Dallícia hősei: Az új lovag

2. Fejezet - Dambion

A Dambionba vezető út eseménytelennek bizonyult. Fenség egykedvűen ügetett az erdőket elválasztó rét szélén. William gyönyörködve figyelte az elhaladó tájat maga mellett. Olykor megpillantott néhány lilás harangvirágot az út mellett, ilyenkor felrémlett az a fűzöld szempár, amiért bármelyik férfi képes lenne meghalni. Hosszú órákon tűnődött a lányon, és azon, hogy annak a két szép szeméért meddig menne el.
Míg Bill a gondolataiba merült, addig, hála Fenségnek, megérkeztek a dambioni városkapuhoz. Maga a főváros egy hegyre épült. Körben városfal zárta el a rá nem méltó szemek elől, így minden arra járónak fel kellett mutatni az engedélyét, hogy átkelhessen a kapun.
William leszállt a lováról, és a fából eszkábált, düledező házikó felé sietett. A kapuőr unottan kitekintett a férfira, majd megszólalt.
-Iratokat kérek! -őszülő szakálla ide-oda himbálózott, ahogy beszélt, szemei fáradtan fénylettek, és az inge is látott már jobb napokat.
William engedelmesen előkotorta a vadásztáskájából a sárguló papírokat. Az idősebb férfi átvette, majd lapozgatni kezdte, néha nyomott rájuk egy-egy pecsétet, majd egy pillanatra kigúvadt a szeme, és levegőt is elfelejtett venni.
-Maga annak a Warriornek a fia? Aki megölte a...
-Igen! -mordult rá William. Amikor Lanara hercegnő említette akkor büszkeség töltötte el, hogy egy ilyen szép hölgy, mint ő ismeri a múltját, de mikor a piszkos kapuőr, akkor visszatért az az érzés, ami apja árnyékában gyakran rátör, és ellepi az egész testét, akár a mocsár; ez az érzés a féltékenység volt.
-Jól van, Lord Warrior. Tovább mehet -szólt az idősebb férfi, és meghúzott egy kart, ami szépen lassan felengedte a kapu feketére festett vasrácsát. Így William elé tárult a Danbion látképe. A poros utcát, a vörös tetős házak tömkelege és a szemkápráztató kastély. A négy vártornyával, a rengeteg ablakával, a letisztult egyszerűségével és a hercegnő jelenlétével, bár tudta, hogy Lanara még nincs otthon, de alig várta, hogy beszélhessen vele és szolgálatért esedezhessen. Még azt is számításba vette, hogy Lady Sagittarius elmondott mindent a hercegnőnek a szökéséről, de a lány már vissza nem vonhatja a meghívást. William teljesen biztos volt benne, hogy egy kis mosolygás Lanarára és minden helyre áll, bár nem volt kedve kihasználni a hercegnőt, de valamiből meg kell élnie, mert ha apja megtudja mit tett, abban a minutumban kizárja őt a végrendeletéből. A férfi mélyet sóhajtott, majd keresett egy fogadót, ahol meghúzhatja magát éjszakára.

Másnap reggel Bill korán kifizette a szállást, és gyors léptekkel kilépett a Fehér Holló ajtaján. A lova kint teljes felszerelésében, kipihenten, vígan nyerítve várta.
-Jó reggelt! -köszönt a férfi, majd megpaskolta Fenség izmos nyakát. Felült rá, és lépésben elindult a kastély felé vezető úton.
Mire felértek a hegytetőre a ló teljesen kifulladt, és zihálva prüszkölt minden egyes lépésénél. Ebből persze Bill semmit se vett észre. Csak a hercegnővel folytatandó beszélgetés foglalkoztatta. Szeretett volna tenni az ártatlan látszatra, és minden kérdésre megfelelően válaszolni.
Az első akadály mégis a várkapu őrei voltak.
-Állj! -rivalt rá az egyik.
-Nyugalom barátom! -tette fel William védekezően a kezét, majd leszállt Fenségről.
-Ki maga? Mi dolga erre? -kérdezte gúnnyal telve a hangjában a másik.
-Én Lord William Edward Warrior vagyok, -hajolt meg -és a Lanara hercegnővel szándékozok beszélni -már előre félt a választól, de annyi biztos, ha "nem"-et kap még nem adja fel.
A két őr összenézett, és kérdő arckifejezéssel közelebb léptek a férfihez.
-Maga Lewis Warrior fia? -kivételesen örült, hogy az apja hírneve olyan nagy.
-Hát az lennék, személyesen -hajolt meg még egyszer. A katonák nagy mosollyal az arcukon betessékelték.
Bill már éppen kezdett elégedett lenni magával, miközben lépegetett fel a fehér márványlépcsőkön a szalon felé, mert a katonák azt mondták, hogy ott találja Lanarát, mikor egy alak hátulról megragadta, és a falnak nyomta. William miután felucsúdott a döbbenetből ráemelte tekintetét a támadójára. A férfi hat hüvelykkel magasabb volt nála, vörös göndör fürtjei a szemébe lógtak, vastag szemöldökét összehúzta, úgy meredt Billre. Az arcát egyáltalán nem fedte arcszőrzet. A legszembetűnőbb adotsága a nagy krumpliorra, ami ebben a helyzetben még nagyobbnak hatott. Viszonylag, a fiatal lányok körében még vonzónak is számított, persze nagyobb sikereket érhetne el kisebb orral.
-Lehet, az embereimet átverted, de engem nem, rendbontó! -sziszegte az arcába a vörös.
-Nem vagyok rendbontó. Engem a hercegnő személyesen hívott el ide -vágott vissza dühösen.
-Majd meglátjuk! -kúszott egy gonosz mosoly a támadó arcára, majd megragadta, és három emeleten átráncigálta mire a szalonhoz értek. Billt fogvatartó bekobogott, majd egy dallamos "Szabad!" után belökte a faragott tölgyfaajtón.
A terem csupa szín, csupa báj volt. Egy igazi női kis zug.
A hercegnő egy asztalnál ült egy idősebb nővel, a királynéval, és teát szürcsölt. Mikor meglátta újdonsült vendégeit majdnem félre nyelt, és köhögve ugyan, de talpra szökkent.
-Lord Warrior, maga hogy kerül ide?
-Ön hívott, felség! -hajolt meg William -Én csak eleget tettem a kérésnek.
-Az még az előtt volt -fordult el durcásan Lanara. Az anyja nem lépett közbe, nem szólt rá lányára az udvariatlansága miatt, inkább élvezte a műsort a frissen készített habos sütemények társaságában.
-Mi előtt? -kérdezte a férfi olyan hangsúllyal, mintha ezer éve ismernék egymást.
-Az előtt, hogy megtudtam, hogy ön hagyta ott szegény Lady Diana Sagittariust az oltárnál.
-Pontosan, hogy mesélte a történetet hercegnő?
-Úgy, hogy Lord Warrior kimászott a szobája ablakán, és a lovával már árkon-bokron túljár -húzta fel a szemöldökét a lány.
-Oh, az nem én voltam, hanem a bátyám, Lord James Warrior. Én is az esküvőről jöttem az igaz, de sose hagynék ott egy fiatal, szép hölgyet az oltárnál...
-Na ebből elég, most rendbontó, elviszlek egy kényelmes cellába, ahol életed végéig aszalódhatsz -vágott közbe a vörös.
-Phillip! Kérem, hagyja! Inkább vezesse a vendégünket egy szobába -szólt a királyné.
-Bill, -nézett rá mosolyogva Lanara -kérem, jelenjen meg a stratégiai tanácskozásainkon holnap reggel nyolckor. Hasznát vennénk a tapasztalatának.
A Phillip nevezetű morgolódva vezette Williamet egy ajtó elé, majd kinyitotta.
-Íme a szobája Lord -az utolsó szót jól megnyomta.
-Jobb szoba nem volt? -kérdezte William miután bdleszagolt a szoba állott levegőjébe.
-De, volt -válaszolta Phillip, majd jót röhögve az egészen elsétált.