Dallícia hősei: Az új lovag

3. Fejezet - A taktikai értekezlet avagy a béke menet elindul

A napsugarak táncot jártak William arcán. Cirógatták, keltegették, de ezzel csak azt érték el, hogy a férfi még inkább összehúzta magát, és fejét a párnája alá dugta. Sajnos nem élvezhette ezt sokáig, mert egy nem kívánatos hang ingerülten beüvöltött.
-Újonc, készülj húsz perc és kezdődik a tanácskozás! -Billnek itt telt be a pohár. Morcosan kikelt az ágyból, majd az ajtóhoz caplatott. Lendületesen kinyitotta, majd a vörös méregzöld szemeibe tekintett.
-Nem vagyok újonc! Ahonnan jövök ott hadvezér vagyok. A történelem legfiatalabbika.
-Bla bla bla....Engem nem érdekel. Itt az én hadseregemben újoncnak számítasz, ÚJONC! -az utolsó szót nyomatékosítóan megnyomta, majd William kezébe nyomott egy kosarat, valami olyasmit motyogott, hogy "A hercegnő küldi!" , és sarkon fordult.
Bill inkább hagyta az egészet, hogy a kosár tartalmának több időt tudjon szentelni. Két zsemle meg egy rakás málnás sütemény volt benne.

Nem sokkal később Bill egy fél zsömlét majszolgatva tartott a tanácsterem felé. Csupán egy katonától kellett útbaigazítást kérnie, így szörnyen büszke volt magára. Egy vaskos tölgyfa ajtó előtt állt meg, végigmérte, majd belépett.
Bent a hosszú asztalnál szinte minden helyet elfoglaltak.
-Áh, Lord Warrior. Épp időben érkezett. Üljön le -utasította egy szőke, szakállas férfi, akin arany korona volt, és díszes, piros ruhát viselt. Valószínűleg ő volt a király, Lord Oliver Oscar Andora. A ráncai kisimultak ahogy az embereire mosolygott, le se tagadhatta, hogy egy jókedélyű férfi.
Az egyetlen nő a teremben maga a hercegnő volt. Most vanília színű ruhát viselt. Csipke és felesleges fodrok nélkül. A fűző kiemelte sudár alakját, amin a mi Billünk az illemnél egy kicsit többet időzött a tekintete. A lány papírokat rendezgetett. Látszólag nem törődött a férfi jelenlétével.
William leült egy ismeretlen férfi mellé, aki közömbösen figyelte minden mozdulatát. A tanácskozás alatt szóba került a kereskedelem, a népek szövetsége, majd a belső ügyekre tértek rá, végül, visszatértek a szövetségre.
-[...] a goblinok minden barátkozási szándékunkat visszautasították, amellett nem régen érkezett egy levél a sólyom-postával, hogy kis létszámú goblin csapatok fosztogatták a Saragiss melletti falvakat -érvelt egy fiatal katona, valami Finlay.
-Nem kockázhathatunk háborút. A szerződés szerint a népeknek nem kötelességük segíteni, ha mi hoztuk a fejünkre a bajt -nézett Phillip a fiúra.
-A Tanács segítségével alkottam egy olyan újfajta szerződést, melyben igen kedvező ajánlatok vannak a goblinok számára -nyújtotta a királynak a lánya a papírjait, a férfi figyelemmel olvasta, addig a további fejleményekről tárgyaltak.
-Ezt minél hamarabb el kell jutatnunk a vezetőjükhöz, hogy ne raboljanak több faluból, de ha visszautasítják az már nyílt háborút, és a népeknek is segíteni kell -szólt közbe William, majd a királyra nézve várta a döntést.
-Rendben. Phillip, William, maguk egy tartalék emberrel  induljanak Esterődbe, még ma. A többiek elmehetnek -döntött a király. Phillip a katonáival és a hercegnővel engedelmesen elvonult, Bill is követte volna a példáját, de a király utána kiáltott.
-Várjon, beszélni óhajtok magával.
Billnek fogalma sem volt róla mit tehetett egy nap alatt, amiről a királynak beszélgetnie kell vele.
-Megkaptam a levelét az édesapjától, aki azt írta, hogy kerítsem elő, mert idézem "egymaga súlyosan meggyalázta a Sagittarius házat" . Van valami hozzáfűzni valója? -William nem szólt, csak keskenyre húzott szemekkel várta az Ítéletet, és átkozta magát, hogy az apjára nem gondolt előbb.
-Sajnálom királyom, hogy hazudnom kellett önnek csak kényszerházasságra Ítéltek, és kétségbeesésemre nem jutott jobb dolog az eszembe -megpróbálta a lehető legszebben előadni Lord Andorának, hátha jó kedvében van, és kegyelmez.
-Szerencséje, hogy én sem kedvelem a Sagittarius familiát, mert csúnya büntetésben részesült volna, ha az apja kezére jutalom.
-Köszönöm, királyom! Nagyon köszönöm! -William alig bírta abbahagyni a hálálkodó meghajlásokat.
-Még nem fejeztem be -dörrent az uralkodó Billre, aki azonnal abbahagyta amit csinált, és nem mert megmozdulni -Két feltétellel maradhat itt, ha a lányomnak maga mondja el a turpisságot, és ha a küldetés után Phillip pozitívan számol be önről, így a hivatalosan is lovaggá üthetem. Most elmehet -intett a király. William még egy utolsót biccentett, majd elhagyta a termet.

Egy óra elteltével Bill a felszerszámozott Fenséget vezette ki az istállóból. A találka hely  a várkapu előtt lévő füves területen volt. Phillip kegyes természetéhez híven nem mondta el Williamnek, hogy merre is lesz ez, és a férfi egy fél órát bolyongott mire rálelt. Rajta kívül egy szőke katona állt neki háttal arany színű lovával foglalatoskodva. Phillip mondta, hogy majd ő kiválasztja, hogy ki legyen a tartalék ember, így William nem lepődött meg a jelenlétén, de mikor az megfordult annál inkább.
-Brian Thorel! De rég láttalak cimbora! -nevetett fel. A másik villantott egy vidám mosolyt, majd ő is köszönt.
-Látom Bill, megfogadtad a kérésem, és beálltál királyi lovagnak -a két férfi vígan beszélgettek, míg a felettesükre vártak.
-Te, szerintem a főnököd nem kedvel... -Brian kérdő arcára nézve folytatta -Az a Phillip fickó.
A szőke bólintott, majd kisöpört egy tincset az égszínkék szemeiből.
-Áhh...Ő semmi új változást nem kedvel, vagy olyan dolgokat amik keresztülhúzzák a számításait, te mindkettő vagy, szóval....
-Újoncnak hív! ENGEM!!
-Óhh, valaki elégedetlen a cuki, új becenevével -gügyögött Brian, miközben egyre közelebb tolta az arcát Billéhez.
-Haver, tartsuk meg a tisztes távolságot -tette a kezét barátja arcára a férfi, és tolt rajta egy métert, majd újból nevetni kezdtek.
-Tudod-e, hogy miért ilyen?
-Nem, ha tudnám elnézném neki. Miért? -fürkészte kérdőn William Brian vonásait.
-Mondjuk úgy, hogy gyerekkorában megjósolták neki, hogy egy hercegnő szívéért fog meghalni, és ő, mint jó lovag tenni is akar érte.
-Vagy úgy... -tűnődött el Bill -Kösz, hogy elmondtad.
-Majd útközben mesélek neked az APU-ról, vagyis Akik Phillepet Utálják.
-Neee! Olyan tényleg van?
-Igen, hááát nem csak veled szokott szemétkedni.
-Lehet hogy majd benézek -sajnos nem tudta folytatni, mert megjelent a beszélgetés tárgya.
-Jó reggelt uraim! -köszönt a vörös, majd lova nyergét kezdte igazgatni. "A ló hasonlít a gazdájára"  mondás itt is igaz volt. A fő külső vonásokat az állat is magán viselte. Nagy volt robosztus, és göndör sörényű, a férfivel ellentétben fényes fekete színű. Hatalmas orrlukain horkantások kíséretében fújta ki a párát. Izmos mellső lábát néha felemelte, és rúgott vele egyet, de mintha ez Phillipet egy kicsit se érdekelte volna.
-Mind készen vagyunk? Remek! Akkor indulás!
-Várjanak! -kiáltotta egy lágy női hang, nem kellett sok és megjelent a tulajdonosa is egy íjjal a kezében és tegezzel a vállán. A hercegnő már lovon ült egy egyszínű zöld ruhában. Haja lobogott a szélben. Röviden: fenséges látványt nyújtott.
-Hercegnő, maga nem jöhet velünk. Ez veszélyes ügy -próbálta Phillip kétségbeesetten meggyőzni a lányt.
-De, jönnöm kell. Muszáj. A szerződés értelmében egy királyi sarjnak jelen kell lennie, de mivel a bátyám az Északi-katonatáborban van, hogy kiképezze az utánpótlást a hadseregünknek, íly módon nekem kell magukkal menni. Nincs vita.
Phillip még morgolódott egy kicsit, majd némán a menet élére lovagolt. A kis csapat így indult el Zsivány-erdő felé.