Az óramutató kattogása hallatszott csak, semmi más. Taehyung mégis attól félt, hogy heves szívdobbanásainak hangjai töltik meg a kis szobát. Várt. Esze ágában sem volt tágítani. Nem volt ő soha határozott, kalandvágyó, vagy bármi ilyesmi, de most valóságos tüzet érzett fellobbanni magában, mely perzselte őt belülről, égette, s bátorította. A lecsorgó percek óráknak tűntek, a fiú ujjai görcsösen szorították pólója alját, s csak néhány szóra várt, melyek leveszik a szívére gördült követ.
- Mondj már valamit, kérlek! - suttogta néhány perc múlva, de amaz megint csak szótlan maradt, ahelyett, hogy beszélt volna, kinyújtotta kezét, Taehyungot keresve, aki azonnal segítségére sietett, s tenyerébe zárta a hideg, elvékonyodott ujjakat. Jungkook úgy érezte, Taehyung megmentette őt a szakadék széléről, s úgy szorította kezét, úgy kapaszkodott belé, mintha valóban egy sziklaszirten állna, s mintha csak arra a sorsra lenne ítélve, hogy a mélybe vesse magát. De ez nem történt meg. Miatta nem.
- Inkább kérek valamit. Csak egyetlen egy kívánságom van - lehelte maga elé a világtalan, Taehyung pedig kérdően pillantott rá. Jungkook ekkor már döntött, s tudta, mit kell mondania. - Menj el, Tae! Én... nem akarlak bántani. Ké-kérlek, hadd... hadd ne kelljen. Csodás ember vagy, tudom jól. Azt is tudom, hogy komolyak a szándékaid, de... nem teheted. Nem törheted magad azért, hogy nekem jobb legyen. Menj vissza Angliába Heidihez! Kérlek! Tedd meg ezt nekem! Csak ezt az egy dolgot kérem, nem láncolhatlak magamhoz - harapott alsó ajkára. Tagadhatta volna a végtelenségig, de fájt kimondania. Nagyon. Taehyung arca maradt ugyanolyan ezek hallatán is; nyugodt. Valahogy számított rá, hogy fog majd problémákba ütközni Jungkookkal kapcsolatban, ezért nem lepte meg, amit hallott. Lassan a fiú elé lépdelt, és leguggolt lábaihoz. Felnézett a sápadt arcra, - mely még mindig erősen emlékeztette a friss, decemberi hóra, s nem látott mást, csak könnyeket, melyek a fehér géz alól folydogáltak. Óvatosan a színehagyott arcra helyezte kezét, s hüvelykujjával próbálta eltüntetni a fiú fájdalmának jeleit.
- Nem hagylak magadra. Akkor sem, ha ezt kéred. Bármit megteszek, ezt nem. Sajnálom - suttogta. Jungkook lehajtotta fejét, s nem bírt tovább parancsolni érzéseinek; sírni kezdett. Kétségbeesett kisfiú módjára. Barátja nem tétovázott, rögtön magához húzta törékeny, szinte már elfogyó testét.
- Miért nem hagysz itt?! Miért nem mondod azt, hogy nincs szükséged egy nyomorultra, és sétálsz ki az ajtón?! Miért nem tudod ezt mondani?! - zokogott Jungkook, s keskeny, csontos vállai csak rázkódtak és rázkodtak.
- Mert szükségem van rád, Jungkookie - suttogta Taehyung a fiú füléhez hajolva, mire az megborzongott, s fogalma sem volt, milyen érzés kerítette hatalmába, nem is tudta volna mihez hasonlítani. Egyszerűen csak lehunyta szemeit, és átadta magát annak. Eddigi napjai magányosak voltak, és üresek. Szinte fagyosak. Mintha a világűrben lebegett volna egyes egyedül, mindenféle biztosíték nélkül, helyét keresve. Nos, a kettőezer-tizenhetedik év tizedik hónapjának tizenhatodik napján meglelte. Hogy hol? Taehyung szívében. S Taehyung helyét az övében.
• • •
Csak figyelte Őt, az ajtófélnek támaszkodva. Annyi dolog járt a fejében, hogy kiemelni sem tudott volna csak egyet. Viszont egy közös volt mindegyik gondolatában; Jungkook.
- Tae, megbeszéltük, hogy most szépen hazamész, és majd holnap jössz megint... - húzta vissza a valóságba egy hang, mely gondolatai kitöltőjéhez tartozott. Apró mosoly ült arcára.
- Igen, megbeszéltük, de te is tudod, hogy nem vagyok jó a szófogadásban - kuncogott, s fejét a fafelületnek döntötte. Tekintetét képtelen lett volna elszakítani a fiatalabbról, s úgy érezte, nála szebbet kívánni sem tudna. Lágy napfény világította meg fekete haját, hófehér bőrét, cseresznyeszín ajkait, s talán így még szebb volt. Szebb, mint bármikor.
- Igen, arra valahogy rájöttem - sóhajtott fel Jungkook, de hangja amilyen szigorúan csengett, olyan gyorsan fulladt önfeledt nevetésbe. Hosszú, hosszú idő után először.
- Ez már valamiféle áttörés lehet. Nevetsz - hunyta le szemeit mosolyogva Taehyung. A szíve olyannyira megkönnyebbült, hogy nem tudta volna szavakba önteni azt. Úgy érezte, most talán rendbe hozhatja Jungkookot. S, hogyha rendbe hozza Őt, az ő élete is rendben lesz.
Jesszus, mióta függök én ettől a kis taknyostól? Taehyung, ennyire azért ne... - forgatta meg szemeit erre a gondolatra. S, ami ezután jött, számára még idegesítőbb volt. Teljesen elkalandozott. Fejben már egy virágos réten járt, Jungkook kezét szorongatva közben.
Egek, agy, hagyd már abba - rázta meg fejét.
- Taehyung, itt vagy még? - szólalt meg Jungkook, s hirtelenjében odalett a virágos rét, a fehér inget viselő Jungkookkal és a távolban húzódó fennséges hegyekkel együtt.
- Igen. Nem fogsz tőlem megszabadulni egykönnyen, remélem, tudod - sóhajtott a vendég, kezeit pedig zsebre vágta. Igazán naivnak gondolta Jungkookot, mert jól tudta, hogy nem hisz benne. Taehyung szerint azt gondolta, hogy az első adandó alkalommal feladja majd. De nem fogja, ebben az egyben biztos volt. Azután sem, miután esetleg már minden rendbe jött. Mert, ha egy falat már áttört, áttörhet 200 másikat is azok közül, amelyeket Jungkook maga köré épített. Annyit várt már Rá, hogy plusz-mínusz 1-2 nap, hét, hónap, év, évtized mit sem számítana már. Taehyungnak most a jelen számított leginkább. Az, hogy pár méterről figyeli szerelmét, s azt, ahogyan a Nap gyenge sugarai simogatják annak sápadt bőrét. Az, hogy az illető még eleven, s ereiben csepeg a vére. Az, hogy mégsem érkezett későn. Az, hogy most minden rendben van, mert a falak igenis törhetőek.
•••
Sziasztok! Na, megjöttem, mit szóltok?:) Ne haragudjatok rám, de az iskola annyira leterhelt, hogy nem igazán jutott időm a Wattyra. Most is csak azért, mert betegen fekszem itthon... xd De most úgy érzem, talán tényleg vissza tudnék térni, ugyanis teli vagyok ötletekkel, vannak jegyzeteim is, csak hát... ehhez elengedhetetlen lenne egy kis szabadidő is... >< De ezt meg fogom oldani. Na, szóval, srákok! Újra itt vagyok, örvendjetek!xD Remélem, nem okoztam túl nagy csalódást/traumát ezzel a résszel. Nagyon szercsizlek Titeket, köszönöm, hogy a kis szünet alatt is végig velem voltatok!♥
Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
