Ketten az esernyő alatt [BEFEJEZETT]

6. fejezet

- Megint meg fogsz erőszakolni? – nézett fel rám.

Sötét volt és nem láttam olyan jól az arcát, mégis éreztem, hogy most nem sír. Mindig olyan érzékeny volt és megszoktam, hogy könnyei eleredtek minden egyes olyan helyzetnél, amikor veszélybe került és megijedt. Azonban most más volt. A hangja jéghidegen csengett.

Még sosem hallottam ilyen hangnemben beszélni. Még sosem szólt hozzám érzelemmentesen. Ez még annál is rosszabb volt, mintha nem tudtam volna megvigasztalni. Ilyen volt egy sarokba szorított vadállat hangja. Tudtam, hogy harcolni fog a végsőkig.

Bizonyára éjszakákon át nem aludt a visszaemlékezések alkalmával, vagy épp a rémálmok gyötörték. Mégis, most, hogy a mai este is átélte a poklok poklát, felkészültnek tűnt.

- Már vártam, hogy mikor támadsz le – ejtette ki a szavakat maró gúnnyal. – Tőled nem is várhatna többet az ember.

Lazítottam szorításomon.

- Ezt most komolyan mondod? – néztem rá kikerekedett szemekkel.

- Miért? Nem az imént támadtál le? – vetette oda és be kellett vallanom, igaza volt. – Azt hitted, hogy egy ostoba kis kamasszal van dolgod?

- Nem, nem hittem azt – ráztam a fejemet.

- Hát akkor?

- Csak eszembe jutott, hogy mi történt abban a két napban... És aztán a csókokra gondoltam. És arra, hogy milyen vörösek voltak az ajkaid. Hogy kívántam őket.

- És most? – vetett rám egy kacér pillantást. – Megerőszakolnál csak azért, mert tetszenek az ajkaim?

Ez nem az az Akane volt, akit ismertem. Ő nem volt ilyen könyörtelen. De mit beszélek? Hiszen én voltam a hidegvérű támadó.

Jeges pillantásokat lövellt rám és kikényszerítette belőlem az őszinteséget, az igaz válaszokat. Hiába nem akartam kitárulkozni előtte, most én lettem sarokba szorítva minden egyes kérdésével.

- Csak csókot akartam lopni – sunytam le a fejem.

- És aztán? – kérdezte. – Ez több volt, mint egy csók.

- Nem tudtam leállni – suttogtam. – Bocsáss meg!

A nyakába ugrottam. Teljesen leterítettem. De nem bírtam ki. Még mindig gyerekként viselkedtem, ő kényszerítette ki belőlem ezeket az érzéseket. Szorosan hozzábújtam és éreztem, hogy az orcámon kétoldalt lecsorognak a sós könnycseppek.

Ő sem bírta tovább, ő is elkezdett sírni. Nem tudta tovább tartani magát, ez nem neki való volt. Mégis ez mentette meg a kapcsolatunkat. Bár nem tudom, milyen kapcsolatban is voltunk. Ő volt az én egyetlen barátom, az egyetlen családtagom és az egyetlen ember, akit szerettem teljes szívemből. Akit régen is, és most is szerettem.

- Köszönöm, hogy ilyen erős voltál – szipogtam a vállának. – És bocsáss meg!

Meglepődtem. Letörölte a könnyeit és az ajkaimért hajolt. Meg akart csókolni. Magától.

Lassan összeértek ajkaink és én résnyire nyitottam számat. Most ő volt a domináns fél és át is vette az irányítást. Tudva, hogy most ő kezdeményezett, megfordultam és így ő került felülre. Semmi mást nem csináltunk, csak csókolóztunk. Hosszan, kitartóan kínoztuk egymás ajkait. Faltuk egymást és ahelyett, hogy meguntuk volna ezt a tevékenységet, egyre szenvedélyesebben estünk egymásnak.

Végigcsókoltam Akane nyakát, mire ő elismerősen felmorgott. Aztán visszatértem az ajkaihoz és tovább folytattuk, amit elkezdtünk.

Eldöntöttem, hogy nem fogok vele lefeküdni még akkor sem, ha ő igent is mond. Még nem jött el az ideje és nem akartam, hogy újra féljen tőlem, vagy olyan jegessé váljon, amilyen nemrég volt.