Ketten az esernyő alatt [BEFEJEZETT]

12. fejezet

- Szeretni vagy nem szeretni? Létezni vagy nem létezni? Élni, vagy meghalni? - tűnődtem, miközben a reggelit készítettem. Eljött az ideje, hogy Akane és én is visszamenjünk a gimnáziumba. A hétvége utolsó napja eltelt és az időnknek vége szakadt. Elszaladt, mintha sose lett volna. Csak a bús, és fájdalomteli emlékeket hagyta ránk, örök rozsdás, csörgő bilincsekként.

- Min gondolkozol? - lépett mögém Akane, miközben egy leheletnyi érintéssel belecsókolt vállamba.

- Csak azon, hogy pár nap alatt az egész életemből egy nagy adag por lett, amit a szél úgy fújkál szerte - szét, ahogy akar.

Őszintén szólva nagyon fáradt voltam. Egész hétvégén egy szemhunyásnyit sem aludtam. Mindig bekúsztak a gondolataim közé Akane sikolyai, ahogy könyörgött, hogy eresszék el. Fel- felrémlett a kép, amint kapálódzott, és ahogy utána kimondta: „Nem akarok többé férfivel lenni."

- Sajnálom - motyogta. - Ez mind miattam van.

- Nem csak miattad - fordultam meg a szemébe nézve. - Az istenek csak játszanak velünk. Mi mind csak bábok vagyunk, amiket érzések töltenek ki és a fonalakat, melyeken keresztül mozgatnak minket, kötelékeknek nevezik. Szóval nem a te hibád.

- Mellettem maradsz? - kérdezte lesütött szemekkel.

- Veled. Megígértem, nem igaz?

- Köszönöm.

Megölelt, mire fáradt szívem nagyot dobbant. Még ha soha nem is lehetek vele úgy, mint azelőtt, akkor is szerettem őt. Nem csak a testét, hanem a lelkét is. És azt már megnyertem.

A kötelékeink elválaszthatatlanok. Legalábbis akkor ezt hittem. Aztán egyik napról a másikra újabb próbák elé állítottak. Újabb akadályokat kellett leküzdenem, hogy elnyerjem őt, újra.

A Yoshino- val való találkozás nehezebben ment, mint gondoltam. Arra számítottam, hogy majd neki áll feljebb és kötekedni fog, ehelyett azonban bocsánatot kért tőlem egy meghajlás kíséretében. Akane- hez nem mert közel menni.

- Nagyon szégyellem azt, amit tettem - kezdett bele. - Nem tudom, mi történt velem akkor. Egyszerűen elvesztettem a fejem. Bántottam őt és megbántam. Ha meg akarsz verni, akkor tessék. Megérdemlem - ezt mondta, miközben láttam, hogy egy csepp könny a szeméből leesik, és nedves tócsaként a padlón omlik szét.

- Nem foglak bántani - emeltem meg állát, hogy szemembe nézzen. - Megbántad. Nem foglak megütni. Hiszen egykor én is ezt tettem vele. Most pedig kamatostul visszafizetem a büntetést. Az istenek rajtad keresztül torolják meg a vétkemet.

- Beleszerettem Akane- senseibe - mondta. - És nem tudok ez ellen az érzés ellen nyerni.

- Én is szeretem - eresztettem el. - Azóta, hogy ismerem. Pedig nem lett volna szabad neki adnom a szívemet. Habár én is birtoklom az övét.

Láttam, hogy olyan, mintha tövist húznának a bőrén, úgy fájnak neki a szavaim. Ráadásul az, hogy szeretett szerelmét nem ő, egyedül bántotta, szintén rosszul érinthette. Megfordultam, és elindultam az osztályom felé.

- Soha többé ne menj a közelébe - kiáltottam vissza neki. - Ha egy ujjal is hozzá mersz érni, már nem úszod meg pofonok és egy kék monokli nélkül.

Beértem a termünkbe és leültem a helyemre, az első padba. Közvetlenül az ablak mellett és a tanári asztalhoz viszonylag közel eső helyen ültem. Ennek az egyik oka az volt, hogy szemüveges voltam és rosszul láttam, másrészt az okosoknak elöl a helyük, harmadrészt azonban és egyben a legfontosabb az volt, hogy így lehettem a legközelebb Akane- hez.