Dallícia hősei: Az új lovag

6. Fejezet - Trollok, zsiványok és egy új vezető

William meggyőződése szerint meg kellett volna fogadni, a szokatlanul fiatal remete tanácsát, és abba az irányba menni ahova mutatott, de az is lehet, hogy ott voltak a trollok... Ki tudja? Bill utált bizonytalanságban lenni, de Bella látszólag élvezte a helyzetet, és gúnyosan mosolyogva integetett nekik, még el nem tűntek lovaikkal a fák és bokrok nyújtotta sűrűben.
Phillip teljesen helyesnek ítélte a meggyőződését, miszerint Bella csak egy akadály volt semmi több, aki le akarta téríteni őket az útról.
Lanara bízott a vezetőjük tapasztaltságában, de mint mindenki, ő is tudta, hogy a vörös bármeddig képes lenne elmenni, csakhogy bizonyítsa az igazát.
Brian inkább a lovával volt elfoglalva, aminek fehér sörényébe ágak és levelek akadtak. A fiú, félkezében a kantárral, próbálta kiügyeskedni a nem kívánt "díszítő elemeket". Egy-egy rossz mozdulatra a lova hangosan nyerítve jelezte nemtetszését.
-Brian, ne gyilkold szerencsétlen állatot! Felveri a segély kiáltásaival az erdőt -jegyezte meg Bill.
-Marha vicces! -morogta a szőke.
Ettől a rövid párbeszédtől eltekintve nyugalmasan és csendesen telt az út, mindaddig a percig, amíg a paripák meg nem torpantak. Phillip hangosan felmordult, mert már megint csak az idejüket veszetegik - legalábbis, ő így gondolta. Leszállt, majd a bozótos felé indult, a társai követték. A vadszeder tüskéi beleakadtak a ruhájukba, és csak hosszas szitkozódásokkal sikerült kiszabadulniuk az ágak fogságából. Legelől Phillip menetelt, így ő látta meg először azokat a tényezőket, melyeket a háta közepére se kívánt volna.
A szürkészöld bőrű trollok egymással szemben ültek egy korhadt farönkön. A lombkoronán átszűrödő kevéske fény megcsillant a sárgás, elszíneződött fogaikon. Tesküket mohapárnák takarták, amiket indákkal erősítettek magukra. Rusnya képükön egy hatalmas, horgas orr terpeszkedett. Kicsi, sárga, vizenyős szemeik a dühtől izzottak. Fekete, mosatlan, zsíros fürtjeik ide-oda himbálóztak beszéd közben. Valamin nagyon összekaphattak, mert az egyik már a buzogányát lengette.
A szedresben tanyázók tátott szájjal meredtek a háznyi lényekre, majd a hercegnő észbekapott, és egy gyors imát mormolt.
-Ezek hegyi trollok -jelentette ki a vörös.
William felnevetett, majd megszólalt.
-Nem, Phillip, ezek erdei trollok -az említett megbotránkozva ránézett, amolyan "hogy-mertél-megkérdőjelezni-engem" nézéssel.
-Mi a különbség? -sutogta Lanara.
-Az egyik színe zöldesszürke, a másiké szürkészöld -válaszolta a két férfi helyett Brian.
-Pontosan, ezek hegyi trollok.
-Mégis miért lennének azok? Hm... Nézz körbe! Egy erdőben vagyunk. Határozottan erdei trollok -érvelt Bill, de Phillip hajthatatlan volt.
-Jó, de hol az erdő?! -itt tartott egy kis hatásszünetet -Egy nyamvadt HEGYEN!!!! -sajnos ezt olyan hangosan mondta, vagy inkább kiáltotta, hogy az egyik troll feléük fordította tányérnyi füleit, majd trapolva eléük lépdelt. A kis csapat dermedten állt a féleltől, csak Williamben volt annyi lélekjelenlét, hogy rákiabáljon a lovaikra, hogy meneküljenek el. A padadobogásra a lény felkapta a fejét, de legyintet egyet, mikor a lovas nélküli állatok után tekintett.
-Ogg, nézd, megvan a vacsoránk -szólt maga mögé egy lassú, mély, vontatott hangon, majd az Ogg nevezetű előbattyogott a társa mögül, hogy ő is megszemlélje a zsákmányt.
-Látom, Zor, most már csak azt kell eldöntenünk, hogy főzzük vagy süssük őket.
Erre a megnyílvánulásra Phillip nyelt egy nagyot.

Ogg és Zor egy sziklás, alacsony belmagasságú, erdei barlangba cipelte őket, majd befalaszta a barlangszájat, annyira, hogy csak egy kis rés tátongott a legtetején, akkora, hogy épp csak kaptak levegőt.
Brian Lanarával leült a barlang fala mellé, és elfojtott hangon beszélgettek, Phillip mormogva járkált körbe-körbe, Bill pedig a sziklatömeget méregette, mindaddig, míg egy ismerős, fekete fürtökkel keretezett arc fel nem tűnt a lyukon.
-Sziasztok! Láttam talákoztatok....lássuk is mivel... -Bella gondolkozást színlelve megvakarta az állát- Mivel? Mivel? Ja igen, kettő trollal.... Igazam volt, vagy igazam volt? -mosolygott le lelkesen.
-Csak hozz ki minket! -dörrent rá Phillip.
-Hát azért vagyok itt -bizonygatta a lány -Csak egy feltételem van: a ti Phillip barátotok mondja ki, hogy igazam volt...
-Soha! -közölte a vörös rezzenéstelen arccal.
-Rendben. Ti tudjátok. Csak szólok.... A trollok azt tervezik, hogy gyársa húznak titeket, ami nem túl kellemes, főleg amikor...
-Phillip, mondja, kérem! -sivította a hercegnő addig a percig, míg a férfi be nem adta a derekát.
-Most arra kérlek titeket, hogy keressetek fedezéket, ez egy kicsit rázós művelet lesz.
Mind a négyen behúzódtak a barlang hátuljára egy mohával tarkítot kő görgeteg mögé.  
Bella valamit kántálni kezdett, a szövegét a sajnos nem lehetett érteni, de mire végzett, a sziklafal darabjaira hullott. Hegyes kődarabok szálltak el védenceink feje mellett. Lanara befogta a fülét, és mégjobban összehúzta magát.
Az esemény végét a felszálló porfelleg jelezte. A kis csapat remegő lábakkal bújt elő a rejtekéből.
-Ezt hogy csináltad? -fordult Bill Bella felé.
-Szakmai titok... -mosolygott a lány -De induljunk, ennek olyan hangja volt, hogy biztos meghallották a trollok.
-Mióta ő  a főnök? -nézett Phillip szemrehányóan a hercegnőre.
-Amióta felrobbantott egy sziklafalat -jött a válasz félvállról.