Küzdj a Szerelemért //Befejezett

° 27. Fejezet °

Köszönöm szépen az 5000+ megtekintést. Szuperek vagytok! 💕

*Krisz*

- Krisz! Itthon vagy? - kiabált be a szobám ajtaján a hugom.
- Aha. Mit akarsz? - kérdeztem egykedvűen. Most bármihez több kedvem lenne, mint Eszti kioktatásához és értelmetlen felvidítási próbálkozásaihoz.
- Csak szólni akartam, hogy bemegyem a kórházba.
- Oké - feleltem röviden. Nagyon nagyon remélem, hogy tényleg csak ezért jött és nem pedig újabb baromsággal akar előállni.
Néhány perc múlva arra lettem figyelmes, hogy az ajtóm kicsapódott és Eszti belökte a szobámba Lillát. Na pont efféle baromságra gondoltam. Hiába reménykedtem, túlságosan jól ismerem a hugomat.
Időm sem volt felfogni az események sorozatát, már csak a zár kattanását hallottam. Nem, nem és nem! Nem teheti ezt! Biztos, hogy megölöm, ha majd kinyitja azt az ajtót. Mindenre számítottam, de arra nem, hogy összezár minket.
Amint felfogtam a dolgot, felpattantam a székemből dörömbölni kezdtem az ajtón.
- Elment az eszed? Nyisd már ki ezt a kurva ajtót! - üvöltöttem dühösen. Nem teheti ezt velem!
- Majd ha kibékültetek. Addigis elmegyek Ádámhoz. Remélem, hogy mire visszaérek, rendben lesznek köztetek a dolgok - mondta csevegő hangnemben. Hiába szeretem Esztit, ezzel most nagyon felhúzott. Egy darabig biztos nem számíthat rá, hogy a féltő-óvó bátyuskája leszek. Ehhez egyszerűen nem volt joga.
Alkarommal megtámasztottam magamat az ajtón, fejemet pedig mellé hajtottam és így ütöttem rá még egy utolsót, majd szó nélkül maradtam ebben a pozícióban. Egyszerűen képtelen voltam Lillára nézni. Nem ment. Soha többé nem akarom látni, de mégis mi a lófaszhoz tudok most kezdeni? Hisz itt áll a hálószobámban, ráadásul be vagyunk zárva. Az ablakon kiugrani kicsit necces lett volna, mivel az emeleten voltunk.
- Krisz.. - szólalt meg egy kis idő után Lilla alig hallható hangon. Megpróbáltam úgy tenni mintha nem hallanám, de ezzel csak hülyét csináltam magamból. Nem ácsoroghatok itt egész végig szótlanul, mint egy duzzogó kisgyerek.
- Mi van? - kérdeztem vissza végül, még mindig az ajtón támaszkodva, háttal neki.
- Én csak... meg szeretném magyarázni. Nem úgy van aho....
- Könyörgöm, hagyd abba! - szakítottam félbe felé fordulva. - Ne magyarázkodj! Nem vagyok rá kíváncsi, hogy milyen kifogást találsz ki. Láttam, amit láttam. Elég nehéz félreérteni azt, ha a barárnőd kézen fogva álldogál egy olyan sráccal, aki majdhogynem felfalt a szemeivel.
- De nem ez rörtént! - ellenkezett kétségbeesve. - Én nem... Mi nem..
- Nem. Tényleg. Csak rosszul láttam, igaz? Te igazából nem csináltál semmi rosszat. Miközben rám vártál, véletlenül odament hozzád valaki, aki megfogta a kezedet és csorgó nyállal bámult rád. De nem te tehetsz róla. Igazad van. Ez így sokkal hitelesebb magyarázat - irronizáltam még mindig égető dühvel.
- Had fejezzem már be, baszki! Ne adj szavakat a számba! - kiabálta Lilla, jól meglepve engem. Csak akkor szokta felemelni a hangját, ha nagyon ki van akadva. - Majdnem pontosan úgy történt, ahogy mondtad. Tényleg ő jött oda hozzám, anélkül, hogy számítottam volna rá. És igen, ő fogta meg az én kezemet és ő bámult rám úgy, nem pedig fordítva. Egyedül azt a részletet hagytad ki, hogy mielőtt ez történt, épp kiabáltam vele. Megkértem, hogy szálljon le rólam, mert van valakim - hadarta Lilla csípőre tett kézzel és ennivalóan dühös arckifejezéssel.
- És ezt nekem most el kéne hinnem? - kérdeztem immár normális hangnemben. Egy kissé elbizonytalanított a magyarázata, de azért nem győzött meg teljesen az ártatlanságáról.
- Igen! - válaszolta nyomatékosan. - El kéne hinned, mert elvileg a barátnőd vagyok és egy kapcsolatban nem szokás hazudozni. Legalábbis az én veleményem szerint.
- Oké.. - motyogtam elgondolkodva. Lehet, hogy van abban valami, amit mondott. Végülis miért hazudna? Elmondhatná, ha lenne valakije és akkor összejöhetne helyettem vele. Nem lenne értelme kertelnie.
- Oké.. mi?
- Oké... Azt hiszem, hiszek neked - válaszoltam vonakodva.
- Tényleg? - kérdezte elkerekedett szemekkel Lilla. - Azt hittem, nehezebb lesz majd meggyőzni.
- Hát, úgy tűnik mégsem. Nem igazán tudtam mibe belekötni. Tudod, hogy számomra a bizalom a legfontosabb. És mivel bízom benned, hiszek is neked. Bár egy kicsit megingott most a mérce, de továbbra is megérdemled.
- Köszönöm - nézett rám hálás tekintettel, majd tett egy lépést felém. - Több ilyen nem lesz, megígérem. Nem fogom eljátszani a bizalmadat.
- Remélem is - mosolyodtam el, majd én is léptem egyet Lilla felé. Végül nem tudom, hogy melyikünk nem bírta tovább, lehet hogy egyikünk sem, de már csak annyit észleltem a szituációból, hogy vadul faljuk egymást. Ez nem olyan csók volt, mint amiket eddig váltottunk. Ez vadabb volt és jóval szenvedélyesebb. Eddig folyton csak óvatoskodtunk a másikkal. Én nem mertem lépni, mert nem tudtam mit akart Lilla, ő pedig valószínűleg azért nem lépett, mert én sem. De most szerintem mind a ketten éreztük, hogy nincs megállás. Hirtelen megragadtam a derekánál fogva és felemetlem, mire ő a csípőm köré fonta a lábait. Tettem egy 180°-os fordulatot, majd nekitámasztottam őt az ajtónak, így még közelebb tudtam furakodni hozzá. Egy pillanatra elszakadtam ajkaitól, de épp csak addig, míg lerántottam róla a pólóját. Mivel ebben a pozícióban nem tudtam tovább vetkőztetni, megragadtam a fenekét, hogy ne essen le, majd az ágyhoz cipeltem őt és letettem rá. Miközben ujjaimat végigvezettem a melltartója vonalán, a nyakát kezdtem csókolgatni. Csak azért nem álltam le, mert Lilla száját folyamatosan elégedett nyögések hagyták el.
- Biztosan akarod? - kérdeztem lihegve, miközben kikapcsoltam a melltartója kapcsát.
- Sosem voltam még ilyen biztos semmiben - felelte, majd ezúttal ő húzott magához, hogy folytathassuk, amit elkezdtünk.

Sziasztok! Hát ez lett volna Krisz szemszöge. Remélem, hogy tetszett nektek. Kérlek jelezzetek nekem egy vote-tal vagy egy kommenttel, ha így volt. A kövi rész már ismételten Eszti szemszögéből lesz, de majd lehet, hogy beszúrok egy-két Ádám szemszöget is, bár nem tudom még előre, hogy ez mikor lesz.
(Bocsi a sok "szemszög" szóismétlés miatt, de nem tudok rá szinonímát)