Küzdj a Szerelemért //Befejezett

° 1. Fejezet °

Miért van az, hogy a szüleim sosem támogatnak semmiben?

    Mikor reggel felébredtem, odasétáltam az ablakomhoz, széthúztam a függönyt és hagytam, hogy a nap sugarai szerte ágazzanak a hatalmas szobámban. Kimentem a fürdőszobába fogat mosni és megfésülködni. Napok óta vártam, hogy végre hétfő legyen és elkezdődjenek tizedikes éveim a gimiben. Most, hogy jobban bele gondolok, inkább aludtam volna még néhány órát, de hát valamit valamiért. Vissza mentem a szobámba és felkaptam egy fekete csőfarmert és egy lenge, The box is my life feliratú pólót. Megnéztem magamat a tükörben, majd feltettem egy kis szempillaspirált és szájfényt. Az utóbbi egy évben rengeteget nyaggatott vele Lilla, hogy legyek lányosabb. Ha attól ő jobban érzi magát, hogy felkenek egy minimális sminket, akkor legyen. De azt nem engedtem, hogy a ruhatáramat megváltoztassa. Az számára tiltott terület. Tavaly rám erőltette az egyik miniruháját, de soha többet. Az nem én vagyok. Bepakoltam a sulis táskámba és az edzős cuccomat is összeszedtem egy sport táskába. Leszaladtam a lépcsőn, bementem a konyhába és leültem Krisz mellé az asztalhoz.
- Jó reggelt - köszöntem.
- Ja, persze. Marha jó. Tudod te hány óra van? - háborodott fel a bátyám. Én imádni való hugica létemre csak jól kiröhögtem. Ha teheti, Krisz délig ágyban marad. De ma pechére nem tehette meg.
- Jó reggelt, Esztikém - üdvözölt kesvesen anya. - Kérsz rántottát?
- Aha - válaszoltam, majd felálltam, hogy hozzak magamnak egy adagot, de a székem nem mozdult. Lenéztem és láttam, hogy drága bátyám bele akasztotta az egyik lábát. - Ne szórakozz már! Hány éves vagy, talán tíz? - néztem vádlón a kék szemeibe, és jól sípcsonton rúgtam. Érdekes módon egyből elengedte.
- Auuuhh! - kiáltott fel fájdalmasan Krisz.
- Megérdemelted! - vágtam rá.
- Na jó. Elég legyen már! Mind a ketten úgy viselkedtek, mint az óvodások, nem pedig úgy mint egy 16 és egy 18 éves - közölte anya, majd lerakta az asztalra a tojásrántottámat.
- Köszi - motyogtam.
- Na és van valami tervetek mára? - kérdezte anya, miközben helyet foglalt velem szemben.
- Hát, én arra gondoltam, hogy suli után elmegyünk a srácokkal a parkba gördeszkázni - kezdte el ismertetni terveit a bátyám.
- És az edzéssel mi lesz? - szóltam közbe hirtelen. Mindig ezt csinálja. Beszervez magának mindenféle programot, közben pedig elfelejti, hogy heti 3-4 edzése van. Pedig az is fontos neki, de ő egyszerűen ilyen. Rajtam kívül mindig mindent elfelejt.
- Ja, persze... Utána gondoltam - helyesbített. - Meg találkozok Biankával. Már vagy két hete nem láttam - fejezte be a "leglényegesebb" dologgal. Úristen! Most mi lesz?? Két hete nem látta a drágalátos barátnőjét. Most aztán összedől a világ. Én csak örülnék neki a helyében, hogy végre békén hagy. Az a csaj maga az ördög. Kívülről divatos, menő pláza cica, de belül egy kegyetlen szörny. Nem is értem, hogy Krisz miért van vele. Sokkal aranyosabb barátnő is voltak. Mint példálul Lina. Őt egészen bírtam. Viszont ha Biankát hazahozza, véletlenül mindig más dolgom akad. Tuti, hogy csak játszadozik a bátyámmal. Körülbelül az összes menő sráccal járt már a suliból. (És máshonnan is.)
- Értem. Jól hangzik - mosolygott rá anya, pedig tudom, hogy ő sem bírja a boszit. - Na és neked? - fordult most felém.
- Hát, semmi extra - feletem, miközben apa is megérkezett köreinkbe. - A suliban találkozok majd Lillával és Ákossal, aztán délután edzés. Kábé ennyi -soroltam teli szájjal. - Jó reggelt apa.
- Jó reggelt - köszönt vissza a fráradságtól rekedtes hangon.
- Apa, ha hazajöttem, segítessz felszerelni az új boxzsákomat? - kérdeztem, miután nagyot kortyoltam a kólámból.
- Eszter, tudod, hogy nem támogatom azt, amit csinálasz. Nem akarom, hogy boxolj és ezt már nem egyszer elmondtam.
- Tudom, de én szeretem csinálni és fogom is, ha támogatod, ha nem. - közöltem nyersen.
- Egyszer meg fogsz sérülni és én azt nem akarom.
- Voltak már sérüléseim és még is itt vagyok - kontráztam feldúltan.
- Áh, hagyjuk. Úgysem fogod megérteni, hogy csak aggódom miattad - sóhajtott apa. Én pontosan értem, hogy félt, de nem vagyok porcelánból, ami bármikor darabokra törhet. Tudok vigyázni magamra. Ezt ők nem értik meg. Se apa, se anya. Miközben apa beszélt, anya végig bólogatott. Annyira utálom ezt. De sajnos hozzá kell szoknom, bár elég nehéz. Szerencsére Krisz ebben is mellettem áll.
- Indulhatunk? - szegeztem a kérdést Kriszhez.
- Persze - bólintott és gyorsan kiitta a pohara tartalmát. Felálltam, felkaptam a vállamra a hátizsákom, kezembe kaptam az edző cuccomat és kiléptem az ajtón.
- Sziasztok! - kiáltottam vissza a szüleimnek. - Majd jövök!
- Szép napot kicsim! - dobott egy puszit anya. Apa csaknintett egyet szokásához híven. Odasétáltam Krisz fekete BMW-jéhez és beszálltam, de mielőtt becsuktam volna az ajtót, odakiáltottam a félig zombi bátyámnak. - Jössz már?
- Azonnal! - jött a válasz. Bepattant mellém a sofőr ülésbe és már indított is. A suli felé haladva mondta, hogy segít felszerelni a boxzsákot és elhívott, hogy edzés után menjek velük a parkba.
- Áh, inkább kihagyom. - legyintettem egyszerűen.
- Most miért? Inkább buszozol hazafele? - kérdezte.
- Igen. Semmi kedvem találkozni a hülye haverjaiddal - forgattam a szemem, miközben -az ígyis elég rövid- körmeimet kapirgáltam.
- Hisz nem is ismered őket! - tajtégzott gyerekes módon. Ez valamiért a gyengéje. Számára két fontos dolog van az életében. Én és a barátai. Na meg a sport. Sosem bírja elfogadni, hogy én nem akarok bekerülni a baráti társaságába. Nem akarok Krisz hugicája lenni.
- És nem is akarom megismerni őket - vágtam rá.
- Pedig Máté sokszor kérdezősködik felőled - húzogatta a szemöldökét.
- Ne csináld ezt, mert nem áll jól - közöltem vele szárazon. Igazából neki minden jól áll, de erről nem kell tudnia. A végén még nagyobbra nő az egója, mint ő maga
- Mit ne csináljak? Ezt? - és megint föl-le rángatta.
- Ja, pont ezt. Egyébként, melyik az a Máté? - kíváncsiskodtam. Sosem gondoltam máshogy a fiúkra, mint haverok. Kiskorom óta csak srácokkal lógtam.
- Magas, barna haj, barna szem. Ő a legjobb deszkás köztünk. Asszem' egyszer találkoztatok.
- Ja, valami rémlik. Na mindegy. Nem megyek veled és kész - mondtam végül, kitartva az eredeti válaszom mellett.
- Hát jó, de hívj fel ha haza értél.
- Oké, de nem kell agyon félteni. Nem szállok rossz buszra és nem megyek sehova cukros bácsikkal. Megígérem - mondtam, majd kinyújtottam rá a nyelvemet.
- Hahaha.. Nagyon vicces. Akkoris a hugom vagy és aggódom érted. Ennyit engedj már meg.
- Jól van - motyogtam az orrom alatt, miközben Krisz leparkolta az autót. - Kösz a fuvart. Majd még úgyis összefutunk.
- Igen. Szia. Vigyázz magadra - köszönt el, miután kiszálltunk.
- Heló - intettem, majd besétáltam a suliba és bementem a termünkbe. Csak remélni tudtam, hogy idén is azt kaptuk, amit tavaly.

Sziasztok! Remélem tetszett az első rész. Körül-belül az összeset ilyen hosszúságúra tervezem, de talán lesznek hosszabbak is. Ha tetszett, akkor dobj egy vote-ot és kommentben írd meg a véleményedet. Holnap jövök a folytatással. :3