Dallícia hősei: Az új lovag

10. Fejezet - A tökéletes menekülés

Phillip körött félhomály volt, de mégis felismerte a faragott asztalt. Az apja asztalát. Aztán szépen lassan kirajzolódott a többi bútor. A két, messzi földről hozatott, külön erre a helyre készítetett karosszéket, a polcokat roskadásig rakva könyvekkel és a hatalmas üvegablak melyen átszűrödő fény csíkokat festett a lila, selyem fotelre. Az ablak előtt egy magas férfi állt, háttal. Vörös tincsei a vállát súrolták. Barna vászonnadrágja makulátlan tisztaságú volt, sehol egy gyűrűdés, sehol egy lószőr. Phillipet elkapta a feszültség érzése. Sose szeretett az apjával négyszemközt beszélgetni. Az apja mindig a szemére rótta az apró-cseprő hibáit, és a sikereiért se dícsérte meg soha, teljesen természetesnek vette, ha valamit elért. Mélyet sóhajtott, így készülve fel a rideg beszélgetésre.
-Miért? -hallotta meg az apja rekettes, mély hangját, amely betöltötte a kicsinyke dolgozó szobát, és még percekig visszhangzott a falak között. Mivel a vörösnek fogalma sem volt, hogy miről beszél, ezért inkább meg sem szólalt.
-Miért? -kezdte újra a férfi -Azt hittem, hogy a fiam többre hivatott, de mégis képes összeszűrni a levet egy semmire kellő, engedetlen némberrel -kellt ki magából a Lord, és égető tekintetét a fia felé fordította.
Bár Phillip nem tudta, hogy kiről beszél így, de kötelességének érezte, hogy kiálljon érte.
-Nem hagyom, hogy így beszéljen róla! Ő a barátom, fontos nekem, apám értse meg...
-A barátod? Egy gyilkos? Azt hittem, hogy jobb nevelést kaptál! -csapott az asztalra a Lord. Feszülten zihált, ahogy a vele farkasszemet néző fia is.

            ☆★☆★

Phillipnek kipatantak a szemei. Miután megbizinyosodott arról, hogy még mindig abban a patkányoktól hemzsegő várbörtönben fekszik, egy megkönnyebült sóhaj hagyta el a száját. Lassulni kezdett a szívverése, de az izzadt testéhez még mindig hozzá volt tapadva a vékony ing. Akaratlanul, de tüsszentett, majd nagy erőfeszítések árán feltápázkodott, és megropogtatta elgémberedett csontjait.
-Láttom felébredtél, Álomszuszék -Bellaniel a falhoz támaszkodva, negédesen mosolygott. Phillip annyiban hagyta a dolgot, úgyse talált frappáns visszaszólást a tarsolyában. Közelebb sétált a rácsokhoz, és áttekintett a szomszéd cellába.
Lanara békésen aludt Bill vállán. A férfi átkarolta a szendergő lányt, és lágyan simogatta annak aranyló fürtjeit.
Phillip szívében melegség gyúlt. Még sose látta ilyen nyugodtnak a hercegnőt.
-Biztonságban van -sutogta maga elé, bár csöppnyi nyugtalanság fogta el, hogy drága védencét egy ilyen felelőtlen karjában tudja, egy legyintéssel elhesegette a rossz gondolatokat, aztán megfordult a tengelye körül, és majdnem beleütközött Bellanielbe. A tünde haját a lőrésszerű ablakon  átszűrödő holdfény ezüstösre festette. Cseresznyeszín ajkait barátságos mosolyra húzta. Tengerkék szemében, pedig tükröződtek a csillagok. A vörös teljesen elfelejtette, hogy ki áll előtte. Megrészegítette a látvány, ahogy a többi férfit az évek alatt. Bella ezzel teljesen tisztában volt. Ő mindig elérte, amit akart. Vagy így, vagy úgy, jelen esetben azt, hogy a férfi ne hántorgassa fel többször a szégyenletes, és egyben szomorú múltját. Még pár szempilla rebegtetés, és a férfi megadta volna magát neki, de hatalmas robbanás rázta meg a börtön falait.

Lanara felsikoltott, és karjaival védte a fejét. Brian köhögni kezdett, és ügyetlenül a cellatársára támaszkodott. Hegyes szikladarabok zúgtak el Phillip feje mellett. A vörösnek a döbbenetöl nem volt ideje reagálni. Az események lelassultak körülötte, látta ahogy William a testével védi Lanarát, vagy ahogy Brian a csontváz mögé bújt, vagy ahogy Bellaniel pedig a sarokba.
Miután a por újra helyet foglalt a patkányürülékben tocsogó padlón, feltünt a romboló szürkés, tollas vandál.
-Jó estét mindenkinek! Remélem jókor zavarok.
-Gray! -jött az öröm kiáltás minden jelenlévő torkából.
A madár megrázta fémes fényű tollait. A holdfényben egy lovagi páncélra emlékeztette Billt, olyanra melyet a lovakra raknak nagyobb összecsapások idején. A griff habozás nélkül hozzálátott a gyenge rácsok elharapásának. Miután Billt, a hercegnőt, a tündét és a vörös hajút kiszabadította, Brian és a csontváza következett, akik ez alatt a pár óra alatt rendesen összemelegettek. Mikor Bellaniel meglátta őket hangosan felnevetett.
-Örülök, hogy megtaláltad a közös hangot Larryvel.
-Larryvel? -hitetlenkedett a szőke -Te-te ismerted? Mégis mikor? Hogyan?
A tünde negédesen elmosolyodott.
-Tudod, abban az időben mikor még diplomata voltam -kezdte a mesélést -Igen sokszor kerültem ilyen..... lehetetlen helyzetekbe. Itt például kettő hetet töltöttem rabságban.
Brian csak kiguvadt szemekkel bólogatott.
-Jó, de te ismerted ezt a szerencsétlent? -itt Larryre mutatott, akinek a koponyája előnytelenül félrebillent olyan hatást keltve, mintha kitőrte volna a nyakát.
-Nem, dehogy. Már akkor is csak egy csontváz volt,  -válaszolta vállrándítva a fekete hajú, majd közelebb hajolt a fiúhoz -de köztünk szólva, szerintem csupán egy dekorációs eszköz, ami kiváló hallgatóság, ha a tünde elveszetnek érzi magát. Bár, sose találkoztam Grogkreiuss lakberendezőjével, de szívesen adnék neki pár tanácsot -nézett körbe rosszalóan.
-Társaságott kaptunk! -mutatott Bill nyíl egyenesen a vaskos faajtóra, ami jelen esetben tárva-nyitva volt, és hét gonoszan vigyorgó lilás kék arc meredt feléjük.
-Elkapni! -utasította a többit Grogkreiuss hű jobb keze Kronteell, Esterőd börtönének kapitánya. Bellaniel már jól ismerte a fickót, morogva, a griff által gyártott lyukon keresztül lökdöste ki a barátait, majd gyorsan elhajolt egy mérgezett lövedék elől.
Felrémlett benne egy emlék, mikor ugyanígy menekült a barátságtalan kőházak között. A szíve hevesen vert. Tudta mit fog kapni, ha elfogják. Megborzongott amikor a késekre gondolt, a lánc zörgésre, és a kegyelemért könyörgő, velőt rázó sikolyokra, az ő sikolyára. Nyelt egyet, majd társai után indult, akik vakon követték tollas megmentőjüket.

Gray újból megállt, és körülnézett, mint aki nem tudja, hogy hol van. Beleszagolt az esti levegőbe, majd a füleit keleti irányba fordította. Bár mindent látott, hála az oroszlán érzékeinek, de az utcák egyformasága teljesen megzavarta.
-Gray, egyáltalán tudod, hogy hol vagyunk? -kérdezte aggódva William. A madár megpróbált nyugodságot erőltetni a hangjára.
-Teljes mértékben.
-Biztos? Hisz a kijárat a másik irányban van -intett maga mögé Bellaniel. A griff egy pillanatra megtorpant, majd felszegett fejjel ügetni kezdett az elenkező irányba. A csapat többi tagja zihálva próbált lépést tartani vele, de amikor észrevették a goblin katonák narancson csillogó bőrét gyorsabb tempóra kapcsoltak.
-A nyilaik pusztai sárga kobra mérgébe mártott. Ha belédfúródik azonnali szívmegálást okoz -magyarázta a fekete hajú, majd jobbra fordult.
-Jó tudni -morogta William, miután elrántotta Lanarát három lövedék útjából.
-Nézzétek! -kiáltott Brian -Siessetek! A hídat mindjárt felhúzzák!

A végső sprint után, dühöngő, lándzsával és számszeríjjal hadonászó goblinok hada követte őket, át a felemelkedő hídon.
-Ha szólok ugorjatok! -víjjogta Gray.
-De...?
-Semmi "de" -jelentette ki -Élni akarsz, vagy meghalni? Választhadsz!
A vastag fa lécek egyre lehetetlenebb pozíciót vettek fel. William kétségbeesetten pillantgatott ezüst tollazatú barátja felé.
-Öhm Gray...
-Még várj...
-De?!
-Várj! -a griff minden tudását bevetette, amit még a matematikából lesett el még anno Felhővárosban. Motyogott pár könnyű egyenletet, majd megadta a jelet.
Az éjszaka csendje elnyomta a kiáltásokat, és a zuhanás keltette hűvös szél cirógatta a tollait. Ösztönösen előre lendítette a mellső, majd a hátsó lábait. Megnyugodva tapasztalta, hogy pont annyi üvöltő testet tart a karmai közt, mint amennyit kell. Letette a túlsó parton a lovak mellé a ficánkoló embereket, majd félrevonult, és nyalogatni kezdte a mancsait.
Bill volt az első, aki feleszmélt.
-Megcsináltuk! Élünk! -további öröm újongások hangzottak fel.
-Jó, de hogyan tovább? -nézett körbe Brian tanácstalanul a holdfénnyel megvilágított pusztaságon.