Küzdj a Szerelemért //Befejezett

° 8. Fejezet °

Búcsú, ami örökre szól.

Nagyjából olyan 10 körül felkeltem és megnéztem, hogy Máté vagy a többiek válaszoltak-e az sms-eimre.

Lilla: Gyógyulj meg hamar. Puszi ❤ majd viszem a leckét

Ákos: Jobbulást. Szólok Zsoltak, hogy nem mész edzésre és este fele mindenképp benézek. Lilla közölte velem, hogy ő viszi a leckét, ezért ne vegyem el a "munkáját". Remélem, minél előbb meggyógyulsz.

Máté: Amint végeztem, átmegyek. Addig is vigyázz magadra. Gyógyulgass és pihenj sokat. :3

Úgy tűnik, nem úszom meg a látogatásokat. Felkászálódtam a túlon-túl kényelmes ágyamból és lementem egy kis harapnivalóért. Hiába nem kívántam az ételt, tudtam, hogy ennem kell, mert különben még jobban legyengülök. Szereztem néhány gofrit és hozzá meleg tejet. Felvittem a szomámba és ott elmajszoltam. Felnyitottam a laptopom tetejét, hogy sorozatokkal üssem el az időt, de valamikor a mádok résznél elnyomott az álom. Arra keltem, hogy majd' megsülök. Azt gondoltam, hogy biztos a láz miatt van, de valami/valaki megmozdult mellettem. Kinyitottam a szemem és egy mellkast láttam. Felnéztem egyenesen Máté mogyoróbarna szemeibe. Rámmosolygott, majd homlokon csókolt.
- Jó reggelt - köszöntött elvarásoló mosollyal.
- Szia.. - krákogtam.
- Jobban vagy? - kérdezte kedvesen, mire én csak a fejemet ráztam. Az alvás szinte semmit nem segített. Egyre rosszabbul éreztem magam.
- Itt.. mara..dsz vel..em?
- Persze. Ameddig csak szeretnéd - válaszolta mosolyogva. - Aludj vissza nyugodtan.
- A szüleim tudják, hogy itt vagy? - kérdeztem suttogva. Így legalább van hangom, csak nagyon halk.
- Nem, de Krisz tudja. Mondta is, hogy a szüleid ma nem jönnek haza, mert ott ragadtak Szegeden. Valamikor holnap délután érnek vissza.
- Értem.
- Itt maradjak éjszakára? - kérdezte halál komolyan. Hiába próbáltam viccnek érteni, nem lehetett. Tényleg itt akar maradni éjszakára.. Nem igazán tudtam, hogy mit válaszoljak. Jobban érzem magam, ha mellettem van.
- Megtennéd? - kérdeztem végül elmosolyodva. - De csak alvás - szögeztem le szigorú tekintettel. Mondjuk nem hiszem, hog többet is akarna addig, amíg így nézek ki.
- Persze. Várj egy pillanatot, felhozom a lázmérőt és főzök neked egy teát.
- Köszönöm. Te vagy a legjobb - súgtam a fülébe, mire elmosolyodott. Kikászálódott mellőlem, majd hirtelen megcsapott egy hűvös fuvallat és kirázott a hideg. Máté gyorsan betakargatott és kiment a szobámból. Felültem az ágyban, aztán magamra kaptam a puha és meleg köntösömet. Talpra álltam és kinyújtóztattam elgémberedett testrészeimet. Épp akkor lépett be Lilla.
- Sziaa! Hogy vagy? - kérdezte, miközben megölelt.
- Nem túl jól - vallottam be suttogva.
- Jaj. Jobbulást. Tessék, itt vannak leckék - nyújtott át egy papírt. - A jegyzeteket átküldtem Messengeren.
- Köszi.
- Nincs mit. Egyébként Máté mi óta van itt?
- Nem tudom. Aludtam amikor jött.
- Értem. Esetleg hozzak valamit? Egy jó könyvet, kaját, esetleg gyógyszert? - kérdezte gondoskodón.
- Nem, köszi. Minden megvan, ami kell. Ha mégis kéne valami, akkor megkérem Mátét, hogy hozzon.
- Rendben. Azért szólj, ha segíthetek. Megyek is, mert Erik odakint vár. Gyógyulj meg. Puszi - ölelt meg búcsúzóul. Szerencsére gyors látogatás volt. Nem lett volna kedvem így sokáig csevegni és hallgatni a legújabb pletykákat.
- Oké, szia - intettem.
Visszamentem az ágyamhoz és törökülésben leültem rá. Ránéztem a facebookomra és az instámra, de nem történt semmi jelentős, szóval kikapcsoltam a mobilomat. Megérkezett Máté is, egyik kezében bögrével, a másikban pedig a lázmérővel.
- Tessék - nyújtotta oda nekem a hőmérőt -, mérd meg a lázadat, aztán idd meg a teát.
- Ki vagy te, az anyám? - kérdeztem mosolyogva.
- Nem, de próbálok a legjobban gondoskodni rólad - felelte.
- Köszönöm - nyomtam egy puszit az arcára, majd bekaptam a hőmérőt.
Bip..bip..bip...
40,2°C Basszus.. Feljebb ment a lázam.
- Bassza meg! Rohadt magas a lázad - káromkodta el magát Máté.
- Alszom egy jót és biztos lemegy.
- Nem. Elszaladok a gyógyszertárba és hozok lázcsillapítót - közölte ellentmondást nem tűrve.
- Tényleg nem kell - tiltakoztam mégis.
- De kell. Nemsokára jövök. Addig pihenj l - mondta, majd kiment az ajtón. Én lefeküdtem és a fehér plafonomon vizsgáltam a koszfoltokat. Körül-belül 10 perc után hallottam az ajtóm nyitódását.
- Ez gyors vol - mondtam Máténak, vagyis nem Máténak, mert Ádám állt az ajtóban.
- Szia - köszönt körbenézve a szobámban.
- Szia. Hát te mit keresel itt? - kérdeztem csodálkozva.
- Gondoltam, meglátogatlak.
- Aranyos vagy, de nem edzésen kellene lenned? - érdeklődtem.
- Hát, az edzőtársam nélkül nehéz edzeni - felelte nevetve.
- Kifogás mindig van.. - fotgattam a szemem.
- Az mindig - kontrázott vigyorogva. - És hogy vagy?
- Nem túl jól. Ezt a hetet biztos itthon töltöm.
- Oh, sajnálom - nézett rám együttérzően. - Hoztam neked valamit - húzott elő a háta mögül egy kisebb cserepesvirágot.
- De aranyos vagy! Ezt nem kellett volna - köszöntem meg mosolyogva. Megpróbálzam némileg erőltetni a hangomat, de nem igazán ment.
- Legalább lesz egy kis élet a szobádban, ha te már úgyis haldokolsz - gúnyolódott játékosan.
- Kösz..
- Majdnem elfelejtettem. Szólt az edző, hogy két hét múlva verseny. Ha addigra felépülsz, akkor számít rád a női kategóriában - mesélte.
- Klassz. Addigra biztos meggyógyulok. Majd segíthetnél a felkészülésben edzőtársam.
- Persze, de csak ha te is nekem - kacsintott rám.
- Te is indulsz?
- Aha, de nem fűzök hozzá túl nagy reményeket - mondta vállat vonva.
- Mégis miért nem? Nagyon jó vagy - dícsértem meg, mert tényleg az.
- Kösz - mosolygott. - De mostmár megyek és hagylak pihenni.
- Rendben. És köszönöm mégegyszer. Szia - köszöntem el vidáman. Pár perc erejéig nem is éreztem magamat betegnek.
- Szia - intett ő is.
Sok mindenkire számítottam, de Ádámra nem. Kedves tőle, hogy benézett. Sőt, még virágot is hozott. Mi üthetett belé? És honnan tudta egyáltalán, hogy hol lakom?
- Szia. Itt a lázcsillapító - lépte át a küszöbömet Máté.
- Köszi - vettem el tőle hálásan. Kitöltöttem a megfelelő adagot a mérőpohárkába és megittam. Nagyon undorító íze volt..
- Látom, nem ízlik. - szólalt meg Máté.
- Hát, nem lesz a kedvencem - feleltem fancsali képet vágva.
- Na és volt itt valaki, ameddig távol voltam? - kíváncsiskodott.
- Csak Ádám. Hozzott egy virágot is, hogy legyen valami élő a szomámban - mondtam mosolyogva.
- Értem - felelte kurtán. Láttam az arcán, hogy nem tetszik neki a dolog.
- Nyugi, nem kell féltékenykedni. Semmi okod rá - nyugtattam meg.
- Oké - lágyult el az arca.
Később, olyan 7 körül Ákos is benézett jobbulást kívánni. Miközben itt volt, Máté elszaladt a virágoshoz és vett nekem egy csokor liliomot. Tudta, hogy az a kedvenc virágom. Annyira aranyos volt tőle. Valamikor 8 óra tájékán lefeküdtem aludni, Máté pedig bebújt mellém. (Persze csak miután engedélyt kért Krisztől. Nem kellett sokat könyörögnie, mert a bátyám elég engedékeny a legjobb barátjával szemben.)
Az éjszakát nálunk töltötte, de reggel 7 körül felébresztett, hogy elbúcsúzzon. Nyomott egy puszit a homlokomra és közölte, hogy este visszajön. Sajnos nem aludhat itt, mert a szüleim nemsokára hazaérnek.
A délelőtt unalmasan telt. Néztem néhány részt a sorozatomból és főként elnyomott az álom. Viszont kora délután ért egy meglepő dolog.
- Szia - köszönt Kevin bátortalanul.
- Öhm, szia. Neked nem suliban kéne lenned? - kérdeztem döbbenten.
- De igen. Csak nem akartam összefutni a barátoddal - felelte a padlót vizsgálva.
- Miért vagy itt?
- Beszélnünk kell. Ez nem maradhat így - jelentette ki azt, amin már jó ideje járt az agyam.
- Egyet értek. Bocs, hogy úgy elrohantam a parkból, de kellett egy kis idő. Ez nagyon sok volt hirtelen - magyaráztam.
- Megértem. Én meg bocs, hogy összehordtam szarságokat a pasidról - kért bocsánatot ő is.
- Ugye tudod, hogy a barátságunknak vége? - tettem fel a számomra legnehezebb kérdést.
- Sajnos tudom. És én csesztem el.. - motyogta. - Most már megyek. Csak azt akartam, hogy tudd: sajnálom és, hogy megbántam amiket mondtam.
- Köszi, hogy eljöttél és, hogy tisztázhattuk a helyzetet.
- Szia - köszönt el.
- Szia - intettem búcsút én is. ÖRÖKRE.

Sziasztok! Ez a rész picit rövidebb lett, mint az előzőek és kicsit ágyhoz ragadt. Szó szerint. Ígérem, hogy a kövi rész már nem a betegségről fog szólni. Ha tetszett, akkor vote-olj és kommentelj. :3