Második rész

2.1K 59 0
                                    

Reggel édes szuszogásra ébredtem. A tegnapi fürdőzés után totál frusztráltan értem haza amit Ash és persze Luke se hagyott szó nélkül. Végül csak leintettem őket, azzal a szöveggel, hogy 'nincs semmi bajom hagyjál' és nekiálltam tanulni. Persze ezzel csak azt értem el, hogy haragudjanak rám. Ashton békén is hagyott, ám Luke hajthatatlan volt. Addig piszkált míg végül elmeséltem neki a story-t, hogy mi történt a fürdőbe ami miatt egy kicsit megilletődött. Nem kezdtem el magyarázkodni, mivel tudtam hogy szükségtelen és azzal csak azt hitetném el vele, hogy több is volt csak nem akarom elmondani. Tudtam, hogy nem az a könnyen sértődős típus és nem érdeklik az ilyen témák. Viszont az arcára volt írva, hogy rosszul esett neki. Hihetetlenül megsajnáltam és elmeséltem neki a fürdőzés azon részét mikor Lauren-el random kijelentettük, hogy van barátunk és nagyon szeretjük őket. Erre csak elnevette magát és szorosan megölelt. Hirtelen megkönnyebbültem, hogy nem neheztel rám ez miatt és mélyen beszívtam édes illatát amit annyira imádok.

Gondolataimból az ébresztőm éles hangja repített vissza a valóságba majd egy édes morgós hang mellettem.

-Nora! Kapcsold ki! -nyöszörgött miközben a fejét nyakamhoz nyomta. -Hümm de jó itt -suttogta rekedt hangon ám így is meghallottam. Elemeltem kócos fejét a mellkasomtól majd kikapcsoltam az ébresztőm. Ma megint suli. Jupii! Nehogy bevedd! Utálom a sulit mióta az összes lány az iskolából velem és Tamival akar barátkozni. Igen, a srácok miatt. Mióta nagyobb híre lett a 5 Seconds of Summer-nek azóta mindenki a nyakunkban lóg. Pedig aztán mi tényleg nem csinálunk semmit. Volt egy olyan időszak, mikor a ház előtt vártak páran azzal a szándékkal, hogy 'együtt menjünk suliba'. Hehe, jó vicc. Csak azt akarták elérni, hogy Ash vigye őket suliba majd azzal dicsekedjenek egy életen át. Nem beszélve a 'random átjövök hülyülni' kifogásokat akkor mikor a srácok éppen nálunk tanyáztak. Ezeket szerencsémre eddig csak három lány merte megcsinálni. Nem értem ők miért nem tudnak olyan, nem is tudom...normálisak lenni? A többi lány nem csinál ilyet a suliba. Ők csak aranyosan megjegyzik, hogy 'Sok sikert a srácoknak, mert nagyon jók!' és elmennek. Számomra ez ért érthetetlen.

Gyorsan előkaptam néhány ruhadarabot és bementem a fürdőbe. Miután felöltöztem feltettem egy kis sminket majd kiengedtem a hajam és megfésülködtem. Persze közben nem maradhatott el a szokásos reggeli koncertem. Nem tudom miért, de imádok dúdolni készülődés közben. Ezt általában csak akkor szokásom, csinálni ha jó kedvem van. Most pedig valami folytán az volt.

Visszamenve a szobámba rápillantottam az órámra ami tudatta velem, hogy máris késésben vagyok. Nem hiszem el, hogy ennyit készültem! Pedig sose szoktam negyed órán át készülődni a fürdőben! Gyorsan felkaptam a táskámat amibe már tegnap este bepakoltam és leszaladtam a lépcsőn egyenesen a konyhába.

-Hogy is gondoltam volna, hogy egy nap Nora Irwin időbe elkészül -mosolygott rám Luke az asztalnál ülve miközben Ashton-al együtt reggeliztek. Csak legyintettem egyet és hagytam, hogy azt firtassák mennyire szétszort vagyok. Máskor biztos visszaszóltam volna valamit, viszont most késésben vagyok!

-Nyugi eldoblak a suliba -motyogta teli szájjal a tesóm mire csak adtam egy puszit az arcára és már mentem is az előszobába. Gyorsan felvettem a kabátom majd az egyik kedvenc bakancsom. El sem hiszem, hogy minden hétfőn ezt kell lejátszanom. Szinte mindig elkések. Jó a hétfő nem az én napom...

Miután végeztem Luke lépett oda hozzám már teljes öltözékben. Gondolom próbára mennek majd, vagy csak Cal-hoz, hogy piszkálják. Mostanába szokásukká vált Calum-ot piszkálni azzal, hogy mennyire lusta. Pedig szerintem a leghiperaktívabb tag a bandából. Aztán miután végeznek a piszkálódásokkal leülnek punnyadni. Luke ilyenkor általában engem bombáz üzenetekkel a suliba, nem beszélve Mike-ról aki órák alatt telefonál Tami-nak aki lazán fel is veszi. Nem egyszer volt olyan, hogy végighallgatta az óráinkat. Ez a Viber előnye!

Wherever you are [l.h. ff.]Onde histórias criam vida. Descubra agora