Wherever you are [l.h. ff.]

Tizennegyedik

Reggel arra keltem, hogy majd' megfagyok! Mondjuk nem meglepő mivel tél van. Viszont egyáltalán nem kellemes arra kelni, hogy már a vacogás határán vagy. Így inkább nyakig betakaróztam, ügyelve arra, hogy mindenemet fedje a takaróm.

Tegnap, éjjel értem haza. Szinte csak köszöntem anyuéknak és már be is dőltem az ágyamba. Nem lepődött meg, hisz már a telefonba elmeséltem neki mindent és még azt is közöltem vele, hogy amint hazaérek már megyek is aludni.

Ha lehet azt mondani, teljesen kikészített a repülőút. Hazafelé, egy szem hunyásnyit sem aludtam. Egyszerűen nem tudtam. Nem volt se idegesítő kisgyerek aki rugdossa a székemet, se nyál csorgató emberek a közelembe. Egyszerűen csak képtelen voltam aludni. Hiányzott Luke. Ashton. Calum és Mikey is. Csak nagyobb lett a hiány érzetem ezalatt a két nap alatt.

Ezek mellett meg még vagyok olyan szerencsés is, hogy a mai nap még iskolába is el kell mennem. Pluszba, még nulladik órám is lesz(kivételesen). Egyszerűen utálom azokat a napokat amikor nincs itt Luke. Se Ashton. Se Calum és Mikey.

Szerencsémre tudtam kb még 5 percet aludni mielőtt megszólalt volna az ébresztőm. Meglepő milyen sokat számít reggelente plusz 5 perc alvás. Ahogy felnyitottam a szemeim hirtelen nem is láttam, hol a telefonom, nem hogy még hol állítsam le a csörömpölést ami általában felver reggelente. Homályos tekintettel próbálgattam elhúzni a kicsinek nem mondható vekkert a képernyőn viszont mikor már negyedjére se sikerült idegesen a telefon közelébe bújva húztam el az ujjam lassan rajta.

Végre sikerült!

Lassan kimásztam az ágyamból viszont tartottam attól, hogy ha továbbra is a közelébe leszek a pihe puha ágyamnak még a végén kísértésbe esem és visszabújok aludni. Már tapasztalat! Így gyorsan felálltam onnan és ruhák után kezdtem kutakodni. Lassan találtam is pár darabot amit kigondoltam mára majd fel is kapkodtam őket. Gyorsan elrendeztem magam a fürdőbe majd lementem a konyhába reggelizni.

Miután megettem kb 5 -kisebb- pogácsát megindultam a suli felé. Út közben találkoztam Tamival is aki boldogan szökdécselt mellettem egészen a suliig. Imádom ezt a csajt! Kész energia bomba! Kár, hogy én ezt nem mondhatom el magamról reggelente. Sőt..szinte sose. Oké! Lusta vagyok...bevallom!

Utolsó előtti órámról jöttem ki éppen mikor valaki megragadta a kezem és maga felé fordított. Hirtelen megijedtem, mivel nem tudtam ki lehet az. Mindenkire gondoltam csak pont arra a személyre nem aki előttem állt. Ben volt. Igen, már megint ő.

-Figyelj Nora! Bocsi, hogy olyan bunkó voltam még a múltkor -mondta mire én csak rámosolyogtam. Egyszerűen nincs kedvem hozzá. Lefárasztottak az óráim, ami között volt egy emelt fizika is! Istenem, szerintem nem tudtam mire vállalkozom mikor bevállaltam emelt órába a fizikát.

-Nincs semmi baj Ben -mondtam mire megjelent az arcán az a bizonyos 1000W-os mosolya.

-Hogy vagytok Luke-al? -kérdezte mire értetlenül néztem rá. -Ja bocsi, csak hallottam, hogy voltál Londonba.

-Igen voltam, és ott volt a testvérem és még két banda társuk is -mondtam. -Egyébként csak is a fiúk kedvéért mentem el. Meg persze kár lett volna kidobni pár Chelsea jegyet, mivel rajtam kívül talán csak Calum szereti a focit -mondtam oda se figyelve miket osztok meg vele.

-Ja tényleg mert születésnapod volt! -mosolyodott el mire én csak bólintottam. -Ezért el kell jönnöd velem egy palára!

-Hogy mire? -nevettem miközben persze már javában sétáltunk át a következő teremhez, mivel becsöngettek.