My Life After BTS (Jimin | Taehyung fanfiction)

5. rész ~ Igen, ez a barátság

Min Hae

Miután hazaértem még mindig éreztem a dühöt magamban, azonban egy hosszú forró fürdő után már kezdtem lehiggadni. Kiadtam magamból, amit szerettem volna, de még volt egy dolog, amit mindenképpen el kellett intéznem, viszont ehhez már a ma este nem volt kedvező. Holnap reggel első dolgom lesz felhívni Yun Seo-t. Tudom, hogy gyerekesen viselkedtem és nem hibáztathattam őt egyedül a történtekért. Én is ugyan úgy hibás voltam, ha nem jobban, mint bárki más.

Miután megittam egy bögre forró kakaót, lefeküdni terveztem, azonban a telefonom rezgett egyet.

Tae: Hazaértél?

Én: Igen, aranyos vagy, hogy így aggódsz.

Tae: Ah, akkor megkönnyebbültem. Remélem te is szeretnéd majd tartani a kapcsolatot.

Én: Persze! Még mielőtt elkezdődik a suli összefuthatnánk. :)

Tae: Rendben!! Egyébként..

Én: Igen?

Tae: Hm, mindegy..hagyjuk.

Én: Tae, ne húzz fel!

Tae: Jó, jó... Jimin szeretné a számodat. Megadhatom?

Ekkor akkorát ugrott a szívem, amit magam sem tudtam hova tenni. Miért ugrál a szívem ha csak meglátom a nevét. Utálnom kellene, amiért ilyen volt velem. Nem tudtam mit mondani erre V-nek ugyan is a helyes az lett volna, hogy egyből megmondom, hogy nem adhatja meg, de a szívem valamiért az ellenkezőjét akarta. Ezért inkább úgy döntöttem, hogy nem válaszolok, csak elköszönök tőle.

Én: Jó éjt TaeTae, majd jelentkezem! ;)

Tae: Ajánlom is! Szép álmokat.

Megnéztem az üzenetét, melyben elköszönt, majd lekapcsoltam a kis lámpámat és eltettem magam holnapra.

Reggel az ébresztőm idegesítő hangjára keltem, majd olyan gyomorgörcs fogott el, mert tudtam, hogy ma lesz egy nehéz beszélgetésem remélhetőleg még a legjobb barátnőmmel. Főztem magamnak kávét, majd leküzdöttem két pirítóst és rávettem magam, hogy telefonáljak Yun Seo-nak. A második csörgésre felvette, azonban nem szólt bele.

- Unnie..- mondtam vékonyka hangon., de még mindig nem szólt semmit.

- Kérlek, ne haragudj. Beszéljük meg. Annyira hülye voltam és igazad volt, gyerekesen viselkedtem. Nem lett volna szabad egyedül rád haragudnom a történtek miatt. – folytattam.

- Örülök, hogy rájöttél, ideje volt már. – végre megszólalt.

- Meg tudjuk ezt beszélni? Kérlek, gyere át hozzám. Főzök valami finomat és megbeszéljük. – kérleltem.

- Rendben. – ment bele némi hezitálás után.

- Köszönöm. – sóhajtottam fel.

- Ne köszönd. Tudod, hogy sokat jelentesz nekem és nem akarom, hogy rajtam múljon az, hogy barátok maradunk e vagy sem. – mondta- Két órára jó, ha megyek? – kérdezte.

- Persze! Várlak. – majd megszakította a hívást.

Már tűkön ültem. Két óra elmúlt pár perccel, de Yun Seo még sehol sem volt, pedig ő sosem késett sehonnan. Már kezdtem elkeseredni, hogy még sem jön el, mikor meghallottam a csengőt. Azonnal felugrottam és szélsebesen szaladtam az ajtóhoz. Kinyitottam, de olyan szinten meglepődtem, hogy hátra ugrottam egy kicsit. Az ajtómban Jimin állt. Te jó ég.. mit keres most itt? Miért kellett idejönnie? Miközben aggódva elmélkedtem rájöttem, hogy éppen egy rövid sort volt rajtam és egy szürke hasat villantó topp, ehhez pedig az itthon kedvelt hajviseletem társult, a konty, ami olyan rendezetlen volt – amúgy is nehéz a rövid hajat összefogni -, mint hogy ha most ébredtem volna fel. Meg sem tudtam szólalni, de Jimin sem volt a szavak embere egy jó ideig. Farkasszem versenyünket Yun Seo szakította félbe, aki egy perc múlva befutott és totál meglepődve kapkodta kettőnk között a tekintetét. Yun Seo-ról tudni kell, hogy cserfes, azonban ebben a helyzetben ő sem tudott megszólalni. Nagy nehezen Jimin törte meg a csendet: