Dallícia hősei: Az új lovag

11. Fejezet - Veszekedés a határon

A telihold vidáman pöfeszkedett az égen, és incselkedett a csillagokkal. Miután megunta a fénylő társaságát letekintet a  Nigrissből éppen kiszökő csöppnyi karavánra. Az ezüst tollú griff ügetett elöl, büszkén, magasan tartott fejjel. Mögötte egy kis, pettyes ló ballagott. A lovasa feje olykor-olykor előre bukott, de ilyenkor gyorsan megrázta magát, és visszaegyenesedett. Középen a hercegnő léptette deres kancáját. A ló méltóságteljesen és ütemesen emelte lábait, miközben a füves utat kémlelte. Utána egy arany színű, gyönyörű ló baktatott, örök vidám lovasával. Brian megkönnyebbülten mosolygott, hogy végre megszabadult csontos szobatársától, aki a frászt hozta rá. Sajnos a nem messze lépdelő Phillipről már nem volt elmondható ez a vidámság. A vörös még mindig az álom hatása alatt állt. Fúrta a kíváncsiság, hogy mégis kiért lenne ilyen dühös az apja, ha megtudná, hogy vele barátkozik. Talán Brian? Vagy William? Bólintott. Teljesen biztos volt benne, hogy William lehet a ludas, neki pedig csak azt kell tennie, hogy elhesegesse a férfit a birtoka közeléből. Miután fejben lejátszotta a fejleményket, és azoknak a megelőzését elégedetten elvigyorodott. Egy problémával kevesebb -gondolta.
Bill nem fért a bőrébe, és hiába próbálta, nem tudta levakarni magáról a széles vigyort, ezért inkább előre lovagolt hős megmentőjük mellé.
-Nem tudom elégszer megköszönni, amit tettél. Te vagy a legjobb.
A griff nagyra tágult pupillákkal felétekintett, majd kihúzta magát.
-Köszönöm, de a legjókékűbbet, és legokosabbat kihagytad -válaszolta.
Pár pillanatra csend telepedett a kis csapatra, csak a lovak patáinak dobogását lehetett hallani, majd Phillip megszólalt.
-Csak, hogy tudd, azért nem vitatkozunk, eme kijelentéssel, mert rajtad kívül nem ismerünk más griffet.
A madár egyáltalán nem törődött Phillip megjegyzésével, és csendesen szögdécselt tovább.
Bill hosszas gondolkozás után újból megszólította.
-Gray, ugye ezzel a mentőakcióval törlesztetted a tartozásod?
A madár megtorpant, majd Bill lova elé lépkedett, így megállítva azt.
-Igen, ha nem tartasz igényt a további szolgálataimra akkor Dallíciában szét válhatunk -sütötte le a szemét, és idegesen kaparni kezdte a földet karmos lábával.
-Nem! -kiáltott fel William. Gray reménykedve rákapta borosztyán sárga szemeit -Tudod, még az ismeretségi körömben senki nem mondhatta el magáról, hogy egy griffmadár gazdája... -sajnos Bill akkor még nem tudta, hogy mire válalkozik.
-Örülök, hogy így döntöttél -bicentett a madár, majd megpördült, és vágtázni kezdett, bele a hangásba. Hátra vetette magát, majd hengergőzni kezdett a zöld fűben. Örömittas víjogásait lelkes kabóca ének kísérte. A kis csapat nevetve figyelte vidám játékát.

             ★☆★☆

Kronteell az egyik katonája társaságában belépett a hófehér trónterembe. Tudta, a királya nem lesz elragadtatva a tudattól, hogy a fogjai megszöktek. Ők jelentették a függetlenséget, amit az az átkozott ezüst madár elengedett. Dühösen ökölbe szorult a keze. Még az sem érdekelte, hogy lehet, eme hiba az álásába kerülhet.
-Nos, mi volt az a ricsaj? Elhárították a problémát? -tért a tárgyra a goblinkirály.
Az őrség kapitánya nyelt egyet.
-Sajnálattal közlöm a foglyok megszöktek. Egy griffmadár berobbantotta a börtönt. Az embereimmel hiába próbáltuk feltartóztatni őket. Csellel kijutottak az erődből.
Grogkreiuss arca eltorzult a hallotaktól. A tenyerén megjelent egy apró, sötét tűzlabda, amit elhajított a terem végében található porcelán váza felé. A váza ezer darabra tört, és a benne álló fehérkristály virágok hangos koppanással értek földet.
-Kapitány uram, maga tudja, hogy nem kedvelem a kudarcot -sziszegte a király -Bármennyire is tisztelem Önt, le kell, hogy váltsam -gonosz mosoly jelent meg a szája sarkában. Kinyújtotta a kezét Kronteell felé.
A férfi először meggörnyedt, majd fuldokolva térdre rogyott. A szemgödreiből kifolyt a szemgolyó, majd fekete lángok csaptak ki belőle. A kapitány felüvöltött fájdalmában. A fekete tűz szépen lassan körbeölelte, míg egy kupac hamu nem maradt belőle. Élve elégedték, de a halálsikolya még egy ideig visszhangzott a körterem falai közt. A másik őr, aki a kapitánnyal tartott megrettenve meredt a királya dühtől égő szemeibe.
-Mostantól maga a börtönőröknek a kapitánya. Eredjen a foglyai után! Ne hozzon csalódást! Vagy... -Gorgkreiuss kezén felizzottak a fekete, lélekégető tűznyelvek.
A fiatal kapitány ijedten hátrált ki a trónyeremből. Mélyet sóhajtott, majd az újdonsült emberei lakrésze felé vette az irányt.

            ☆★☆★

A hold lemenőben volt, hogy átadhassa a helyét a díszes hajnalnak, 'ki bíborra festi az égbolt lábait. Gray fáradtan, de cseppet sem veszítve a vidámságából araszolt az élen, mellette Bill-lel. Mögöttük méterekkel leszakadozva a többi, nem éppen friss utazó. Brian nyújtózkodni próbált a nyeregben, de ennek az lett a vége, hogy majdnem leesett.
-Indítványozom, hogy verjünk tábort -szólt a hercegnő, mikor egy tisztásra értek a Zsivány-erdőben.
-Ajánlat elfogadva -ásított Brian, majd a lováról levett nyergére hajtotta a fejét. Bill gyorsam elszaladt tüzifáért, és tizenöt perc múlva visszaért egy kupac gallyal a kezében. Phillippel elrendezgették, majd Bellaniel ráfújt, és meggyulladt a tűz.
-Ügyes -dícsérte meg Lanara egy nagy mosollyal. A fekete hajú felállt, majd egy széles törzsű fának támaszkodott. Egy kicsit nézelődött, és megakadt a szeme az őt figyelő Phillipen. A férfi arca kifejezéstelen volt, bárhogyan próbálta kifürkészni az érzelemhullámokat, csupán arra jutott, hogy rövid időn belül jól meg fogja járni. Elhúzta a száját. Talán el kéne mondani nekik az igazat -gondolta -Talán jobb lenne úgy. Ki tudja, ha Phillip ennyire ellenséges vele, vajon a többiek is pártját fogják, csak nem mutatják ki? Vajon, ha Dambionba érnek börtönbe zárják, újra; egy olyan bűnért, amit el se követett, sőt szándéka volt megakadájozni? 
Megrázta a fejét, így tessékelte ki a rossz gondolatokat a fejéből. Aztán a gondoltai más utakra terelődtek, míg észre nem vette, hogy a vörös hajú mellette szobrozik, és az arcvonásait vizslatja. A tünde kérdőn nézett rá, mire a férfi megköszörülte a torkát, és a lényegre tért.
-Nem így képzeltem el egy tündét.
-Phillip, ne kezd el! -sziszegte oda neki William.
-Semmi baj, Bill, még nem sértett meg -intette le a lány -Ezt mások is mondták már -majd a vörös felé fordult -Pontosan hogyan képzeltél el egy tündét?
Phillip halványan elmosolyodott.
-Engedelmesebbnek és becsületesebbnek gondoltalak titeket.
-Tudod, nem mind olyan mint én -válaszolta negédesen a fekete hajú.
-Olyan szervezett és civilizált társadalom vagytok, hogy nem látta a  jeleket a király?
-A király makacs volt, és a trónbitorlókat nehéz kiszúrni -Bellaniel közelebb nyomta az arcát Phillipéhez, hogy a férfi ne kerülje tovább a pillantását.
-Milyen érzés volt átvágni a torkát? -közelebb húzta magához, ajkai szinte súrolták a lány hegyes fülét -Milyen volt hallani a könyörgését?
Bellanielnek ökölbe szorult a keze, és felgyorsult a légzése. Azzal nyugtatgatta magát, hogy a férfi nem tudja az igazságot, így nem haragudhat rá.
-Miből gondolod, hogy én tettem? Csak mert a törikönyv azt mondta? -harsogta a tünde. Erre már Bill és Lanara is felkapta a fejét, Brian viszont csak a másik oldalára fordult, és hortyogott tovább.
-Azt hiszed olyan okos vagy? Tudod, Vöröske, elárulok egy titkot, én ott voltam, de te nem! -Bellaniel magából kikelve kiabált, miközben hevesen mutogatott. Phillip enyhén döbbenten figyelte a lány monológját. Talán hiba volt belekötni -gondolta.
-Nem én öltem meg, az apám volt, szerettem. A pénzéhes tanácsadója, akit lefizetett az egyik ellensége. A polgágháború utolsó, döntő csatája előtt tudtuk meg nem sokkal a tanácsos ármánykodását. Későn -itt lehorgasztotta a fejét -Az nap nem csak az apámat, a jegyesemet is elvesztettem. Képes volt meghalni a lelkemért -keserűen felnevett, és a fekete inge ujjával letörölt pár könnycseppet -Tudod milyen nehéz volt beforrasztani ezeket a sebeket? -tett egy lépést Phillip felé, majd mégegyet és mégegyet. A férfi legszívesebben elsüllyedt volna. Fájt neki, hogy képes volt ennyire megsértenie egy hercegnőt. Ezzel a cselekedettel örök életre megbélyegezte magát.
-Tudod milyen nehéz volt? Azért, hagytam el a palotát...... túl sok emléket idézett -sutogta a fekete hajú, majd zokogásban tört ki. Még egyszer Phillip szemébe nézett, és futni kezdett, az erdő felé. A vörös habozás nélkül utána eredt, meg se várta Lanara reakcióját.

Phillip csupán selyteni vélte a lány alakját. Járása olyan csendes volt, mint a macskáé. Jóval gyorsabban szaladt, mint ahogyan várta. Szíve a torkában dobogott. Rosszabbnál rosszabb gondolatok támadtak a fejében, ahogyan a lányt elkapják az útonállók, vagy felfalják a farkasok.
-Ha hallasz -állt meg egy pillanatra, hogy kifújja magát -akkor tudd, hogy sajnálom.
Lódobogás hangzott fel nem messze tőle. Az éjhajú hercegnő tova száguldott a pettyes lován Kristálypalota felé.
A férfi lehorgasztotta a fejét, elszúrta, és a legjobb, hogy nem is tudta, hogy miért tette, talán már tényleg olyan, mint az apja, akitől gyerekkora óta iszonyodott, aki élvezte, ha mások lelkében megforgathatta a tőrét, aki mások szemében a szálkát, de a saját szemében a gerendát nem látta meg.
-Olyan vagyok, mint ő -a fájó felismerés hatására a vörös leroskadt egy fa tövébe, és reménykedett, hogy jóvá tudja tenni.