Tizedik rész - Jason?

222 12 0
                                    


Tizedik rész - Jason?

Hétvégén általában tíz és tizenegy magasságában szoktam felkelni, ami most sem alakult másképp, köszönhetően a hajnali kettőig fent levésnek. Mendesék ma grill partyt rendeznek, ahová úgy volt, hogy csak mi megyünk, de aztán kiderült, hogy Manuel egyik munkatársa és családja is jönnek. Kíváncsian várom mi fog kisülni ebből a délutánból illetve estéből. Remélem valami csirkét is grilleznek, ugyanis nem nagyon eszek meg más húst.

Egy kis pihenés után kikászálódtam az ágyból és kihúztam a sötétítőt, amin keresztül láttam a nap sugarait, ahogy beszűrődtek a réseken. Szokatlan ilyenkor ősszel a napsütés, de nem baj hagy süssön csak. Mivel ennek ellenére nincs olyan meleg kint, ezért egy világos farmernadrágot vettem fel és egy világoskék inget, melyet belehúztam a kissé magasított derekú farmerbe. Ezután a fürdőbe mentem, majd miután az arcomat és fogamat is megmostam a hajamat pedig kiengedve hagytam levánszorogtam a konyhába és kávét csináltam magamnak.

Anyuék nincsenek itthon, talán Mendeséknél vannak és segítenek az előkészületben. Egyedül Danny volt a hátsó teraszon, ha jól láttam és a hintaágyban ücsörgött a telefonját bújva. Amikor kész lett a gőzölgő finomság úgy döntöttem, hogy bátyám társaságában fogom elfogyasztani a koffeinbombát. Felvettem a a bőrdzsekim,majd egy papucsot felhúztam és kimentem a hatalmas üvegajtón keresztül. Felkapta rám a tekintetét, és arcából, valamint kusza hajából ítélve ő sem rég kelhetett. Ő rendszeresen dohányzik és most is azt tette.

- Jó reggelt - köszöntem neki és lehuppantam mellé, majd belekortyoltam a kávémba.

- Neked is - ő pedig beleszívott ismételten a dohányba. Felém nyújtotta a dobozt, amiben a káros cigaretták hevertek, de nemet intettem fejemmel, ő pedig megrántva vállát, gondolva így, hogy több marad visszacsúsztatta kabátja zsebébe.

- Nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de nekem nem sok kedvem van a mai sütögetéshez - motyogta.

- Nekem van, csak remélem csirke lesz - mondtam.

- Azt gondoltam - mosolyodott el. - Nem nagyon beszéltem még velük, nem is ismerem őket annyira. Miről fogok én velük társalogni? - tette fel azt a kérdést, ami miatt valószínű, hogy ezért nincs kedve jönni.

- Jó fejek, majd meglátod - bátorítottam kicsit. - Amúgy anyáék merre vannak? - kérdeztem.

- Elmentek vásárolni - válaszolt kérdésemre. 

- Én meg azt hittem, hogy átmentek segíteni pakolászni - intettem fejemmel a szomszéd házra, mire nemlegesen megrázta fejét. 

Még egy kicsit beszélgettünk, vagyis jobban mondva ő beszélte nekem a hülyeségeit én pedig hallgattam és nevettem, valamihez pedig hozzászóltam, ami igazán jól jött ki és ő nevetett fel. A végén már elkezdődött a csipkelődés és mikor már nem bírtam hallgatni röhögve felálltam majd egy "pukkadj meg" kijelentéssel felálltam és bementem a házba. A bögrémet betettem a mosogatógépbe, majd még azokat az edényeket, illetve evőeszközöket is, amit a bátyám nem volt képes beletenni, hanem csak a pultra rakta. Habár nem tudom mihez kellett neki három tányér, két villa, valamint egy kanál és három pohár. Istenem ezek a férfiak szörnyűek.

Körülbelül két óra felé járhatott az idő, amikor anya szólt, hogy lassan készüljünk, mert megyünk át. Leheletnyi sminket raktam magamra, ami a szemem kiemeléséből állt és a rózsaszínes ajakápolómból, amit a számra kentem, így adva neki egy kis színt. Felhúztam a tornacipőmet és a kabátomat is magamra kaptam, majd miután Dannyt megvártuk indultunk is. Ez annyiból állt, hogy tizenöt percet ültünk a nappaliban és kiabálva egymással, hogy siessen, mert itt hagyjuk. Csak a szokásos.

Amikor odaértünk már mindenki hátul volt, mi pedig az asztalra pakoltuk az üdítőket, illetve vagy két üveg vörösbort és a rágcsálnivalókat, amiket hoztunk. Közben már éreztük a finom illatokat, amik a grill sütőtől eredtek. Az egyik táskát hajtottam össze és tettem le az asztalra, amikor elém lépett Shawn.

- Szia - köszönt mosolyogva és letette a poharakat.

- Szia - viszonoztam és gyönyörű szemeibe néztem. - Rég találkoztunk - mosolyodtam el.

- Igen. Hát mondanám, hogy hiányoztál - jött mellém vigyorogva - de akkor hazudnék - mondta, mire felnevettem és belebokszoltam egyet a vállába.

- Én sem szívesen jöttem át. Reménykedtem, hogy lesz valami dolgod és nem leszel itthon - vágtam vissza.

- Viccelek - mondta.

- Én nem - vigyorogtam rá.

- Jól van Skyler, ezt megjegyeztem - morogta.

- Most nehogy már megharagudj rám. Te kezdted az egészet. - lázadtam fel.

- És? - kérdezett vissza. Mire sóhajtottam egyet. - Szerintem igyunk valamit.

- Jövök én is! - hallottuk Danny kiabálását és már szaladt is hozzánk, amin nevetnem kellett.

- Danny, mi pont hogy kólára gondoltunk - mondtam neki.

- Ó ne basszatok már föl - képedt el, és mi erre nevetni kezdtünk. 

- Fiatalok szerintem még korán van az iváshoz nem gondoljátok? - jött oda anya. 

- A fiad akar inni - vontam meg a vállam.

- De csak Kólát - emelte ki a kóla szót és közben feltette a mutatóujját. Anya úgy döntött, hogy inkább vissza megy a felnőttekhez, na meg Aaliyahoz. 

- Na szóval Shawn van egy bornyitód? - kérdezte bátyám, én pedig már nevetve csaptam a homlokomra. 

- Valahol lenni kell, megyek keresek - mondta és elindult a házba keresni. Én pedig egy kicsit helyretettem Dannyt, hogy remélem nem akarja nagyon taccsra vágni magát, mert az elég gáz lenne. Kis idő múlva Shawn visszatért a bornyitóval  és Danny próbálta nem feltűnően kinyitni a bort, ugyanis a szülők nem nézték jó szemmel, hogy már kora délután borozni akarunk. 

Az italainkkal a kezünkben ültünk mi fiatalok a teraszon, egy barna asztal körül és beszélgettünk, Shawnnal lopva-lopva egymásra pillantva és mosolyogva. Egymás mellett ültünk viszonylag közel egymáshoz. Vagyis biztos, hogy közel egymáshoz ugyanis pár alkalommal térdünk össze-összeért, ezzel bőrömet libabőrössé tette.

Épp Danny egyik sztoriját hallgattunk, hogy részegen mit csinált, amikor egy ismerős hang ütötte meg a fülem. 

- Sziasztok srácok - köszönt az illető és egy fiú ült le mellém, és mikor tudatosult bennem, hogy ki az, csak kifújtam a levegőt. Jason az. Az aki már egy jó ideje próbál fűzni engem. Istenem komolyan ő Manuel munkatársának a fia? Na ne. Miért ő?

Fogadom - Shawn MendesTahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon