My Life After BTS (Jimin | Taehyung fanfiction)

21. rész ~ Tae szülinapja (2. rész) - Elhamarkodott döntés?

Jimin

Nem volt már levegő odabent, muszáj voltam kiszabadulni onnan. Egész nap kerültem Minnie-t és igyekeztem távolságtartóbb lenni. Nem akartam befolyásolni a döntésében, hiszen megkért rá. Min Ji is úgy döntött, hogy csatlakozik hozzám és szív egy kis friss levegőt. Nem volt ellenvetésem. Aranyos lány és teljes szívemből sajnáltam, hogy így alakult az élete. Sokat beszélgettünk azóta, amióta itt van nálunk, de a legtöbbet ma beszéltünk. Nem értettem, hogy Minnie miért viselkedik vele úgy ahogy.. hisz senki sem tökéletes és mindenki hibázhat. Minnie is messze áll a tökéletestől, de mégis képesek az emberek megbocsátani neki, csináljon akármilyen hülyeséget. De ő ezt fordítva nem képes megtenni. Mindig megsértődik és rettentő nehéz kiengesztelni még akkor is, ha nem is nekem vagy annak az embernek, akire éppen haragszik, kellene bocsánatot kérnie. Mindig játszotta az áldozatot és nekem ebből kezdett elegem lenni. A kelleténél még bánatosabb lettem néhány pohár bor elfogyasztása után.

- Hé, mi a baj? – törte meg gondolatmenetemet Min Ji.

- A szokásos. – megrántottam a vállam, majd folytattam. Ki akartam adni magamból. – Tudod rettentő nehéz eset a húgod. Nagyon csúnyán viselkedtem vele a legelején a kapcsolatunknak, ezért szégyellem is magam. De azóta próbálok a lehető legjobban bánni vele, neki mégsem elég semmi. Eddig úgy éreztem, hogy ha kellene akár a karrieremet is beáldoznám csak azért, hogy az enyém lehessen. Azonban nem tudom, hogy továbbra is így gondolom e még. Tudom jól, hogy a szíve mélyén szeret, de még sem annyira, hogy csak én legyek egyedül a szívébe zárva. Jól tudom, hogy Taehyung sem semleges számára, ami még jobban felbosszant, mert azt hittem, hogy ezen a szakaszon már túl vagyunk. Talán hiba volt őt ide hoznom magunkhoz és talán hiba volt azon a napon bemennem hozzá az étterembe. – fakadtam még jobban ki. Annyira jó volt valakinek kiadnom ezt az egészet. – Nem tudom mi tévő legyek, de úgy érzem, hogy kezdem feladni. – néztem fel Min Ji-re már könnyes szemmel. Tekintete aggódó volt. – És hiába tudom, hogy nem magamra kellene haragudnom, mert én kitartottam elég sokáig és harcoltam is, mégis magamra vagyok a legmérgesebb. Talán azért mert tudtam már az elején, hogy ez a lány csak felforgatja majd az életünket.

- Jimin..- szakította mondandómat félbe Min Ji.

- Kérlek, hagy fejezzem be. – erre bólintott és tovább hallgatott. – Még mindig szeretem őt, ez nem kérdéses, de nem érzem jelenleg azt, hogy megérné -e fáradoznom tovább, érted? – ekkor előtört belőlem az első könny, ami után megállíthatatlan volt a többi. Talán más gáznak gondolja, hogy fiú létemre sírok..de ők nem látnak bele a helyzetembe és nem élik azt meg, amit én.

- Csss – csitítgatott Min Ji. – Ne sírj Jimin. – közelebb húzott magához és felemelte az arcomat. Letörölte könnyeimet, majd közeledett felém. Olyan szomorú voltam, hogy az sem érdekelt, hogy mi fog most történni. Min Ji továbbra is közeledett felém, majd szemében némi vágyat véltem felfedezni. Gondolkodás nélkül megragadtam a csípőjét, majd nekiestem a szájának. Nem lökött el, nem tartózkodott és éreztem rajta, hogy akarja. Más volt, mint Minnie-vel, ugyanis rajta mindig érezni lehetett a kételyt és azt, hogy nem teljesen szívéből teszi, amit tesz. Nem vagyok hülye, észrevettem a jeleket, azonban próbáltam nem oda figyelni rájuk. A külvilág zaját teljesen kizártam és próbáltam nem gondolni semmire, azonban a nővérét csókolva is csak ő járt a fejemben. Hogy én mekkora egy balfék vagyok..mégis mit csinálok? Realizáltam a tettemet majd próbáltam arrébb tolni Min Ji-t, amikor egy hang csapta meg a fülemet.

- Ez meg mi?! – ordította valaki. – odafordítottam a fejemet és megláttam Tae-t és Minnie-t az ajtóban. Az egész életem lepörgött előttem. Akár mennyire is ki vagyok akadva Minnie-re, mégis hogy tehettem ezt? – Ez meg mi a fasz volt Jimin? – üvöltötte még jobban. – hangjára összerezzentem, majd újra megindultak a könnyeim. Elvesztettem őt, ez nem volt kérdés.