem kell. Most Thord zavarta meg a fejemben lezajló gondolat menetet.
- Szia!
- Szia! Mit szeretnél? - kérdeztem.
- Még nem tudom. Csak bejöttem.
- Az jó! Amúgy nem akkarsz kibékülni a srácokkal hogy te is jöhes az utazásra?
- Nem tudom! Még meg átgondolom a dolgot. De ne várj tőlem sokat. 
- Oké! És előre is köszönöm. - mosolyogtam és ő is kiment. Ezután már nem is zavart senki. Elmentem fürdeni, fogatmostam és lefeküdtem.
Másnap:
Végre haza mehetek. A srácok és a szüleim is segítettek összepakolni. Amikor végeztünk még egyszer körbe néztem a kicsi, bár zugos szobában, majd kifordultam az ajtón. Elindultunk haza. Épp a lépcsőn mentünk lefelé amikor Doroti rá lépett a cipőm sarkára. Marcus a sikításomra hátra fordult, de már nem tudta egyensúlyba tartani kettőnk súllyát. A földre huppantunk. Bocsánatott akartam kérni, de ahogy kinyitotta a szemét és az én szemembe nézett, elakdtak a szavaim. Amikor fel eszméltem hogy hol is vagyok, az arcom tüzesen égni kezdett.
- Jól vagy? - kérdezte aggódó tekintettel, míg én még mindig a mellkasán hevertem.
- Izé, hát, öhm, igen! - motyogtam hadarva a szavakat és nagy nehezen feltápászkodtam róla.
- Legközelebb nézz a lábad elé. - mondta már elkomolyodva, bár a hangjában még mindig megbújt az aggódás. Beültünk a kocsiba, előtte Dorotival még elköszöntünk a szüleinktől. Mac valami véletlen folytán pont hátra ült középre. Elindultunk haza, de mind ezek előtt Kjell, Martinus és Dorka beugrottak a Mekibe. Nem zavartattam magam, én megmondtam hogy mit kérek és kényelmesen üldögéltem tovább a kocsiba. Hogy hol van Marcus? Egy üléssel arébb csúszott és onnan figyelt ENGEM! Amikor ránéztem is engem nézett. Nem tudtom mire gondolt. A tekintette üres volt, bár néha egy kis vágyakozás vagy félelem tükrözödött az arcán.
- Mi az? - kérdeztem meg végül, amikor már nagyon idegesített.
- Semmi. Csak gondolkodom. 
- Min?
- Ááá, semmi! Nem fontos. - mondta már mosolyogva és kinézett a kocsi ablakán.
- Ha semmi lenne akkor nem csinálnád ezt, meg az ehhez hasonlókat. - mondtam bedurcázva, mire ő nevetésben tőrt ki. - Ennyire vicces volt amit mondtam, vagy én vagyok nevetséges? - kérdeztem komolyan, mire elhallgatott. Dorotiék is visszatértek végre. Mac visszacsúszott a helyére. Már majdnem beértünk Trofors-ba, amikor Tinus kitalálta hogy ő gyorsan beszalad a plázába. Igen, abba a plázába. Most már a többiek is a kocsiba maradtak. Martinus azt mondta gyorsan végez ezért a kocsi motorja járt tovább, ami ahhoz vezetett hogy én bealudtam. Vajon kinek a vállára esett a fejem, ha nem Marcus-éra!? Arra ébredtem fel, hogy a kocsi be gördül az udvarra és rá hajt egy két buckára. Kinyitottam a szemem és mikor rájöttem,  hogy rajta fekszem,  gyorsan felkaptam a fejem, majd az álmoságtól a kocsi ablakának döntöttem a fejem.

- Na, kialudtad magad? - kérdezte megvetően, miközben kimászott az autó másik oldalán. Nem válaszoltam csak gyorsan kiszáltam a kocsiból és be siettem a házba. Amikor hátra néztem az ajtóból Mac még mindig vigyorogva jött felém a kocsifeljáron. Egy grimaszt vágtam felé és beléptem volna az ajtón, de az utazó táska amiben behozták nekem a cuccaim a kórházba, beakkadt az ajtón. Marcus utol ért. Végig a szemembe nézve, csábos tekintetével átfordította a táskám. Egy perc múlva is ott álltunk minek oka az volt, hogy szemeink egymást pásztázták.
- Nem mész? - kérdezte még mindig ugyan úgy.
- Persze hogy megyek, csak... - Nem tudtam mit mondjak, hiszen azt mégsem mondhattam, hogy "Jaaaj, tudod csak elérted a célod és teljesen beléd vagyok habarodva. A szemeid teljesen megigéznek és legszívesebben meghalnék hogy ne kelljen nélküled élnem." Még ha ez is az igazság. Mikor felértem elkezdtem kipakolni. Már csak egy gatya volt amikor rájöttem,  hogy hiányzik egy pólóm. Lementem a nappaliba. A fiúk épp Fifaztak , Doroti pedig egy norvég magazint olvasott. Kjell és Gerda épp a vacsorát készítették.
- Nem látta valaki a pólóm. Tudjátok azt a pink amin egy ananász van? 
- Nem, de biztos Mac-nél van mert ő is egy ananász. - röhögött Tinus és közben Marcus belerugott a bokájába.
- Az vette el aki mondja. Nála van.  - mutatatott Mac Tinus-ra.
- Na jó! Evvel nem segítettek. Annyit kérdeztem hogy nem e látta valaki. - mondtam és mentem tovább a többieket is megkérdezni. Visszamentem a fiúkhoz, mert olyan furán viselkedtek, de Mac már el is tűnt. Pedig még csak a 45. percnél jártak. Fura, Marcus nem adná fel ilyen könnyen. Felmentem hátha a szobályában van. Kopogtam, és bementem a szobába. Marcus a telefonját nyomkodva feküdt az ágyán.

Új rész!!  Bocsi hogy sokáig nem voltam,  de a baj hogy az ihlet sem. Na de most volt és írtam.  Ígérem most már rendszeresen lesznek a részek. 😘