t h e Beauty of Summer

- 1. F E J E Z E T -

"Amit adsz, azt te is visszakapod - noha lehet,

hogy onnan, ahonnan a legkevésbé várnád."

Paulo Coelho

Azablak túloldalán hatalmas horizont terül el, s még a legmagasabb épületek is porszemeknek tűnnek innen. Fentről már nem látszódik az integető ember, se a postás akit a kutya kerget, pedig az a kedvenc mozifilmem a szilárd talajon. Eddig mindig a kutyákra fogadtam. És sajnos eddig mindig nyertem is.

A repülőm körülbelül 3 órája szállt fel, és ez idő alatt végighallgattam az összes zenémet, beleértve a rongyá hallgatott Despacito –t és az utánozhatatlan Shape of you –t . Mikor már megelégeltem a Spotify lejátszási listáját, alvásra szántam a fejem, de a megérkezés izgalma miatt árgus szemekkel vizslattam az ablakon át a festői tájat, és az életben maradásom esélyeit latolgattam, hogy mi történne akkor, ha lezuhanna ez a közveszélyes légi masina. Hogy ezeket az aggodalmas gondolatokat száműzzem a fejemből, visszajátszottam a szüleimmel való búcsúzást a reptéren amelynek párbeszéde igencsak magas színvonalú volt.

- Mindent elraktál? – kérdezi édesanyám aggodalmasan.

- Igen, mindent. – válaszolom higgadtan.

- Útlevél, személyigazolvány , pénztárca , telefontöltő... - sorolja.

- Igen, mind megvan.

- Tettél be elegendő ruhát arra a két és fél hónapra?

- Igen – tekintetem a lábam előtt heverő hatalmas bőröndre , és a három sporttáskára villant.

- Felhívsz majd minket, ha megérkeztél, ugye?

- Igen.

- Kijönnek eléd a reptérre?

- Igen.

- Ugye tudod, hogy nagyon fogsz nekünk hiányozni? – törli le könnyeit.

- Igen anya, tudom. Ti is fogtok nekem. – megöleltem, majd apát is szorosan a karomba zártam.

- Hallgass anyádra! – mondja , hogy csak én halljam, mire elnevetem magam.

- Nagyon szeretlek titeket! –mondom búcsúzásként és már távolodom is a síró anyámtól, valamint az őt vigasztaló édesapámtól, aki szakadatlanul vigyorog.

- Chloe! – kiáltja utánam az anyám – Ugye tisztában vagy a jogaiddal? – teszi fel a szokásos kérdést. Elnézem neki, szakmai ártalom, mivel anyám egy ügyvéd. – Jaj, mellesleg mi is téged! – válaszol a szeretlekes búcsúzásomra.

Elnevetem magam , és odakiáltom nekik;

- Anya! Én mindig !

Na már most hogy vagy ezerszer visszaemlékeztem ezekre a keblet melengető pillanatokra , újra úrrá lett rajtam az izgalom.

Naaaaa várjunk csaaak! Harpernek van egy bátyja . Noah. Sokszor csekkoltam Facebookon az elmúlt időben, de a képeit ( a proilképén kívül , amin épp háttal, póló nélkül rúgja a labdát ) csak az ismerősei láthatják. Engem pedig az istenért sem hajlandó visszaigazolni. Ugyanígy az Instagram-on. Van egyáltalán fogalma ki vagyok én?

Erre a kérdésre határozottan megkaptam a választ, pár órával később, amikor leszállt a gépem.

A csomagjaimmal küszködve , először csapott gyomorszájon, ez a tipikus, velőtrázó és vérfagyasztó érzés. Ez az „ A picsába! Elvesztem!!" . Körbe-körbe forogtam, keresve valakit , aki hátha érem jött, de nem találtam senkit. Vagyis idegen országban nem olyan nagy a szám , és kevésbé vagyok beszédes, úgyhogy nem is nagyon kérdeztem körbe. Pár perc után elvánszorogtam egy sarokba a cuccaimmal, és vártam.