Miért pont én? - Marcus & Martinus fanfiction |Befejezett!|

24. Rész

Ezek után még sokat forgoltam az ágyban, de végül eltudtam aludni. Másnap amikor felkeltem, valami nem stimmelt. Az ajtó tárva nyitva állt. Valaki volt a szobában de nem tudja rendessen leplezni. De ki? Marcus-ra tippelnék, de mostanában már túl sok mindent csinált. Na mindegy. Amikor lementem valamiért mindenki sietett.
- Mi történt itt? - kérdeztem, miközben a szememet dörzsölgettem.
- A fiúknak délután meccsük lesz, de addig még sok dolog van. - mondta Gerda.
- Segítsek valamit?
- Nem kell, köszönöm! Bár felébreszthetnéd a srácokat.
- Öhmm. Oké! - mondtam. Előtte gyorsan felöltöztem és már mentem is a velem szembeni szobába. Amint beléptem megcsapott Marcus illata. Most már csak az a kérdés, hogy hogy ébresszem fel. Végül az a verzió maradt, hogy oda ülök az ágya mellé és a nevén szólítgatom.
- Marcus. Ébredj! - kezdtem neki. Meg se mozdult. Mint annak idején a repülőben. Egyszer csak Tinus jött be a szobába.
- Nem tudod felkelteni. - mondta. - Én lemegyek mert már éhes vagyok. Sok sikert. - kacsintott és kilépett az ajtón. Akkor marad a régi módszer, a "szerelmem."
- Mac. - semmi. - Szerelmem. - most sem. - Bae! - át fordította a fejét felém. Na végre valami. Olyan cuki volt ahogy aludt. - Aranyos vagy! - mondtam félhangosan. - Meghúzta a száját álmámban. Egy hajszáll a szemébe lógott. Eltürtem. Én még soha nem láttam ilyet. Olyan jól néz ki. Lehetetlen. A kezemre feketettem a fejem és úgy bámultam. - Bár csak! - mondtam. Végre már több érdeklődést mutatott a felkelés iránt.
- Marcus, fel kell kelned. - mondtam már kicsit unva a banánt.
- Jól van már. - motyogta és lassan kinyitotta a szemét. Amikor rám nézett elkezdett mosolyogni.
- Mi az? - kérdeztem kissé elpirulva.
- Az nem fura, hogy te keltesz? - kérdezte még mindig mosolyogva.
- Anyud kérte,ugyhogy nem. - mondtam és egy gúnyos mosollyal kiindultam az ajtón. Lent ettem már a müzlim, amikor Mac félpucéran jött le kócos hajjal. Önkényesen is mosolyra húzódott a szám.
- Marcus, kérlek hogy öltözz fel. - mondta Kjell miközben vasalt. Igen vasalt.
- Mindjárt, előbb eszek. - mondta még kómásan. Velem szembe ült le az asztalhoz. Pont befejeztem az evést és jobbnak láttam - túl sokat is láttam - inkább elmenni mielőtt valamit itt megjegyez nekem. De ez nála elkerülhetetlen.
- Szerinted van még valami itt amin gyúrni kéne? - fordult utánam és a felsőtestére kezdett el mutogatni. És már megint az a cuki de idegesítő vigyora. Inkább már nem is figyeltem rá. Délután amikor elindultunk a mecsre, valaki megemítette hogy Line is ott lesz. Bármit csak azt ne. És igen, amikor oda értünk rögtön oda szaladt Mac-hez és elkezdte öllelelgetni. Kicsit felment bennem a pumpa. Line-vel még nem végeztem.
Marcus szemszöge:
Ébren voltam. Nem tudom miről maradtam le, de azt hallottam már hogy cuki vagyok. Éreztem amikor eltürte a hajam. Szenvedek. Tálan ő is. - Marcus! Marcus itt vagy? - integetett a szemem előtt egy csapattársam.
- Mi? Igen. Persze.
- Már megint valami csajon jár az eszed, mi?
- Dehogyis! - húztam el a szót és közben én is neki álltam melegíteni.
- Azt láttom. - mondta és kihívóan nézett rám. Erre csak megráztam a fejem. A meccs csak 5 perc múlva kezdődik. Addig még futunk egy pálya kört. Lilit szúrtam ki amint Line-vel beszélget. Ezek? Egymással? Ennek nem lesz jó vége. Mindegy. Kezdődik az első félidő. A rombusz (fociban egy felállás) bal oldalán álltam. Ha azt vesszük Lili pont mellettem állt a korlát másik oldalán. Tinus mögöttem állt, ő védő most. Persze ettől függetlenül neki is kell támadnia, ezért is nem értettem hogy mit csinál. Igaz nem mindig tudtam koncentrálni egy bizonyos lány miatt de csak végig vittem. A félidőnél, 40 perc elteltével fáradtan vánszorogtunk ki. Line rögtön letámadott.
- Olyan ügyes voltál babe. - ölelt át és nyomott puszit az arcomra. Amit amikor nem figyelt szépen le is töröltem.
- Line, még nincs vége. - Lilit kerestem a szememmel.
- Kit keresel? - kérdezte és úgy nézett rám mint egy gyanúsítottra.
- Senkit. - mondtam és a levegőbe emeltem a kezeimet. Lilit láttam meg közeledni felém. Mosolyogni kezdtem, ami Line-nek is feltűnt.
- Most miért vigyorogsz? - kérdezte értetlenül. Én nem válaszoltam csak megindultam a másik lány felé.
- Ezt neked küldik a szüleid. - nyomott a kezembe egy üveg vizet. Kicsit megtorpantam.
- Hát köszi. - mondtam. Nagyon szomjas voltam, de valami más most jobban érdekelt. Vajon hogy játszottam az ő szemében.
- Nem iszol?
- Ja, de! - mondtam és ittam egy kortyot.
- Öhmm. És hogy tetszett a meccs?
- Jó voltál. - válaszolt mosolyogva, mintha tudta volna hogy mire akartam kitérni.
- Köszi! - vakartam meg a tarkóm, kissé elvörösödve.
- Szívesen! - mondta. Abban a percben Line lépett mellém.
- Miért jöttél ide Lilihez? - kérdezte.
- Én, ő, csak a vízért. - mutattam fel az üveget. Ekkor hallottam meg az edző hangját. Összehívta a csapatott.
- Na jó, figyeljetek. Marcus, Martinus ti eggyel feljebb jöttök. Martinus nagyon nem találta a helyét ott hátul. Marcus te leszel a rombusz teteje. - a tesómal helyeselve bólogattunk. - Oliver most te pihensz. Na srácok, mindenki adjon bele mindent és akkor a végén még elsők is lehetünk. Elindult a második 40 perc. Most több mindent bele adtam és Tinus is. Végül én rúgtam a döntő gólt. Persze köszönhetem Tinus gólpasszának. A meccs végén már alig bírtam a kézfogást is. A sok "Szép volt!"-ból is elegem volt már. Amikor kiértem csak egy ölelésre vártam volna valakitől akit szeretek. Például... A gondolatmenetemet Line ölelése szakította félbe.
- Olyan nagyon. - kezdte volna el de félbeszakítottam.
- Hozd már ide légyszi az üvegemet. - kértem meg, nem a legszebben. De szerencsére elment érte. Volt kb. 4 percem hogy megkeresem ŐT. Megláttam a kocsinál. Minden erőmet összeszedve elkezdtem felé szaladni. Amikor oda értem erőtlenül elfeküdtem vagy inkább elestem előtte a földön.
- Úristen jól vagy? - ijedt meg és mellém térdelt. Ekkor ütött a fejembe az ötlet.
- Nem. - vágtam rá mintha halálos beteg lennék. Szerencsémre el is hitte.
- De, de mi a baj? - kérdezte még mindig rémülten.
- Elfogyott minden erőm. - húztam végül mosolyra a szám. Szemeit forgatva sóhajtott egy nagyot.
- Azt hittem hogy valami nagy baj van.
- Ez nagy baj. - panaszkodtam.
- Jaj istenem, hívjam a mentőket? Ne hogy itt halálozz el nekem. - kapcsolódott be a "játékba".
- Nem fogok, de cserébe kérek valamit.
- Na mit?
- Ölelj meg! - erre az arcáról lefagyott az eddig látható mosolya. - Adj egy kis energiát! - mondtam hülyéskedve hátha kicsit fel lazul. Nem segített. - Most mi a baj? - kérdeztem végül rá én.
- Én csak, sajnálom nem. Nem lehet. - mondta össze-vissza tegingetve. Felakart állni.
- Várj! - ragattam meg a csuklóját. Ő szinte megilyedt ezen. - Valamilyes féle hiányt érzek, és ha te most elmész anélkül hogy megölelsz, akkor a szívemben egy üres lyuk fog tátongani. Kérlek. - kérleltem.
- De ott van Line, miért nem ő ölel meg hisz engem már szinte, szinte. - elnémult. Egy szó sem jött ki a száján. Ez kicsit megilyesztett. Mindig betudta fejezni amit elkezdett. De most, most más volt.
- Ő nem tud szívből ölelni. De te igen.
- Honnan veszed?
- Mert tudom hogy te tudsz érezni.
- Sajnos. - erre eszembe jutott amit akkor csináltam.
- Én sajnálok mindent. - mondtam és próbáltam egy kicsit közelebb húzni.
- Mindegy az már. - fordította el a fejét.
- Nem. Kérlek, én minden erőmmel szaladtam ide hozzád hogy Line ne találjon meg túl hamar, de akkor kérlek hogy adj erőt.
- Ezt most komolyan gondolod, hogy tudok erőt adni? - kérdezte.
- Igen. Ha megölelsz az nekem erőt ad. Kérlek ne húzd az időt. - mondtam mire ő gyorsan körül nézett és átölelt. Mintha megállt volna körölöttünk minden. Nem számított semmi csak hogy ő ott volt velem.
- Marcus, én nem akarok megint szenvedni. - mondta amit jól lehetett hallani a hangján is .
- Én sem. De én már biztos szenvedni fogok. De te csak baráti ölelésként gondolj erre, ne úgy mint én.
- Miért mondasz ilyeneket? Hisz 2 nappal ezelőtt azt mondtad hogy nem szeretsz meg hogy legyek Thord-al.
- Én ezt nem mondtam egy szóval sem. Soha nem tudnék olyat mondani hogy nem szeretlek vagy hasonlók. És azért mondtam hogy legyél Thord-al hogy tudjak még mondani valamit.
- De miért? - kérdezte és elhajolt hogy rám nézhesen. Persze én még mindig fogtam a derekát.
- Nem tudom, nem tudok semmit, csak hogy most sokáig fogok még szenvedni, de érted megéri. - vallottam be. Csak némán bámultuk egymást. Újra magamhoz húztam hogy ő is vissza öleljen mégegyszer. Ezután nagy nehezen de elengedtem. Majd mindketten a kocsinak döntve a hátunk ültünk a fűbe és vártuk hogy jöjjön valaki.