Küzdj a Szerelemért //Befejezett

° 5. Fejezet °

Lehetséges, hogy belezúgtam egy srácba, akit nem is ismerek??!

Krisz leparkolt a ház előtt, majd bementünk. Én felszaladtam az emeletre, hogy gyorsan lezuhanyozzak és átöltözzek. Miután tiszta voltam, felvettem egy kék farmer shortot és egy szürke haspólót. Szerencsére az edzések miatt elég jó alakom van és lapos, enyhén kockás hasam. Semmit nem kell rejtegetnem. Legalábbis itthon.
Egy kicsit még ki is sminkeltem magamat, de a kicsi, azt tenyleg kicsi. Csak korrektor és szempillaspirál. A hajamat kiengedtem és megfésültem, mikor pedig mindennel végeztem, leszaladtam a lépcsőn és megnéztem, hogy Krisz készen van-e.
- Na végre. Mi tartott ilyen sokáig? -kérdezte türelmetlenül.
- Inkább te lettél kész túl hamar - kötöttem bele azonnal.
- Na gyere, a többiek már biztos rég ottvannak - azzal kinyitotta az ajtót és kiment, én pedig követtem. Beszálltunk a kocsijába és elindultunk. Ahogy megérkeztünk, észrevettem a hatalmas rámpákat és félcsöveket. Tudok deszkázni, de itt tuti, hogy összetörném magam. Krisz leparkolt és kiszálltunk. A park szélén volt néhány pad, a bátyám az ott beszélgető társaságot célozta meg. Gyors léptekkel feléjük indult, én pedig követtem.
- Csá - köszönt oda nekik Krisz.
- Hello, mizu? - kérdezte egy vörös hajú, egészen helyes srác. Miközben a fiúk lepacsiztak egymással, addig én nem tudtam levenni a szememet egy magas, barna hajú, iszonyatosan dögös srácról. Kicsit külön állt a többiektől, de látszott, hogy idetartozik.
- Ő itt a hugom, Eszti. - mutatott be Krisz a többieknek.
- Sziasztok - intettem köszönés képp.
- Hé, Krisz. Nem is mondtad, hogy ilyen jó csaj a kistesód. Eddig hol dugdostad? - kiáltotta oda egy szőke izompacsirta.
- A kérdés inkább az, hogy ki elől dugdostam.. Magadban megtalálod a választ - vágta rá a bátyám habozás nélkül.
- Na, jó. Elég. Csak szólok, hogy én is itt vagyok - közöltem szárazon.
- Ki jön deszkázni? - kérdezte hirtelen a vörös. Mire észbekaptam, otthagytak a titokzatos kiszemeltemmel és még két másik sráccal. Ja meg Krisz sem ment.
- Hé, Máté. Nem jössz? - kérdezte a bátyám a helyes fiútól.
- Még nem. Van időnk bőven - válaszolta. A hangja mély volt és lágy.
- Oké. Vigyázz a hugomra - adta ki a paranvsot Krisz.
- Hahó! Még mindig itt vagyok és tudok vigyázni magamra - szóltam rá indulatosan. Utálom, amikor ezt csinálja. Úgy tesz, mintha bébiszitterre lenne szükségem, holott simán megvédem magam.
- Oké - indult el a pálya felé. - Azért figyelj oda rá - mondta halkan Máténak, de így is meghallottam.
- Kopj már le! - kiáltottam rá. Ez a legidegesítőbb Kriszben. Agyon félt. Pfhh.. Na mindegy. - Utálom amikor ezt csinálja - mondtam ki hangosan, mire Máté felnevetett.
- Csak félt téged - mondta megnyugtató hangon. Akár órákig tudnám hallgatni.
- Ja, néha túlságosan is.
Odamentem az egyik padhoz és leültem. Így szeptember elején kellemesen sütött a nap, a madarak pedig megállás nélkül csicseregtek. Nem mellesleg pedig itt áll mellettem egy irtó helyes srác. Szinte a Paradicsomban érzem magam. Máté leült mellém és egy elég fura kérdéssel kezdett.
- Na és.. van barátod? - nézett egyenesen a szemembe.
- Öhm.. Hát, nincs - válaszoltam zavartan. - De mégis miért érdekel ez téged?
- Hát, csak kíváncsi voltam. Azt gondoltam, hogy egy ilyen szép lánynak, mint te, biztosan van valakije. - Soha. Soha életemben nem pirultam még el. Akkor most miért érzem úgy, hogy lángol az arcom?! Annyira aranyos, hogy így bókol. Te jó ég! Ez a srác maga az álompasi. Jól néz ki, kedves és udvarias.
- Úgy tűnik, rosszul gondoltad - mosolyodtam el. - Egyébként miért maradtál itt? És ne mondd, hogy később is tudsz menni. A bátyám mesélte, hogy te vagy a Deszka király - löktem vállba játékosan.
- Őszintén? Inkább itt akartam maradni, hogy beszélhessek veled - vallotta be magabiztos vigyirral a képén. Na, erre nem tudtam mit mondani, inkább csak néztem a deszkásokat.
- Eddig miért nem jöttél ki egyszer sem ide? - kérdezte hirtelen.
- Nem is tudom. Nem az én világom. És azt sem akartam, hogy én legyek a levakarhatatlan kistesó - vontam vállat még mindig előre nézve.
- Senki nem tekint rád úgy. Krisz állandóan rólad beszél.
- Komolyan? - néztem a szemébe csodálkozva.
- Igen, komolyan - nevetett fel. - Ha most láttad volna, milyen képet vágtál.. - mondta még mindig hatalmas mosollyal.
- Ne nevess már - szóltam rá kuncogva.
- Amúgy már mindannyian nagyon vártuk, hogy láthassunk - válrott témát hirtelen.
- Ez elég betegesen hangzik - nevettem fel most én.
- Tudod hogy értem.
- Persze.
- Figyelj - kezdte zavartan. - Szombaton nincs kedved eljönni velem valahová? - kérdezte reménykedve. Wow. Most tényleg randira hívott? Erre nem mondhatok nemet.
- De, persze - mosolyogtam rá kedvesen. - Klassz lenne.
- Szuper. Azt hittem, hogy lepattintassz majd.
- Mégis miért tenném? - kérdeztem meglepetten.
- Hát, mert nagyon jó csaj vagy, bárkit megkaphatnál, ráadásul idősebb is vagyok nálad.
- Mert az a két év aztán olyan sok...
- Szerintem az. Gondolj csak bele. Én jövőre fősulira megyek, neked pedig akkor lesz még két éved a gimiből.
- Lassíts egy kicsit - állítottam le. - Ez még csak egy első randi, ne szaladj előre éveket. Éljünk a mának, használjuk ki, ameddig még ittvagyunk mind a ketten.
- Oké. Szóval, mit szeretnél, hova menjünk? - kérdezte a lényegre térve.
- Legyen meglepetés. Nekem bármi megfelel, a lényeg, hogy tudjuk kettesben beszélgetni.
- Rendben. Már van is egy ötletem.
- Gyere már Deszka király! - kiáltott oda valaki.
- Megyek! - válaszolta Máté. - Nem gond? - kérdezte felém fordulva.
- Dehogy. Menj csak "Deszka király" - hangsújoztam ki a becenevét.
Jól telt a délután. Egyszer rávettek, hogy álljak deszkára, de majdnem borultam egy hatalmasat, így inkább nem erőltettem a témát. Sokat beszélgettem Mátéval, kezdem megismerni. Amikor már épp indultunk volna, egy meglepő dolog történt. Épp egy kőfalnak dőlve álltam, amikor odajött hozzám Krisz egyik haverja.
- Figyi, nincs kedved feljönni hozzám? - kérdezte.
- Bocs, de nincs. Szállj le rólam - közöltem, miközben próbáltam kiszabadulni. Kezeit a fejem két oldalánál támasztotta és illetlenül közel állt hozzám. Az egyik kezemet nagy nehezen kiszabadítottam a testem mellől és behúztam neki egy nagyot. Láttam, hogy fáj neki, de nem mozdult. Ez a srác csak izomból és csontból áll. Nem csodálom, hogy nem tudtam kiütni. Elkezdtem bepánikolni.
- Na, gyere már! Ne kéresd magad annyira - suttogta a fülembe. Olyan közel hajolt hozzám, hogy alkohol árasztotta lehelete a nyakamat érte.
- Hagyj békén! - kiáltottam rá.
- Ha valamit eljezdek, azt nem hagyom félbe - mondta, majd elkezdett egyre közelebb hajolni, a számat megcélozva. Undorodva elfordultam és össze szorítottam a szemem. Hirtelen egy nyögést hallottam és már nem éreztem a leheletét az arcomon. Kinyitottam a szemem és megláttam Kriszt, amint teljes erejéből üti azt a szemétládát. Mikor már eleget kapott, Krisz leállt. Ezt szeretem legjobban a bátyámban. Képes mértéket tartani. Odalépett hozzám és szorosan megölelt.
- Köszönöm - a hangom még mindig remegett a sokktól.
- Soha többet nem hagylak magadra. Egy percre sem - mondta idegesen a hajába túrva.
- Nem kell állandóan mellettem lenned. Csak szólj, hogy kitől tartsam távol magam. Akkor nem lesz semmi gond. És nem leszek sehol egyedül.
- Nem - döbbet le. - Nem veszem le rólad a szemem. Ha az a gyökér bántott volna, akkor nem álltam volna le. - Idegességében ismét beletúrt a hajába, ami most szana-szét állt.
- De nem bántott. Maradjunk ennyiben.
Elköszöntünk mindenkitől és Máté elkérte a számomat. Beszálltunk Krisz fekete BMW-jébe és hazamentünk. Este felhívtam Lillát és elmeséltem neki mindent. Főleg a Mátéval kapcsolatos dolgokat. Ilyenkor is nagyon jó, hogy itt van nekem a legjobb barátnőm. Csomószor felvisított a telefonba. Úgy látszik, nagyon örül, hogy végre alakul valami köztem és egy fiú között, ami több, mint barátság. Alig tudtam elaludni, egyfolytában Mátén járt az eszem és a szombati randin.

Hali! Remélem, hogy elnyerte a tetszéseteket ez a rész. Ha igen, akkor vote-olj és írd meg kommenteb a véleményedet. :3