Dallícia hősei: Az új lovag

4. Fejezet - Az Erdős-falvai kitérő

A napsugarak táncot lejtettek az utazók bágyadt arcán, akik verítéket törölgettek minden második másodpercben. Ki voltak fulladva, attól eltekintve, hogy nem ők, hanem a lovak végezték a nehezebb munkát. Sajnos a hűvös erdő még nagyon messze volt, így William biztosra vette, hogy soha az életbe nem érnek oda. Előbb patkolnak el kiszáradás miatt. Mellette a hercegnő méltősággal tűrte a megpróbáltatásokat. Felszegte a fejét, és olyan egyenesen tartotta magát, hogy egy nyírfa is megirigyelte volna. Hosszú arany tincseit a menetszél olykor-olykor az arcába fújta, ami cseppet sem volt enyhítő körülmény a forrósággal szemben. A férfi ettől eltekintveegbabonázva nézte, de persze nem sokáig, hála Brian barátjának.
-Mikor eszünk? -bődült el a fiú.
-Megállhatunk, ha mindenki beleegyezik -válaszolta Phillip. A többiek persze rögtön fellelkesedtek. Leszerelték a lovakat, akik vígan nyújtóztatták ki fáradt lábaik, és kezdtek lakmározni a fűtengerből.
-Jó, ki hozta az ételt? -tért a tárgyra Brian. A csapat többi tagjának arcáról lefagyott a mosoly, helyette megjelent a kétségbeesés.
-Én úgy tudtam Phillip hozza -vékonyodott el Bill hangja.
-Nem William, ez a te feladatod volt -jelentette ki mérgesen a vörös.
-Úgy értitek, hogy nem lesz ebéd? -kérdezte végül Brian megsemmisülten. A társai némán hallgattak. Lanara jobbnak látta elhúzódni a veszekedők mellől, és a lovakat vette célba, de még onnan is hallotta ahogyan testőrei megpróbálják leállítani Briant, aki mindenkinek a tudtára akarta adni, hogy milyen szerencsétlenekkel van megáldva. Hosszú, idegtépő húsz perc után Phillip mondta ki a végszót, miszerint tehetnek egy kitérőt a közeli falu, Erdős-falvára, ahol még táplálékot is vehetnek magukhoz. Így, hát a kis csapat szedelőzködni kezdtett, és megindult újból a poros földúton.

A megérkezés megkönnyebüléssel hatott a csapatra, mert végre Brian befejte a nyavalygást, és nekiállt egy tisztességes fogadót keresni. A társaság úgy döntött, pontosabban Phillip döntött úgy, hogy jobb lenne, ha lovakat innentől vezetnék. Libasorban haladtak egymás mögött. William lopva meg-megállt, és a rókaszín háztetők felett az erdőt kémlelte. Néha rápillantott egy-egy teheneket terelő kisfiúra, vagy a kapuk előtt strázsáló kutyahadra, akik érdeklődve figyeltek minden járó-kelőre, és gyakran meg is ugatták őket. Az ember tömegek egyszerű, piszkos ruházata közül kitüntek, a maguk rendezet egyenruhával. Néhol csapatokba tömörült fiatal kamaszlányok somolyogva integettek nekik, majd kuncogva összesúgtak mögöttük. Phillip nem bírta ezt a céltalan keringést, és inkább rávette magát arra, hogy megkérdezzen egy helyit, ami időpazarló szócsatába csapott át, mert egyik fél sem kívánta végighallgatni a másikat. Ezért Brian magánakcióba kezdtett, és ott hagyta a főnökeit meg a barátját a főtéren, ami egy macskakővel kirakott hely volt a közepén egy apró, kiszáradt kúttal. Fél óra múlva elégedetten visszatért, hogy közölje a félig-meddig napszúrást kapott társainak: talált fogadót.

Phillip meglátása szerint Brian túlzott a hely vendégeivel szemben. Persze Bill azonnal tapintatosan közölte vele, hogy drága barátja a "kedves emberek" alatt világéletében "részeg kocsmatöltelékeket" értett. A vörös hamar beletörődött eme ténybe, mert már a puszta óta kopogott a szeme az éhségtől. Kikötötték a hátasiak, majd szorosan összetömörülve betértek a "szolid" kocsmába, a Félszemű Karvalyba. A hercegnőnek már a cégér láttán borsózott a háta, ami egy barna madarat ábrázolt, melynek a jobb szeme helyén csak egy "x" volt. Phillip az első szabad asztal felé húzta társait, ami egy kis, eldugott szegletben volt. Brian legnagyobb örömére, aki belépésük után két percel flörtölni kezdtett az egyik bögyös, szőke pincérlánnyal.
-Hé, pedig majdnem megatta az elérhetőségét! -méltatlankodott a férfi.
Phillip és Bill figyelmen kívül hagyva a megjegyzést egyszerre az étlapért nyúltak, majd rögvest azútán veszekedni is kezdtek rajta. Lanara csak ült kettejük között, és próbálta minél kisebbre összehúzni magát, hogy minél kevesebb bizonyíték legyen rá, hogy ő valaha ilyen helyen is megfordult.
Egységes döntés született, vagyis mindenki birkapörköltet kér, sörrel, a hercegnő esetében, aki nem iszik alkoholosat, a gyerekeknek szánt bodzaszörpöt szolgálták fel. Miközben jóízűen falatoztak, egy szürke ruhás idegen figyelt fel rájuk a szomszéd asztalnál. Ezt persze egyikük se vette észre.
-Nos tisztázzuk a tervet -kezdte William, miután az utolsó falatot is lenyelte -Pontosan milyen utat terveztél nekünk Phillip?
Az említett megigazgatta a gallérját, majd megszólalt.
-Ahogyan elsőre most is elmondom, a Zsivány-erdő felől közelítjük meg a határt, majd közvetlenül átkelés után Esterődbe lovaglunk, ahol vagy szívesen látnak, vagy nem. A többi pedig a királyon és a népeken múlik.
A szemközti asztal tulaja felállt, és a mi kis csapatunk felé vette az irányt. Phillip keze a kardja markolatára csúszott, ahogy Williamnek is. Brian megsimította az egyik nyílvesszőt. Lanara közelebb húzódott Billhez, a férfi figyelmét persze ez a mozzanat nem kerülte el. Haloványan elmosolyodott, majd a tekintetét újra a gyanus alakra függesztette, aki határozottan is erre somfordált. Teljes nyugalommal az arcán magához húzott egy széket, majd leült az asztalhoz.
-Hadd mutatkozzak be én George Achard vagyok. Nem tudtam nem hallani, hogy arról beszéltek, hogy a Zsivány-erdőbe igyekeztek -beszéd közben kócos, barna haja borostás, ápolatlan hegekkel tarkított arcába csapott. William undorodott az alkohol szagától, amitől bűzölgött, de úr módjára nem mutatta ki -Csak figyelmesztetni akartalak titeket az erdő veszélyes. Nem ilyen úri katonáknak való hely. Több bajtársam is odaveszett már. Hemzseg a trolloktól és az útonállóktól...
-Köszönjük az ismertetőt. Ezzel mi is tisztában vagyunk -próbálta lerázni Phillip.
-De vajon az erdő istennőjével is tisztában vagytok-e? -kérdezte felvont szemöldökkel.
-Az meg kicsoda? -ráncolta a szemöldökét William.
-Egy gyönyörű harcos nő. Nyíla gyorsabb mindennél. Azt beszélik, hogy láthatatlanná is tud válni, úgy lepi meg az ellenségét. Haj, és a lova! Kicsi ugyan, de olyan jól idomított, hogy a királynak sincs jobb. Ne lépjetek be az erdejébe, mert megöl mindanyiótokat! Ő örködik az állatok felett. Egyszer ellátta a baját egymaga egy négyszáz fős lovasságnak is...
-Köszönjük, a figyelmeztetést! -szakította félbe újra a vörös -Remélem a javunkra válik! A viszont látásra! -állt föl, majd kérdőn nézett rájuk.
-Jöttök?

Kiérve a faluból William fejében csakis az istennőröl alkotott kép lebegett.
-Te hittél neki?
-Hát nem is tudom -nézett félre Brian -Annyi biztos, hogy van bent valami, valami amitől félnek a falusiak.
Így indultak meg az ország legveszélyesebb erdeje felé.