t h e Beauty of Summer

- 11. F E J E Z E T -

„Az élet az élet, nem számít, hogyan veszik oda."

Anna Banks

Az előző részekből:

„- Chloera, a legjófejebb csajra, az óceánon túlról! – kiáltja Aiden miközben magasra emeli poharát , és a többiek is csatlakoznak hozzá. Nevetve emelem a poharamat a magasba és hálát adok, hogy ilyen szuper barátaim vannak.

- Chloera, a világ legjobb barátjára! – kiáltja Harper

.............

Aztán megláttam egy dobozkát Noah helyén, és a vigyortól amit ez a gesztus idézett elő belőlem, azt hittem szétszakad a szám. A dobozt kinyitva egy gyönyörű, tiszta fekete karkötővel találtam magam szemben, amelyen egy félhold medál lógott.

..............

- Egy rohadt ringyó vagy Chloe! – vágta az arcomba, nekem pedig kicsordult a könnyem. – Eljössz hozzám, HOZZÁM , az óceán túlfeléről és elárulsz! – kiabálta – Elárulsz a saját bátyámmal! – ezt szinte már üvöltötte. A szememet szorosan bezárva próbáltam elfojtani a feltörő zokogásomat. – Hogy volt ehhez merszed?

............

Ebben a pillanatban egy részeg fiatal keze kulcsolódik a karomra, és megcsap a belőle áradó alkoholszag. Erős szorítására felszisszenek, amikor maga felé fordít.

- Szia Cica, hová ilyen sietősen? – villantja rám a sötétben gonosz mosolyát."

*****

- Na, mi van, csak nem megkukultál? – kérdezi az idegen, miközben még mindig erősen szorítja a csuklómat. – Nem harapunk ám! – jelenti ki, mire a többiek hangosan felnevetnek és epés megjegyzéseket tesznek a helyzetre. A szívem a torkomban dobogott, szinte ziháltam zavaromban.

- Legyél szíves elengedni... A barátaim már várnak. – csengett sokkal magabiztosabban a hangom, mint amilyen magabiztosnak éreztem magam. Megüthetném, kiránthatnám a kezemet a szorításából, azonban mi garancia van arra, hogy a barátai nem vetemednek utánam? Szörnyen rossz vagyok rejtőzködésben, és gyorsan kifáradnék, ha menekülésre kerülne sor. Majd mikor ez a vandál banda utolérne .... Ebbe bele sem mertem gondolni. Kétségbeesve kaptam levegő után, mikor a fickó csavart egyet a csuklómon, és kényszerített, hogy nézzek a szemébe.

- Azt akarod ezzel mondani, hogy az én barátaim nem elég jók neked? – vicsorog rám – Halljátok srácok! – kiált hátra a bandájának – Ez a beképzelt liba, azt hiszi, hogy nem vagyunk elég jók neki! – vihogja, mire a barátai elhagyják helyüket, és egyenesen megindulnak felénk.

- Ejnye, ejnye..... – cicceg a legmagasabbik közülük – Szerintem az lesz a legjobb, ha jó modorra tanítjuk, igazam van? – vigyorodik el, nekem pedig az undortól felfordul a gyomrom. Szinte acélként hasít belém a tudat, hogy innen, már nincs menekvés...

- Gyere cica, játszunk egy kicsikét! – rántja meg a karomat a vadidegen, nekem pedig halkan elered a könnyem. Próbálom lerázni magamról az erős szorítást, sikertelenül.

- Ajjajj, a kanca megmakacsolta magát. Jobb lesz ha betörjük! – nevettek fel, én pedig halk könyörgésbe kezdtem, hogy engedjen elmenni. A könnyeimet látva őrültekhez hasonló vihogásba kezdtek és én ott álltam, megszégyenülve, reszketve egy idegen szorításában, kint az éjsötét utcán. Egyedül.

Ekkor a semmiből egy fekete terepjáró szinte odavágódott a padkához. Noah, Aiden, Jackson és Lukas pattantak ki hihetetlen sebességgel. Amint találkozott a pillantásom Noahéval, eleresztettem egy megkönnyebbült sóhajt. Amint meglátta, hogy egy vadidegen szorongatja a csuklómat, arcát eltorzította a düh. Még sohasem láttam ilyen dühösnek....