2017. május. 13
- Megkérjük a tizenegy órakor induló, London Lutonba tartó járatunk utasait, hogy kezdjék meg a beszállást! - zengte be a repteret a hangosbemondóból szűrődő női hang.
Barna hajú fiú üldögélt a fehér padon, lelkében megannyi érzés kavargott. Volt ott izgalom, boldogság, félelem, szomorúság, de mégis, mintha most érezte volna magát teljesnek.
Talán ez hiányzott.
Hogy monoton életébe belecseppenjen egy kicsit sem átlagos egyén, felfedve neki valami újat.
Taehyung szembe tudta volna köpni magát, amiért minden gondolata a fiú körül forgott.
Nem szabadott volna, úgy vélte, ezért a pokol tüzén fog majd elégni, ám mégis, mintha erre a bűnös lázra vágyott volna leginkább.
Nem tudta, mi lesz majd, amikor a repülőgép felszáll, s ő távolabb kerül másik felétől, - mert igen, úgy érezte, a virágos fiú az - de biztos volt benne, hogy találkoznak még.
Taehyung lehunyta a szemét, s elképzelte a viszontlátást.
Egy őszi nap.
Valamikor októberben.
Amikor odakint színes vihar kavarog.
Hullanak a levelek.
A színes viharban egy fiú áll.
Fekete hajába belekap a hűvös szél, arcára mosoly kerül, s egyre közelebb ér.
- Megtaláltál - mondja.
Taehyung lassan felnyitotta szemeit, majd felállt, indulnia kellett. Fejében változatlanul Jungkook járt ugyan, de tudta, hogy a fiú gondolata az ő elméjében van a legjobb helyen. Semmi pénzért nem adtam volna azt az érzést, amit a fiatalabb be-bevillanó arca váltott ki belőle.
Ez csak az enyém - gondolta.
Ezután nem sokkal a világ másik végére került, távol a pillanatnyi boldogságától.
• • •
London hűvös levegője cseppet sem változott, azóta sem, hogy Taehyung nem volt itt. Megszokta már, így még csak a hideg sem rázta ki, amikor egy fuvallat végigfutott arcán. Mosolyogva hunyta le szemeit, s szinte látta maga előtt, ahogy pár évvel ezelőtt még vacogva keringett London utcáin.
- TaeTae! - hallott meg egy vékonyka hangot, s azon nyomban hozzá is tudta társítani a cseppet sem keleties vonásokkal rendelkező arcot, a vörös hajkoronát, a csinos alkatot.
Kinyitva szemeit aztán meg is pillanthatta a lányt. Heidi volt az. S Taehyungot azonnal elfogta a bűntudat.
Pár méterre állt tőle, hevesen integetett, kipirult arccal. Haja most lófarokba volt fogva, így látható volt kedves arca, fehér nadrágot viselt fehér inggel, fehér cipővel. Taehyung tudta, miért; egyszer elejtett egy olyan mondatot, miszerint szereti a fehér színt. Azóta Heidi legtöbbször fehérben mutatkozik.
Idegesítő?
Talán az.
De ő nem akarta megbántani.
Basszus, hiszen Jungkookra gondolok, már így is csak bántom... - szorult össze Taehyung szíve egy pillanat alatt.
Nagyot sóhajtott, ezzel minden gondolatát összeszedve, - legalábbis szerette volna azt hinni, hogy sikerült - majd a lány felé indult, aki szinte reszketve várta, hogy Taehyung hozzáérjen.
- Szia - mosolyodott el, belepillantva azokba a hatalmas, zöld szemekbe. Régebben még megmozgatta volna ez a látvány. Most? Aligha.
Mi történt velem ilyen hirtelen? - gondolkodott el a fiú, félelme pedig egyre fokozódott.
Heidi nevetni kezdett, majd átölelte a barna vékony alakját, mire az vonakodva ugyan, de szintén a lány köré fonta karjait.
- Ugye tudod, hogy az előbb koreaiul köszöntél? - kuncogott a vöröske. Taehyung elmosolyodott.
- Vissza kell még szoknom az angolra - sóhajtotta.
Heidi bólintott egy nagyot, majd megragadta párja kezét, s húzni kezdte, olyan hevesen, hogy a fiú éppen el tudta érni a bőröndjét. Ha nem elég gyors, valószínűleg ott maradt volna, ugyanis Heidi hajlamos arra, hogy figyelmen kívül hagy mindent, és csak megy a saját feje után. - Azt terveztem, hogy elmegyünk kávézni, közben elmeséled, hogy mi történt, míg otthon voltál, és, hogy miért nem írtál - csicseregte a vörös hajú, Taehyung arca pedig úgy torzult fintorba. Most csak szeretett volna hazamenni az albérletbe, lefeküdni, és kialudni magát. Viszont akármennyire is ezt szerette volna, tudta, úgysem menne, amíg az a csillogó szempár, azok az ébenfekete hajszálak, s az a törékeny, mégis férfias arc minden gondolata.
Jeon Jungkook, hát már aludni sem hagynál? - mosolyodott el orra alatt, majd az előtte ugrándozó lányra nézett, s mellé sietett.
