Wherever you are [l.h. ff.]

Tizennyolcadik rész

"-Szakított velem..."

Reggel nagy fejfájással keltem fel. Borzalmas volt. Senkinek sem kívánom azt az érzést, hogy úgy keljen fel, hogy majd' szétrobban a feje.

Lassan kimásztam az ágyamból, mivel tudom, hogy a gyors mozdulatok csak rontanának a fejfájásomon. Komótosan lekecmeregtem a konyhába nem is figyelve arra, hogy nézek ki. Csak a cél lebegett a szemeim előtt. Ami egy darab fejfájás csillapító és egy pohár víz volt. Most nem volt semmi másra szükségem.

Miközben gyógyszer után kutattam hallottam, hogy valaki jön le a lépcsőn. Ashton nyúzott fejével találkoztam ami eszembe juttatta azt amit tegnap mondott.

Egyszerűen még most sem tudom felfogni illetve elfogadni azt amit mondott. Tudom, hogy mennyire szeretik egymást, főleg Laur, Ash-t. Szimplán nem tudom elhinni, hogy tényleg szakított vele. Hogy vége egy több mint 3 éves kapcsolatnak.

-Szia -köszöntem neki amit szerintem meg sem hallott. Csak komótosan mellém lépett majd kivette a szinte előttem heverő dobozt amiben a fájdalom csillapító volt. Ohh, hogy oda bújt?! Nem is értem, hogy nem találtam meg...

-Hogy vagy? -kérdeztem tőle miközben néztem ahogy kinyom egy kis bogyót a helyéről és pár korty vízzel lenyeli azt. Eltudom képzelni mennyit aludhatott. Semennyit!

Megint csak nem válaszolt a kérdésemre, csak megrázta a fejét. Rendben megértem én, hogy rossz most neki, viszont tudnia kellene már, hogy nem szabad feladnia. Ha tényleg szereti Laur-t akkor nem hagyja, hogy csak úgy kidobja és elmenjen. Viszont nem merem elmondani neki. Összetört a szíve. Most hagyni kell, hogy magától jöjjön rá arra, hogy nem szabad feladnia és küzdenie kell.

Már többször vesztek úgy össze, hogy a szakítás szélén álltak, viszont nem jutottak még egyszer sem el odáig, hogy ki is mondják. Úgy néz ki Lauren merte kimondani először. Nem tudok rá haragudni. Se Ashton-ra se Lauren-re. Bár nekem nem is lenne okom haragudni rájuk. Általában ilyenkor történik az, hogy a szakított fél családja, a pokolra kívánja azt a személyt aki elvált szeretett rokonunktól. Én viszont erre most képtelen vagyok. Főként azért is mivel nem tudom az okát a szakításnak.

Egy valamiben vagyok most a legbiztosabb. Méghozzá abba, hogy hagyni kell ülepedni ezt a dolgot. Hogy a végén mind a ketten rájöjjenek milyen hülyék.

Egy szó nélkül visszament a szobájába mindent maga után hagyva. Végül én is bevettem egy szem gyógyszert majd elpakolva magunk után visszamentem a szobámba.

Épp, hogy beléptem a fa ajtón hallottam, hogy sms-em jött. Szó szerint rávetődtem az ágyra és úgy olvastam el az üzenetet.

"Ha felkeltél áttudsz jönni? Sürgősen szeretnék beszélni valakivel. Laur. xo"

"Megyek is! Nora xx"

Gyorsan vissza írtam neki majd miután felöltöztem már indultam is a lányhoz. Elköszöntem az otthoniaktól majd kábé negyed óra alatt meg is érkeztem az aranyos kertes házhoz. Nem mertem csengetni reggel 7 óra lévén, hátha alszik még valaki náluk így inkább írtam egy sms-t. Szinte rögtön jött is a válasz, hogy nyugodtan mennyek be. Hát így is tettem, szépen levettem a cipőmet az előszobába majd Lauren keresésére indultam. Szerencsémre rögtön megtaláltam a nappaliba egy takaróba bújva.

-Szia! -köszöntem neki miközben ő egy pillanatra kibújt a takarójából, hogy átöleljen. Láttam a szemein, hogy sírt. Sőt szinte az egész arca be volt dagadva. Bármennyire is szeretem, azt kell megállapítanom, hogy szörnyen nézett ki, pont mint Ash.